Vasmagnóliák 4. rész

- Aludj csak, én majd elalszom kint a szalmán. – szólt Guido és egy könnyű takaróval betakarta a lányt.
Iona hálásan kívánt nyugodalmas éjszakát, közben próbálta szívének dühödt kalapálást csillapítani, hogy el tudjon aludni. Nem sokkal később nyugtalan álomba merült.

Guido, karjaival a feje alatt bámult a semmibe, legszívesebben visszarohant volna, hogy engedjen gyötrő vágyainak és kedvét töltse a lányon. Iona… Iona…

Iona riadtan ült fel az ágyon, valahogy megérezte, hogy nézik. Guido ült meztelen felsőtesttel az ágy szélén, figyelemreméltó alakját körüllengte a friss szalma illata. Mégis meggondolta volna magát? Egy szót sem szólt, magához vonta a lányt és megcsókolta, szinte már dühödt-vadul. Gyakorlott mozdulatokkal hámozta ki a ruháiból.
Iona engedelmesen simult az erős, ölelő karokba. A férfi szinte felfalta. Lassan, mégis követelőzően járta be testének minden domborulatát. Mintha a fenekén hosszasabban időzött volna… Iona érezte a férfi hatalmas tenyerét fenekének félgömbjén, megemelte a csípőjét, hogy minél erősebben simuljon a férfi markába. „- Üss meg, Uram!”- akarta sikoltani, de nem jött hang a torkából. Hirtelen megbénította a félelem. A gyertya pislákoló világa imbolygó árnyékokat vetített a falra, s azok egyszer csak megmozdultak. Iona látta, ahogy a magnóliák árnyéka nyúlni kezd, tekeregni, mint egy kígyó és a következő pillanatban érezte a vas hűvös, valószerűtlenül puha érintését. Az ágy megbéklyózta. Karjait a feje fölött, külön-külön, bokáit egymáshoz gúzsolva az ágy végéhez rögzítették a vad-buján tekergőző indák. Guido megemelte a csípőjét és a henger alakú párnát öle alá tolta. Most már végképp nem tudott mozdulni, úgy érezte, ha tovább nyújtanák, kettészakadna.
Fogalma sem volt, mit tesz vele a férfi. Este azt ígérte, vigyázni fog rá. Próbálta elfordítani a fejét abba az irányba, amerre a férfit sejtette, de haja az arcába omlott így szinte semmit nem látott, csak testének elmosódott körvonalait, ahogy fölé magasodik. Egy szót sem szólt, csak bámulta, mintha legalábbis gonosz erők szállták volna meg. Ettől az egész még ijesztőbbé vált. Iona könyörgött, oldozza el, de hangja még mindig nem volt. Ajka csak néma kiáltásra nyílt.
Megérezte a férfi kezét a hátsóján. Simogatta, megmarkolta, szinte belemart… aztán az égető fájdalom… A lány érezte, hogy a férfi ráütött a fenekére egyszer, kétszer… már nem is számolta. Érezte, ahogy a férfi érintése nyomán lángba borul fenekének két félgömbje, egyik a másik után, de a csattanást nem hallotta, minden hang megszűnt. Arcát a párnák közé fúrta és átadta magát a fájdalommal vegyes izgalomnak. Guido lángoló érintése felszabadította benne a Peter távozása óta felgyülemlett vágyakat.
Könnyeivel a párnát áztatta, ölében pedig megérezte a rég vágyott lüktetést. Combjain elindult egy kis patak, hogy hirdesse felindultságát. Az ütéseket simogatás váltotta fel. A férfi fölé hajolt, arcát a hajába fúrta, apró csókokat lehelt a tarkójára, vállára, mintha minden egyes érintéssel bocsánatot akart volna kérni. Aztán egyetlen lassú, de határozott mozdulattal a lány lüktető ölébe hatolt. Ringatózva, egymásba fonódva tették meg a gyönyörig vezető utat, hang nélkül, némán. Csak az ereikben száguldó vér suhogását, szívük dobbanását hallották, ez adta az egyre fokozódó, aztán csillapodó ütemet buja táncukhoz.

Erős fény ébresztette Ionát reggel. Lustán a hátára fordult, kezével a férfit kereste, de nem találta. Hunyorogva ült fel az ágyon. Egyedül volt a szobában, ruhástól az ágyban, ahogy este a férfi lefektette. Megtapogatta a fenekét… az lehetetlen, hogy elmúlt és már nem érez semmit. A magnóliák is a helyükön voltak. Az ágyon nyomát sem látta a történteknek, csak ölének nedvessége árulkodott az éjszakáról.
Tehát álmodta az egészet? Jobb magyarázatot nem talált, így – bár szívesen bújt volna vissza az ágyba, újra álmodni - felkelt és a férfi keresésére indult, hogy megköszönje a szállást, aztán útjára induljon…