A múzsa jobban tudja 2. rész - Tűk a hangjában

"...seksrekseresksmeksmekerelekekfdfdfdfdfdfdklklllsklll" - közölte higgadtan Harris nyomozó.
Fájt a szemem és nyolc ujjbegyem. Tanultam valaha gépírni, de a hüvelykujjamat valamiért soha nem vetettem be. Amikor pislogtam, úgy éreztem, kiszáradt szemgolyóim ujjonganak. Mintha órák óta nem tettem volna.
Végignéztem az elmúlt egy óra munkáján.
"kseksreoapabaszod"
"basabasabasabasa"
"ldhfhghgfgfdgsfgsfsgsfgsfglksfgksdksgeopdofkekfadfldfkdsfl"
És így tovább. Nem értettem, miért nem hagytam abba jóval előbb, amikor a gép kezelhetetlenné vált. A homlokomat dörgölve sandítottam a papírkötegre. Legalább 20 flekk hulladék belőle. Kitéptem az utolsó lapot az írógép állkapcsából, hogy a fele bent is maradt. Azt is cafatokban húztam ki, mint a fogak közé akadt ételmaradékot. Fém múzsám hálásan kattant egyet üresben. Nekem korgott a gyomrom, émelyegtem és a hátamat is mintha száz marok szorította volna össze. Nem mentem el az ágyig, a bevetetlen, múlt éjjel összehancúrozott heverőn vágódtam el ruhában.
Holnap rendezem az életem - gondoltam elalvás előtt.
Mindig erre gondoltam esténként.

