Szárnyak nélkül

Szárnyaim szegetten ébredtem.
Testem ezernyi fájdalom járva át.
Fekete selyem takarva szemem.
Láthatatlan, körülölelő sivár világ.

Súlyos terhével emelném kezem,
De rideg, vas bilincsem visszahúz.
Börtönöm tehetetlen testem.
Agyamban lüktetve vetít a múlt.

Mozdulatlan, szenvedve,
Gondolatra kényszerítve
Emlékszem.
Mélyről előtörő,
Homályába burkolózó
Pergő emlék.
.
.
.
Szemednek szenvedélyes tüze,
Hangodnak átható morajlása,
Testednek erőtől duzzadó férfiassága,
Ajkad szívdobbanást idéző kacagása.

Vonzás.
Érzés.
Vágy.

Akartam.
Menekültem előle.
Kellett.
Rabjává váltam.

Csillagporból szőtte
Végtelenített fonál.
Aranyhálóját kivetve
Megfogott a vadász.

Éj-fekete estén, csillagragyogásban
Lábad elé ereszkedve,
Vágytól remegő testben
Átéltem Veled a csodát.

Adtam.
Adtál.

Végtelennek tűnő
Mámoros, búja éjszakák.
Csodával terhes
Éltető nappalok.

Még!
Még!!
Még!!!
Ennyi nem elég?!

Adtam.
Vártam.

Változás. Benned.
Vagy mégsem?
Szemem elől köd lebben.
Mögötte felsejlik a valóság.

Lángoló izzásom egyre fakul.
Csillagfényem halványul.
Vágyad változatlan követel.
Karod birtoklóan átölel.

Érzed.
Változás. Bennem.

Elveszítesz.
Gondolattól megőrjítve,
Újra mámoros ködbe burkolva,
Cselekszel meggondolatlan.
Szárnyam szeged egy holdfényes éjszakán.

Birtokolsz testben,
De lelkem megfoghatatlan.
Nélküle fénytelen sejtek halmaza,
Érezni képtelen porhüvely vagyok.