A múzsa jobban tudja 5. rész - Az utcáról érezni

A fürdőből kilépve végignéztem magamon. Vörös sávok borítottak mindenütt, és rég éreztem magam ennyire jól lakottnak. A szobával egybenyitott konyhában Alízt találtam. Meztelenül állt az asztal mellett, egyik kezében egy jókora bögre kávé gőzölgött, a másikban telerótt papírt tartott.
- Jó reggelt - köszöntöttem.
- Te aztán beteg egy fasz vagy - felelte egyszerűen és ledobta a kéziratot.
- Bocsánat - válaszoltam és valamiért hozzá kellett tegyem - nyomozó asszony...
- Turkáltál a cuccaim közt? - kérdezte és kortyolt a kávéból.
- Leesett a földre a jelvényed. A helyére tettem... Nem mondtad.
- Mert? Érdekelt volna a bilincsem?
- Ne beszélj így - én is a konyhába léptem, fél kézzel tartva a derekamra csavart törülközőt - Tegnap még kedvesebb voltál.
- Azt hittem, szerepet gyakorlunk - mondta unottan és tovább pusztította a kávét. Irgalmatlan mennyiséget töltött ki magának.
- Ennyi lett volna? - léptem közelebb. Még mindig nem volt az esetem a csaknem kopasz fejével, izmos alkatával, ugyanakkor ingerelt a meztelenségével. És a szemeivel.
- Megkeféltél - mondta - Felhoztál, megkeféltél. Azt hittem, valami perverz alak vagy, aki nőket erőszakol. Nem voltam szolgálatban, de az ilyen férgeket szívesen megleckéztetem hobbiból is - újabb korty kávé - Megleptél. Rég basztam már ilyen jót.
- Azt mondtad, hogy szeretsz - mondtam. Belenevetett a kávéjába. Gusztustalan hangja volt.
- Soha nem voltál még olyan kába, hogy valaki más arcát láttad egy kettyintés után? Hapsi, úgy belém vágtad, hogy a hátam közepén éreztem... örülj, hogy nem szólítottalak fenségnek utána...
- Kinek az arcát láttad? - kérdeztem. Gyilkos réssé szűkültek a szemei a bögre fölött.
- Nana. Ne keverd a cápa csipáját az apáca picsájával. Feljöttem veled és dugtunk, nem lettél a férjem. A melleimet nézed?
- Igen - mondtam és előreléptem. Kivettem a bögrét a kezéből, őt pedig az asztallapra emeltem. Lelöktem magamról a törülközőt. Minden izmom megfeszült, de nem rúgott, nem ütött. Csak nézett és kivárt. Száraz volt, amikor belé nyomultam. Fájdalmasan felnyögött, de hátradőlt és várt tovább. A harmadik mozdulatnál már könnyen befogadott, egyik kezével támaszkodott, a másikkal a tarkómba kapaszkodott. Aprókat mozogtunk és nem beszéltünk. Pár perc és egész testemben megremegtem. Eltolt magától, kézbe vette a farkamat, a hasára irányította és verte, amíg kiürültem. Íves csíkot húztam fém-ékes köldökére. Utána visszakövetelt magának.
- Még nem végeztem - mondta és a fenekemnél fogva irányított. Megfogtam a csípőjét és átvettem a ritmus diktálását. Hamarosan az ismerős sóhaj és egyetlen rándulás a hasa tájékán jelezte, hogy vége. Elhátráltam tőle.
- Bazdmeg - jegyezte meg, miközben letörölt a hasáról - Nem tudom, mit művelsz, de megőrülök a farkadért. Ne vigyorogj... ez van, akárhányszor, akármikor nekem jöhetsz. Ezt nem sokan mondhatják el magukról. Köszi a kávét... és most megint mehetek fürdeni... de ha meglátlak meztelenül, amikor végre üdén és tisztán előjövök... lenyisszantom a pöcsöd - úgy mondta, hogy komolyan vettem. Nem szóltam semmit. Aztán hozzátette - Persze dugunk előbb.
Eltűnt a fürdőszobában, én pedig felöltöztem és elkezdtem összeszedni a szobában szétszórt lapokat. Fogalmam sem volt a sorrendről, sejtettem, hogy erre megy el az egész napom. Ugyanakkor volt mit írnom, az biztos. Beleborzongam Alíz tegnapi improvizációjának emlékébe. Az összesbe.




