Bdsm kaland

Hetek óta csak a meló volt, a kötelezettségek és éreztem, ahogy a stressz csak gyűlik és gyűlik és semmi olyat nem teszek, amivel ki lehetne egy kicsit ereszteni a gőzt. Talán gyarló ember vagyok, de nekem ehhez még mindig kell némi agresszivitás, fájdalom, édes kín. Tudtam, hogy mire (kire) vágyom, ezért örültem, hogy két napot Pesten tölthetek és találkozhatok egykori vendégemmel, akivel mára barátok lettünk. Nem csak a közös titok gyönyörtelen gyötrelmes terhe köt össze minket, szellemileg is megtaláltuk egymásban a partnert, akinek a véleménye számít.

A találkozó nehezen akart összejönni. Legtöbbször az egy órára bérelhető lakások közül megyünk valamelyikbe, most azonban sehol sem volt hely amikor reggel telefonálgatni kezdtem. Már-már fel akartam adni magamban a dolgot. Eszembe jutott egy barátom, akit felhívtam, hátha tud rajtam segíteni. Ahogy beszélgettünk bevillant egy helyszín, ahol fotózkodtunk valamikor, réges-régen. És rögtön társult hozzá az az emlék is, hogy “testem ura” már rég vágyott arra, hogy szabad ég alatt fenekelhessen el.

Gyorsan felhívtam a játszótársamat, elmondtam neki a helyzetet és éreztem, hogy rögtön izgatott lesz a dologtól. Pontosan tudom, milyen érzés az, amikor az ember már nagyon-nagyon régóta vágyik valamire és az hirtelen az ölébe pottyan. Megbeszéltük a találkahelyet, időpontot és már indultam is. A belsőm egyfolytában remegett,még akkor is, ha tudtam, fájni fog. Sőt, magamban kívántam is a fájdalmat, mert semmi sem oldja bennem a feszültséget és agresszivitást jobban, mint néhány pálcacsattanás a fenekemen.

Amíg úton voltunk, addig teljesen hétköznapi dolgokról beszélgettünk, de közben végig ott rezgett közöttünk a váratlan élmény izgalmas energiája. Sétáltunk az utolsó métereken és szerencsére hamar megtaláltuk a helyet. A folyó partján, egy elhagyatott épületet. Besétáltunk a betondarabok közé, az égnek meredő, egykori gátőr épület maradványaihoz, a graffitikkel telefirkált falak mentén megcsapott minket a pusztulás szaga. A környezet azonban nemhogy elrettentett volna, inkább csak még jobban felpumpálta bennem a vágyat. Néhány perc múlva találtunk egy tökéletesnek látszó helyet. Meztelenre vetkőztem a forró déli napsütésben és a mellbimbóm már attól kemény lett, hogy körülnéztem és elképzeltem, ahogy esetleg valaki meglátja mire is készülünk.

A hátamat támasztottam a kiválasztott fa törzsének, a kezemet egy öv fogta le, de amúgy sem akartam mozdulni. Egy kicsit csipkedte, dörzsölte a mellbimbómat, hogy minél jobban kiemelkedjen, majd jött a két irodai csipesz, ami direkt erre a célra volt kialakítva. Háromig számoltam magamban, mély levegőt vettem és közben arra koncentráltam, hogy elfogadjam a fájdalmat. Legyőzzem az agyamat és testemben gyönyörré alakuljanak a kín ingerei. Amint ezzel megvoltam már kapta is elő a pálcát és megütötte a mellemet néhányszor. A kéj a lábam közé kúszott, teljesen benedvesedtem, majd elindult pókhálószerű mozgással, mintha egy csupa idegpályákból álló, amőbaszerű szörnyeteg próbálná birtokba venni a testem.

Ekkor hirtelen harákolást hallottam és amint résnyire nyitottam a szemem egy férfit láttam végigsétálni a ,tőlünk úgy ötven méterre. Nem ijedtem meg, nem szóltam egy szót sem, pontosan ez volt az a plusz löket, amire szükségem volt. Hátrahajtottam a fejem, lehunytam a szemem és elképzeltem, ahogy a férfi tovább sétál mintha nem törődne azzal, mi folyik tőle nem messze, de aztán bűnös lélekként odalopózik az egyik omladozó fal tövébe mert kéjes fájdalommal teli kiáltásaim nem hagyják nyugodni. Képek peregtek szemhéjam mögött, nem tudja eldönteni, hogy a szégyennek, vagy a vágynak engedjen inkább,tovább menjen és tudomást se vegyen rólunk, vagy maradjon és élvezze a titkos pillanatot, ahogy kilesheti élvezetünket.

Közben minden fájdalmam okozója megelégeli szemből a büntetést, ezért megfordít, hogy immár szemből legyek a fának. A csuklómat megint az öv fogja össze, kapaszkodom a fa törzsébe és kinyomom a fenekemet, annyira kívánom már az ütlegeléseket. Összeszorítom a fogam és a szemem, de egy-egy csípős-csattanós suhintás után fel-felsikoltok. Tudom, hogy bármikor megállíthatom, csak annyit kell mondanom, elég, de bírni akarom. Tudni akarom magamról, meddig vagyok képes tűrni. Milyen az, amikor minden szexuális izgalom nélkül, csak a színtiszta fájdalom okozta érzetek futnak végig a testemen. Fáj, egyre jobban, és tisztában vagyok azzal, hogy őrültség, de mégis nagyon élvezem a fehér bőrömet szántó újabb és újabb ütéseket. Elképzelem milyen piros lehet már a bőröm és tisztában vagyok vele, mekkora izgalmat fog jelenteni a látvány, amikor végül megszemlélhetem majd.

De most csak tűrök. A pálca másik végén is felfokozott az izgalom, vibrál körülöttünk a levegő, neki is régi vágya vált valóra, ahogy nekem is. Nem bír leállni, amint előtte van a fehér bőrfelület, amin hamarosan megjelennek a rózsaszínbe, pirosba, majd bíborba forduló csíkok keze nyomán, teljesen elszakad nála a fonál. Csak nagy nehézségek árán tudja visszakényszeríteni magát a valóságba és hozzám fordulni a kérdéssel: “Bírod még?” – én pedig nem tudok felelni rá. Így aztán csak összeszorítom újra a fogam és bírom még egy kicsit.

Aztán vége lesz… eloldoz a fától, gyengéden fogja a karomat és látom a szemében a tartózkodást, a félelmet, hogy túl messzire ment és nem lesz újabb alkalom. Gyorsan megnyugtatom, hogy minden rendben van és számomra legalább akkora élvezetet okozott, mint számára. Mosolyogva fordulok hátra, szemlélem meg a testemet, ami a büntetés nyomát viseli magán. Sóhajtok egy mélyet, felöltözöm. Üres vagyok, tiszta, elégedett, mint egy héliummal felfújt léggömb, ami szabadon, korlátok nélkül száll a messzeségbe. Lehet, hogy beteg vagyok, mert hagyom ,hogy egy férfi elverjen. De boldog…