*****

Hogy Ő? Őróla csak ennyit: felébredtem, a telefonhoz csoszogtam és felhívtam. A hangja a kagylón keresztül és fogakat és pengeélt hordozott, amikor beleszólt. Habogva közöltem, hogy ma mégsem írok, tökömtele, nagyon rosszul aludtam, erre kattant a készülék és egy órán belül kopogott az ajtón.
Nem csengetett. Azt mondta egyszer, az a magas hang "stresszesen hat a libidójára."
- Nem bírtad soká... - mondta és végigmért még az ajtóból, hanyagul a falnak dőlve. Úgy tudott ilyenkor nézni, mint egy hentes, aki a felfüggesztett marhaoldalt méricskéli, hogy is álljon neki a darabokra bontásnak. Azt láttam rajta, hogy haverra vette a figurát. Semmi estélyi, semmi latex szoknya. Kényelmes, hasított farmer volt rajta, tornacipő és egy vékony pántos blúz. A vállán több napos zúzódás nyoma, amit tudtam, hogy nem én okoztam. És ez valamiért rosszul esett.
Beljebb invitáltam.
- Ez a ruha volt rajtad tegnap is... - mondta - mikor szellőztettél itt utoljára? Ha akarsz valamit... tudod...
Tudtam. Elrángattam a sötétítőket, a szanaszét hagyott bögréket a mosogatóba dobáltam, majd beálltam a zuhany alá. Hamarosan a kedvenc heverőmön feküdtem hassal, miközben ő mezítláb sétált a hátamon, s közösen hallgattuk a derekam roppanásait. Szólni akartam, és azt hiszem, neki is voltak még szelid szidalmai, de most koncentrált, én pedig igyekeztem ellazulni.
- Fordulj meg - mondta. Ó, egek, tűk a hangjában... A hátamra fordultam, ő leült a heverő karfájára és a talpát kezdte masszírozni, mintha én ott sem lennék - Most pedig mondd el nekem, hogy mi a baj? Persze... tudom, hogy mi a baj - körülnézett - Látom, hogy mi az.
- Akkor... talán nem kell beszéljek rólaaaa...! - sarkát a térdembe vájta, majd ártatlanul elmosolyodott.
- Akár itt is hagyhatlak, de te akartál beszélgetni, nem?
- Honnan tudod...?
- Drága... - rám függesztette sötétkék szemeit, melyeknek a gyűrűje zöldben játszott - felismerem a kefélős és a segélykérő hangod. Csak... nyugodj meg szépen, hunyd le a szemed és mondd ki, amit gondolsz... - nem hunytam le a szemem, és emiatt bosszúsnak tűnt, miközben pár rutinszerű mozdulattal kicsatolta az övem és szabadon engedte a farkam. Kinyújtózott és a lábfejei közé vette. Le sem vette a tekintetét rólam - Csak beszélj... - mondta.
- Nem megy... a munka... - hátradőltem és eddig kavargó gondolataim mind egy központi érzés köré gyűltek, az érzés köré, ahogy Kamilla lábfeje lusta mozdulatokkal jár fel-alá a fegyveremen.
- Ühüm... - hallottam a hangját. Ez a pszicho-izé rendesen felizgatott.
- Tegnap a fél nap pocsékba ment egy rossz írógép miatt... - a láb megtorpant, felnéztem rá. Leesett állal ült, majd észbe kapott, talpával megpaskolta a hasam.
- Írógépet használsz? Ez cuki... - visszatapadt rám és sebesebben kezdte verni. Karja megfeszült a karfán és egész kipirult az arca.
- Tudod... talán éppen azért használom... hogy ne haladjak olyan... gyorsan...
- Gyorsan? - kérdezte incselkedve, csaknem teljesen hátradőlt és zihálva gyorsított a tempón.
- Szeretem a sikert... hhhh... és a... pénzt... azt a keveset, ami jut... deeeh... félek tovább lépni... - elakadt a szavam, mert kiegyenesedett és keményen a gyomromba taposott.
- Ez az! - kiáltotta - Kimondtad! - olyan szigorúan nézett rám és úgy fájt a hasam, hogy azonnal kornyadni kezdtem. Másik lábát puhán ráfektette a riadt őrmesterre és finoman tovább simogatott. Az előbbi jobban tetszett, de Kamilla sokszor elmondta, hogy ő nem kívánságműsort vezet.
- I... igen... mert... utálok így élni - mutattam izzadó karral a hámló tapétára és a beázásokra - de ha többet és jobban írok... és jobban felkapnak... mindig jónak és mindig egyre jobbnak kell lennem... és ez megrémít...
- Tudod, kislány koromban... - a lábujjak végigcirógatták a hasamat, a csípőmet és visszataláltak a helyükre, ismét két lábfejjel ment a munka - világgá mentem. A tanyánk mellett persze mindent erdő borított be és én már akkor is Pesten akartam lakni... kilenc évesen a sötét erdőben az a sok hang... farkasok is éltek arrafelé...
- Farkasok? - kérdeztem vissza, bár annyira nem kötött le a történet.
- Tudod, mi volt a legijesztőbb? - kisimított egy hajtincset az arcából és leemelte rólam a lábait, hogy elém kuporodhasson - Csak állni ott... hallani hogy jönnek és remélni, hogy soha nem kell szembenéznem velük... - lejjebb húzta a nadrágot rólam és kézbe vette a golyóimat is. Nem éppen finoman - De a lelkem mélyén tudtam, hogy odaérnek és lehet, hogy akkor már esélyem sem lesz elfutni - lehajolt, behunyta a szemeit és élvezettel végignyalta a farkam tövétől a csúcsig, mintha a legízletesebb csemege volna, amit életében kóstolt. Hallgattam.
Aztán leszökkent a heverőről, megveregette a hasam és rám nevetett.
- Ezen gondolkozz el... most had lássam azt az írógépet! - kislányos ugrásokkal az asztalomnál termett, én meg még azt sem tudtam, hol vagyok.
- Várj... most fejezed be...? - nyögtem, míg magamra rángattam a nadrágot. Megvonta a vállát.
- Ha nincs boríték, akkor csak önkéntes barátkozást kapsz... és a barátságunkba ennyi fért most bele - magyarázta. Kivett egy üres lapot a kötegből és a tekercsbe helyezte - Hogy kell... így? - forgatta a gombot és mosolyogva nézte, ahogy az behúzza a papírt.
- Nem működik - mondtam. Már kopogtak is a billentyűk. Lassan, de biztosan. Lenézett a papírra.
- Nekem nem úgy tűnik... - újra és újra leírt valamit - betűket nyom a papírra... hogyan kéne működnie?
Összeakadt a tekintetünk és elhalkult. Mostanában soha nem találkoztunk nappal, az estéket meg betépve és félvakon, félőrülten áthemperegtük. A szemek elvesztek a kapcsolatunkból, ha hívhatom annak egyáltalán.
Néztük egymást. Rettenetesen feszített az ágyékom és látta rajtam, hogy szenvedek.
- Csinálok vacsit - fordult el tőlem és kislisszolt. Persze, futólag végigsimított a nadrágomon és már ott sem volt. Kettesben maradtam a kurva vasmúzsával. Fölé hajoltam és elolvastam.
Kamilla Kamilla Kamilla Kamilla Kamilla Kamilla
Magamba kuncogva letelepedtem elé. Nem tudom, mit akartam, kivenni a lapot, hozzáírni valamit, vagy csak tétován megérintettem a masinát. A billentyűk összerezzentek az érintésemre, ahogy én Kammiláéra. Katt-Katt-Kopp-Katt.
A papírra meredtem.
"gyűlöltégedgyűlöltéged"