A Hajadon nem a tettes - gondoltam - ő rendőr. Harris főnöke. A titkos megbízó. És hasadt személyiség. Nimfomániás.
Még reggeli előtt írnom kellett, de alig ültem le pötyögni, nedves lépteket hallottam a fürdő felől. Megfordultam, Alíz egy szál törülközőben lépett ki az ajtón.
- Baszki, mit csinálsz? Már annyira imádtam, hogy kiszámíthatatlan vagy... - korholt játékosan. A tegnaphoz képest csodaszépnek láttam az arcát. Muszáj voltam felkelni, megölelni, csiklandozni az ajkát az ajkammal. Aztán megragadtam, a falhoz taszítottam és a vállánál fogva térdre nyomtam. Nem kellett nagyon erőlködnöm. Lehúzta a sliccemet és már a szájába is vett, én pedig a nyakát, fejét finoman fogva irányítottam. Lassan ment, de a térdemet átölelve leügyeskedte magáról a törülközőt, s épp csak annyira távolodott el, hogy valamicskét lássak a domborulataiból. Amikor érezte, hogy összerándulok, el akarta húzni a fejét. Nem hagytam, térdemmel egészen a falnak nyomtam a testét és hallgattam a csukló hangokat. Aztán köhögni kezdett. Akkor elengedtem.
Felkelt és a nyakamba borult. Mit sem sejtve öleltem át, amikor éreztem, hogy ajkai mögül valamit a nyakamra enged, a póló alá.
- Hé...!
- Bazdmeg - mondta - ezt megérdemelted... le is tartóztathatnálak... egy ilyen vadállatot... még hogy finom művészlélek! - de ölelt közben.
- Látlak még? - kérdeztem, levéve pólómat, hogy megtörülközzek. Nem tudtam pontosan, erre milyen választ hallanék szívesebben.
- Egyelőre keress más kurvát magadnak - felelte és elindult a ruháiért.
- Nem kell más kurva - feleltem ösztönösen és őszintén.
- Haza kell mennem, anyám szegény nem tudja, hol lehetek - mondta - Már attól félhet, hogy gerincre vágott valami disznó - a bugyiját húzta fel, válla fölött hátranézett és csókot dobott - Persze, hogy látsz még. Hiszen szeretlek, te hülye.
- A számom...
- Tudom, hol laksz - felelte, a melltartóval bajlódva - Majd benézek. Sokat vagy itthon, nem? Tiszta sápadt vagy. És csak valami olcsó női parfümöt érezni a házban... amit biztos valami olcsó kis lotyó hord. De őt lecserélheted. Én ingyen csinálom.
Nem olcsó - gondoltam, de inkább nem mondtam semmit. Kiitta a maradék kávét és a mosogatóba tette a bögrét. Lekísértem a kapuig. Ott megint a nyakam köré fonta a karját és hosszú, ártatlan csókot váltottunk. Semmi dörgölőzés, semmi játék a combok között. Csak összesimultunk bokától ajakig. Elvált egymástól a testünk és kinyitottam neki a kaput.
- Pá, szerelmem - nézett vissza - ha valami törvényt szegsz, tudni fogom és megbaszatlak a sitten. Jó legyél, szeretlek!
Becsuktam a kaput és felmentem reggelizni, írni és gyógyulni.

