Az átváltozás

I. fejezet

Mikor ezen események elkezdődtek, még fogalmam sem volt róla, miért is bánt így el velem a sors. Büszke, erős, magabiztos srácként tengettem az életemet. Olyan srácként, aki bármelyik nőt megkaphatta volna a közelében. De nem akarom az olvasót ilyesmivel untatni, mire a történet végére érünk, úgy is tisztában lesz mindennel.
Arra ébredtem, hogy megkötözve lógok, a talajjal párhuzamosan, a levegőben. Alattam egy átlátszó kád volt teli vízzel, s a kád alatt négy lámpa világította meg kísérteties fényével a szoba üres egyhangú falait. Gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy alaposan meg voltam rémülve. Kavarogtak a gondolatok a fejemben. Először arra gondoltam, hogy valamikor nem is olyan régen, a vizsgaidőszakom lezárását mentem megünnepelni a barátaimmal. Rémes volt belegondolni, hogy mennyire közel volt ez az emlék. Majd különböző filmcímek jutottak eszembe, amikben valami hasonló történt. Például az Oldboy, vagy a Fűrész.
Rémületemen azonban hamar felülkerekedett szomjúságom. Borzasztóan meleg volt, és azonnal az alattam üvegként elterülő víz felé hajoltam. Tudtommal a pokol legmélyén kínozzák így az embereket, legalábbis ez ötlött fel bennem, mikor rájöttem, hogy akárhogyan is nyújtózkodhatok, nem vagyok képes a vízig elérni. Hiába kapálóztam, a vízen csak néhány apró hullámot voltam képes gerjeszteni, ami azonnal semmivé lett.
Egy ajtó nyílt ekkor a velem szembe lévő falon. Egy nő lépett be rajta. Gyönyörű magas nő volt, szép fekete vagy sötétbarna hajjal. Testhezálló futófelszerelés volt rajta. Sosem fogom elfelejteni milyen mosoly ült ki az arcára, amikor meglátott.A mai napig nem tudok más szót használni arra a mosolyra, csak azt, hogy: huncut. Ilyen volt az egész jelleme huncut, aranyos és vicces. Legalábbis mindenki ezt mondaná rá, aki az utcán meglátta volna. Leült elém törökülésbe.
- Örülök, hogy végre látsz engem. – mondta huncut mosolyával. – Elég meleg van itt nem?
Ekkor jöttem rá, hogy nem vagyok képes beszélni. Hiába próbáltam bármilyen választ formálni, csak értelmetlen morgás libbent elő a számból, de tekintetem így is elárulta, hogy mit érzek iránta.
- Miért nézel ennyire csúnyán? – nevetett. – Talán szomjas vagy? A jól viselkedsz, nem kell félned.
S erre lehúzta egyik lábáról a cipőjét, s beleszagolt.
- uh. Jó régi ez a cipő, már nem illan el belőle olyan könnyen a lábszag. De sajnos hozzám nőtt, és csak ebben szeretek futni. Képzeld most is, egy órán keresztül csak futottam, teljesen ki vagyok merülve. – s kezével megtörölte homlokát. – sajnos még a zoknim sem úszta meg. – s erre megmutatta szürke zoknijának talpát, melyen szépen kirajzolódott a kosztól talpának formája. – Szeretném, ha megtisztítanád a lábam. – húzta szélesre mosolyát. S ráköpött a lábfejére.
Felállt, s arcom alá nyomta a lábát. Éreztem a szagát, és értettem, hogy mit akar, de nem teljesítettem a vágyát.
- Nyald le! Legalább az is oltja kicsid a szomjad, na. – olyan hangon mondta, mintha egy kétévesnek próbálna hízelegni, hogy egye meg a spenótot.
Akármennyire is szomjas voltam, nem engedelmeskedtem neki. Nem vagyok a játékszere, nem fogja ezt velem csinálni, mondtam magamban.
- Hát jó. – mondta, de ezúttal már teljesen merev hangon.
Elvette arcom elöl a lábát, és a fejemre tette. Rám támaszkodott, és lenyomott a víz alá. Hiába kapálóztam, sehogy se tudtam szabadulni a lába alól, egyre csak azt éreztem, hogy fogy a levegőm, s már-már biztos voltam, hogy most meg fogok fulladni, de ekkor elengedett. Vadul kapkodtam a levegőt, s mire magamhoz tértem, a lába már megint előttem volt, rajta ismételten a nyála. Felnéztem rá. Ugyanazzal a mosollyal az arcán nézett rám.
- Na, rajta. – mondta fürgén és kedvesen.
Nem lazsáltam, vadul elkezdtem nyalni a lábát, ahogy csak értem. Ő pedig erre el kezdett nevetni.
- A lábujjak között se hagyd ki. – mondta miközben úgy nevetett, hogy a szája elé tette a kezét, s behunyta a szemét.
Teljesítettem a parancsát, addig nyaltam a lábát, míg el nem vette, és ekkor leguggolt elém. Levetett zokniját pedig az orromhoz nyomta.
- Igaz, milyen finom az illata?
Csak bólogattam, s erre belemártotta a zoknit a vízbe, egyik kezével a torkomnál fogva feltartotta az arcom, s a zokniból szélesre tátott számba csavarta a vizet. Így telt az idő, s közben folyamatosan kérdezgette, hogy szomjas vagyok-e még. Csak bólogattam. Időközben másik lábáról is levette a zokniját, és azzal is megitatott, s mikor végül teljesen elmúlt szomjúságom, felém állt.
- Legközelebb ne tartson ilyen sokáig, jó? – mosolygott.
Lábát még egyszer az arcom elé tartotta, és én azonnal nyalni kezdtem. Erre azonban egy hatalmas fejberúgással reagált, egy pillanatra még el is szédültem.
- Csókot kérek te kis pajkos. – nevetett.
Megcsókoltam a lábát, ő elköszönt, és csak annyit mondott még, hogy majd folytatjuk. Ezután hamar elnyomott az álom. Ez az eset még számtalanszor megtörtént ezután, s ekkor még nem sejtettem, hogy ez számára még csak a bemelegítés volt.

Folyt. köv.