Ciróka...

Makacsul csörög a mobil, de a túloldalt nem veszik fel. Lehet, hogy a főnököd pont úton van és nem hallja. Látom izgatott vagy, s ezt nem csak a munkahelyi mulasztásodnak lehet betudni…legalábbis ebben reménykedem. Arcod csüggedt kifejezéséből látom, hogy hívásod eredménytelen.
Szó nélkül leteszem a mobilod az asztalra. Ahogy oldaladnál hozzád érek, tested megrándul…a selyemszalag lágyan hintázik jobbról balra a nyakadban, bizsergést hagyva a bőrödön leheletnyi érintése nyomán. A köntös fokozza az érzékeid stimulálását: melleid két oldalán, a derekadon keresztül combjaidra omolva, megannyi bársonyos tapintású szerető becéző kezeként hat rád.
Reggeli álmosságod, munkahely iránti kötelesség tudatod lassan a múlté lesz, ahogy hagyod magad alámerülni a játékunk nyújtotta ígéretek érzeteibe. Még nem zavar a rákényszerített póz, alig érzed – éljen a sok évnyi balett – de idővel, mint azt jót tudod, kényelmetlenség okozta kín fokozni fogja valamelyest élvezeted.
Kezem feje lágyan simít végig arcodon. Apró kis reakciód árulkodóbb minden tettnél és szónál: a mozdulat, ahogy mint cirógatásra vágyó kiscica dugod kezemhez arcod…ahogy arcoddal simítod végig téged simító kezem…ahogy a szempilláid közül rám villanó tekinteted s lágy mosolyod felragyog, tudom…te sem tekinted lezártnak a hétvégét.
Kezem a nyakadon keresztül vándorol a mellkasod felé majd vissza. Ujjaim a tarkódra kulcsolódnak, s lágyan csókot lehellek ajkaidra. Mindezalatt másik kezemmel cirógatom combod belső felét. Előbb ujjaim fuvallatként érintik bőröd, fel s le…majd egyre határozottabban érzed magadon őket: szépen lassan marnak, karmolnak.
Észbe kapok, visszafogom mohóságom diktálta tempómat. Ráérünk még, előttünk az egész nap.
Megcsörren a mobilod: a főnököd az. Nyíltan vigyorogva tartom a telefonod a füledhez.
Miközben szomorú hangon ecseteled neki, hogy valami nyavaja az ágyhoz kötött – ezzel eszembe juttatod, hogy az ágyat sem kellene ma szabadon hagyni – tekinteted cinkosan rám nevet. Várod, keresed a viszonzást, de a tekintetemben másféle tűz lobban fel pillanatra, mikor meghallom, hogy a vonal túlsó felén Anna a jó tanácsaival kezd elhalmozni. Ismered ezt a lobbanást, aggódva harapsz ajkadba.
Ártatlanságot mutatva – legalábbis megpróbálva – az órára tekintek, majd szabad ujjaimat lefoglalom: rajtad. Kedveskedve, de immár lényegre törőbben haladok velük combodon szirmaid felé. Tekinteted könyörgőn villan felém…”ne csináld kérlek”…így szól az üzenet.
De én csinálom. Ujjaim szinte maguktól megtalálják az utat hozzád, s mint nem is oly rég a pultnál, hamar jelét adod állapotodnak. Szirmaid belső felei selymessé válnak izgalmadtól, ujjaim szinte maguktól csusszannának beléd. Tested reflexszerűen rándul, s én ajkaimmal, leheletemmel kebleidet simítom. Lábaidat tartják a béklyók…nem engedik, hogy védekezőn összezárd előttem. Telefon a füleden, a főnököddel beszélgetsz…pontosabban ú beszél hozzád, te néha egy-egy hümmögéssel adod tanújelét jelenlétednek. Így maradsz kiszolgáltatva nekem…s ezt most kiélvezem.
Tudom, most legszívesebben más hangok hagynák el beharapva tartott ajkaid. Ahogy felnézek rád, szemed kezd valahová a messzeségbe fókuszálni, fejed picit oldalra mozdul…a telefont mozdítanom kell utána. Én bőszen csipkedem, harapdálom bimbóid, miközben egyre feljebb húzom a lelked, öled tüzének szításával.
Lábaid remegnek, s kétségbe esetten kapaszkodsz bele a láncokba, amik megcsörrennek. Hirtelen magadhoz térsz a közelgő élvezet ígérte felhőből. Ezt vajon a főnök meghallotta? Vagy csak végére ért a mondanivalójának, azért a csend?
„- Halló…?” – hallom a telefonból, kebleid közé csókolva – „…ott vagy…?”
„- Vagyok…” – suttogod remegő hangon. Hangosabban nem mersz beszélni, mert akkor az mindent elárulna…főleg egy női fülnek – „…ne haragudj Anna, nehezen tudok figyelni…” – szabadkozol – „ teljesen levert a víz…” – s ezzel most nem is lódítasz.
Pár gyors jó tanács után a főnök pihenésre biztat és jobbulást kíván…ha tudná.
„– De nem tudja” – mosolyodom el magamban, s a mögötted lévő kanapéra dobom a mobilod.
„- Kis füllentős…” – nevetek rád, s azzal elkezdem pirosra paskolni tenyeremmel feneked, míg ujjaimmal tovább zongorázom lelkeden a kéj dallamait. Te már nagyon máshol jársz. Kezed lábad remeg, görcsösen tartod magad a láncokon, miközben hátravetett fejjel s hatalmas sikollyal üdvözlöd a benned szétáradó hullámokat…felértél az első csúcsra. Magamhoz vonom csatakos tested, fenekeden utolsót csattan tenyerem, s beléd markol kezem.
„- Rohadt egy szemé…” – kezded, dühös tekinteteddel perzselve enyémet, de szavadat félbeszakítja jobb kezem két ujja, melyek ajkaid mögött landolnak, nyelved puha húsán.
„- Ssss…” – csitítalak, s tisztíttatni kezdnem veled örömöd bizonyítékát kezemről…egyik szabad ujjammal még az orrodra is koppintok – „nem mondj olyat, amit később megbánnál…”