*****

"Harris, a hajléktalan és sánta alak bő kabátba burkolva aszott testét, lassan botorkált az utcákon. Éjjel vihar öntözte és rázta meg a várost a gyökerétől a csúcsáig és ebben a mostoha időben csak a jó Harris tartózkodott odakint. Aki az ablakból látta, azt hitte, a vihar dobál valami koszos rongyot az aszfalton. S a villám rajzol neki tekintetet.
Harris a csatornába dobta a zsinórt, amivel egykori társát, Travist megfojtotta. A kétszínű Travist, aki még árulónak is hülye volt.
Rendbe kell hoznom a dolgokat - gondolta Harris." Illetve... azt akartam, hogy ezt gondolja. A drótmúzsa megint máshogy vélekedett.
Rendbe kell hoznom a foltokat - írta. Hátradőltem. Milyen foltokat? - kérdezhettem volna. Már lusta voltam átjavítani, ráadásul már élveztem ezeket a kis véletleneket.
Beszélek a feleségemmel legalább - írtam.
"Baszok a feleségével legalább" - örvendezett Harris. És már indult is. Fertőtanyát hordott a nadrágjában, pontosan éreztem minden gesztusából, hogy nem fürdik és nem vált ruhát jó ideje. Előre sajnáltam Travis özvegyét.
Három óvatos koppanás az ajtómon. Felugrottam. Alíz? Nem, új barátnőmet nem ismertem valami jól - például nem tudtam a vezetéknevét - de úgy sejtettem, ő azonnal lenyomná a kilincset. A kopogás... ó, megvan...
Tudtam, az ajtó túloldalán ki van, de emlékeztem az összetörő képkeretekre és a nyálas, rajongással teli csókokra az előszobában. Ezért csak odasétáltam az ajtóhoz.
- Ki az? - kérdeztem hangosa. Csend. Majd:
- Mégis ki látogatja az én művészemet? - csicseregte Kamilla. Elég vidámnak tűnt.
Biztos teleszívta magát reggel az imádott elefántja ormányánál - gondoltam utálkozva.
- Kamilla, te vagy? - kérdeztem. Újabb csend. Érezni féltem az ajtón át, hogy ez nem esett jól neki.
- Jól vagy? - kérdezte - Elmenjek?
Ezt tőle is megkérdezi? - gondoltam. Ajtót nyitottam. Virágillat tódult be a lépcsőházból. Kamilla hosszú, tulipánmintás szoknyát viselt, hosszú ujjú blúzt szolid kivágással és egy kendővel kontyolta fel a haját, melybe fehér virágot tűzött. Gyönyörű volt.
Ez a baszós-hippi szerkója - gondoltam.
- Szia! - széles, széles mosoly benne minden foggal és szeretettel. A szeme ragyogott. Arra akartam gondolni, hogy a dagadt férjecskétől jön, aki alaposan hétrét baszta már kora reggel, de sajnos jó emberismerő vagyok. Ez a mosoly, ez a ragyogás csakis nekem szólt.
- Szia - motyogtam - Csinos vagy... de udvariatlan vagyok... gyere be... szomjas, éhes...
- Jesszus - nevetett és beljebb táncolt - elraboltak és kicseréltek valakire, akinek jó modora is van? - ahogy becsuktam az ajtót a nyakamba ugrott, hogy kénytelen voltam a csípőjén megtartani, mert nem ért le a lába - Hiányoztál ám!
- Pár napja találkoztunk - tettem egy utolsó kísérletet a távolság megtartására, de a szorítása egészen elnyelt, és hiába éreztem a melleit nyomakodni, csak a heves szívverésére összpontosítottam. Hozzáért az ágyékomhoz, de csak fájdalmat okozott vele, inkább csak öleltem és hagytam, hogy a szíve a mellkasomon adjon dobszólót. Végül letettem, de a kezünk együtt maradt.
- Pár nap alatt is hiányozhat az én barátom, nem? - kérdezte. Ó, egek, a szeme a szememben és már nem is éreztem a számban Alíz csókját - Képzeld, szereztem munkát - ujjongott.
- Munkát, de hát... - még időben haraptam félbe a mondatot. Láttam, hogy így is tudta, mit akarok mondani, de még menthető maradt a helyzet. A lelkesedését megfúrtam, de nem süllyedt el teljesen.
- Még nem az enyém... - magyarázta - de... tudod, régóta gyűjtögetek. Egy autóra. Kell az álláshoz. És tegnap végre be tudtam fizetni az utolsó részletet. Mozgó könyvtáram lesz. Bizony - kihúzta magát, mókásan pózolt és valamiféle elismerést várt - Mi az, nem érted? Én most... ezzel fogok ezentúl foglalkozni. Kifizettem a lakás utolsó részletét is itt a városban. Nem megyek vissza vidékre és... egy kisbusszal járom majd a környező településeket és onnan töltik majd fel a könyvtárakat. Sok utazás, sok olvasás... és többször tudlak meglátogatni téged...
Nem tudtam mit mondani, csak újra és újra láttam, ahogy a szőrös pocak tetején vonaglik és csókolja a lebiggyedt szájat. Az utolsó lakásrészlet és az autó hány pocakos és hány lebiggyedt szájat jelenthet?



Az írógép kattant párat a háttérben. Már felismertem, mikor üti le a "kurva" szó betűit. Lelki szemeim előtt ekkor kitárult az ajtó, és Harris lépett be. Csupa csont, ősz szakállfürt, csupa görbe fog és egy elrongyolt kabát. A felkészületlen Kamillát lendületével elsodorja, nekilöki a falnak. Nagy, mocskos tenyerét a szájára szorítja, s miután nem tud mit kezdeni a kapálózó kezekkel, ököllel újra és újra az arcába sújt, míg a nő nem fekszik a földön saját orra vérében. Akkor fölé hajol, feltépi a szoknyáját. Kamilla arca vérét ruhaujjával próbálja felitatni, rémülten felül, aztán sikoltva visszahanyatlik, ahogy két koszos ujj szakítja át a bugyiját és nyomakodik a testébe. Aztán csak pírba borult arcát eltakarva, görcsösen reszket és tűri, ahogy Harris szabad kezével kifacsarja teste magját színes blúza mellrészére, míg ujjain kín-táncoltatja a nőt.
- Jól vagy? - a hangjára észhez tértem.
- Nem. - feleltem - Nem értelek. Úgy beszélsz erről, mintha mindeddig kényszerből csináltad volna - nem mondtam, miről beszélek, tudtuk mindketten - És közben mást akartál kezdeni az életeddel.
- Miért, te azt hitted, ezért jártam iskolába? - csípőre tett kézzel megállt előttem - Kislány koromtól kezdve... sok fiú barátot akartam? Mondd, kinek hiszel te engem?
Egy kurvának - kattogta az írógép - Egy kurvának. Travis kurva özvegye megkapja a kárpótlását - megráztam a fejem.
- Én... örülök - valóban örültem. Igen, nem hazudok. A legjobb barátom, a nő, akivel mindig őszinte lehettem, a nő, akit szerettem úgy döntött, hogy ezentúl nem fekszik le más pasikkal pénzért. Hogyne örültem volna. Persze, annak nem, hogy ezentúl velem sem.




Mosolygott. Beljebb mentünk, gyorsan összedobáltam a holmimat. A kanapé össze volt gyűrve, az asztal meg csupa veríték- és spermacsepp volt. Szótlanul haladt át a csatamezőn.
- Milyen? - kérdezte, miután kiültünk a kedvenc helyünkre, a teraszra. Úgy döntöttem, még egy kicsit hülyének tettetem magam.
- Kicsoda?
- A lány, aki kiszívta a nyakad és akinek a puncija illatát már az utcáról lehetett érezni. Nem semmi csaj lehet. Láttam a rúzsnyomát egy bögrén. Egy hatalmas bögrén, amiben kávé lötyögött. Nem fél, hogy megáll a szíve?
Neki legalább van - kattogta az írógép a fejemben.
- Rendőrnő - mondtam. Kamilla elnevette magát.
- Komolyan? Akkor jó kezekben vagy - elnézett másfelé. Mintha a várost fürkészné. Arra is gondoltam, hogy kilököm az ablakon. Drámai lenne az egy emeletnyi zuhanása, az esetleg kiment bokája és a kényelmetlen kérdések utána. De azért eszembe jutott - Hogy haladsz a könyvvel?
- Jól - mondtam - De novellát rendeltek. Igaz... kinőtte magát.
- Nagy krimiregény? - kényelmetlenül fészkelődtem és Harrist láttam, ahogy kezével erőszakot tesz Kamillán, miközben ráveri a farkát.
- Nem igazán... - mondtam.
- Majd szólj, ha kész. Szívesen elolvasom.
- Feltétlen... te leszel az első...
- Én? Nem a barátnőd?
- Ketten... együtt - préseltem ki magamból. Megint nevetett.
- Összetört női szívek szegélyezik a nyomod - állapította meg. Az arcát néztem. Visszafogott volt a sminkje, épp csak a szemeit árnyékolta izgalmasabbá, a mosolya üde, a nyaka kecses, a haja illatos kunkorokban bújt elő a kendő alól. Próbáltam képeket ráerőltetni, nyomokat keresni rajta, ahol más férfiak kicsípték a bőrét, ahol a hajába ragadt valami egy kemény menet után. Még a ruhakivágásba is bepillantottam, harapásokat odaképzelve, de az agyam elvesztette a mérkőzést a valósággal szemben. Egy nőt láttam, egy vidám nőt, egy tiszta és barátságos teremtést. Egy barátot. A nőt, akit imádtam.




Aztán Harris valahogy előkerült, felkapaszkodott az erkélyen, gondolom. Harris már mindent elveszített, így neki nem számítottak a fizika törvényei sem. Megállt a korláton egyensúlyozva és széttárta kabátját Kamilla feje fölött. Szerszáma kampóformán ágaskodott ki a bűzös szőrpamacsból.
Kamilla megint elkuncogta magát valamin, kislányosan takarva el a száját. A jelenés a feje fölött összeomlott, lebucskázott a korlátról és morogva porolta le magát.
- Elnézést, hölgyem - mondta - Nincs más ruhám, csak ez... nem fordul elő többet - és azzal szertefoszlott. Immár ismét Kamillára figyelhettem.
- Mi olyan mókás?
- Csak... eszembe jutott a képed - mondta és rám nézett az ujjain keresztül - Akkor vágtál utoljára ilyen képet, na... tudod, amikor a minap arra kértelek, hogy... nyalj ki.
Nem mondtam semmit. Csak nagyokat bólogattam. Nem hittem volna, hogy ma még ekkora merevedésem támadhat egyetlen mondattól...


folyt. köv.