Vasmagnóliák 3. rész

Még otthon, Rómában történt… egy fiatal nőt lopáson kaptak. Hogy kellően elrettentő példát statuáljanak, nyilvánosan büntették meg. Egy oszlophoz kötözve vesszőzték meg csupasz hátsóját. A siheder Guidót ez olyan erős izgalomba hozta, amilyet a kastélyban soha nem érzett, miközben a visongva menekülő szolgálólányokat kergette. Mindig akadt egy-egy, akit el is tudott kapni. A fehércselédek sikongva próbáltak menekülni – Guido hite szerint csak rájátszottak, de valójában akarták ők, amit kaptak -, ezért le kellett őket teperni. Minél jobban ellenálltak, a fiatalember annál hevesebb gerjedelemre lobbant. Aztán legközelebb ugyanolyan kacér pillantásokkal, ringó csípővel tettek-vettek a cselédek a fiatalúr körül. Szinte versengtek, hogy ki lesz a következő kiszemelt.
A nyilvános vesszőzés után kereste az alkalmat, hogy meg is büntethesse a cselédeket a kastélyban. Azok persze nem mertek ellenkezni, örültek, ha munkájuk akadt. Ha nem volt elég meleg a fürdővíz, ha nem vasalták makulátlanra az ingeit, már fektette is a térdére őket. Nagy gyönyörűségét lelte a vöröslő tomporok és könnymaszatos arcocskák látványában. Kevesebb lett a kastély folyosóin a ringócsípőjű cselédlány, de akadt így is elég, aki kedvét lelte a fiatalúr szórakoztatásában. Guido kedves is volt velük, sosem mulasztotta el büntetés után babusgatni a lányokat. Apró ajándékokkal is kedveskedett nekik, mert tisztában volt ő azzal, hogy nem szokványosak az elvárásai.

Beértek a házba…
Iona megbabonázottan követte a férfit. A városba való bejutásról már lecsúszott, de az, hogy az éjszakát egy teljesen idegen férfival töltse, akit ráadásul ma látott életében először, ez most kezdett tudatosulni benne.
Nem voltak kétségei a felől, hogy a férfi pontosan tudja, mit is akar, sőt azt is, hogyan érheti el. Kicsit sem hasonlított Iona kamaszkori szerelmére, akivel ügyetlenül, egymást bátorítva fedezték fel a szerelmet.
Iona fejében Muida szavai dörömböltek: „… nagy szoknyabolond az az idegen, sok fehércseléd égette már meg magát miatta…”
Mibe keveredett? Mi lesz ennek a vége? Mi lesz édesanyjával a főzet nélkül? Kétségbeesett kérdések kavarogtak a fejében. Jó eséllyel késte volna le a kapu zárását akkor is, ha nem áll meg itt. Talán ez a kisebb rossz. Bele se mert gondolni a lehetőségbe, hogy az éjszakát a városfal tövében töltse.
Lesz, ami lesz, most már itt van.
- Csak nem fázik? – kérdezte a férfi. – Érzem, hogy reszket.
- Nem, uram, nem fázom.
Guido közelebb húzta magához a lányt, közben szemében sóvár szikrák gyúltak. Iona megérezte a férfi vágyát. Kezdte magát kényelmetlenül érezni, jóllehet Peter visszatéréséről már rég letett. Álljon be ő is a sorba, azok közé, akik megégették magukat az „idegen” miatt? Mit fognak szólni az emberek?
Nem igazán tudott az ölelő karok között tisztán gondolkodni. De már abban sem volt biztos, hogy akar valaha máshol lenni, mint a férfi karjaiban. Megadóan hajtotta hát fejét a széles mellkasra.
Rég megfeledkezett Muida intelmeiről. Olyan rég volt már, hogy az ösztöneire hallgatott a józan esze helyett, de most hagyta felülkerekedni.
A férfiből áradó nyers erő és vágy kilúgozott belőle minden hétköznapi gondolatot. Eszébe sem jutott tiltakozni, mikor a férfi az ölébe kapta és egy szobába vitte. Ott letette egy ágyra. Ekkora ágyat Iona soha életében nem látott. Ráadásul nem is fából volt, ahogy megszokta, hanem vasból. Négy oszlop tartotta az éjkék bársonnyal borított tetőt. Nehéz kelme ölelte körbe, a téli hideg ellen, amit most vaskos zsinórral kötöttek össze. A fej- és lábrész buján tekergő indákkal, virágokkal volt díszítve, amilyet Iona még soha nem látott.
- Magnóliák. – szólalt meg a férfi.
- Sosem láttam még ilyen virágokat.
- A ka… kertünk, otthon, tele van velük. Fehérek, lilás rózsaszínek, tavasszal csodás látvány.
Guido remélte, hogy nyelvbotlása nem ütötte meg a lány fülét. Nem akarta felfedni a származását. Még nem.
Egy dolgot tudott bizonyosan, akarja ezt a lányt, mindenestül. Itt és most a magáévá akarja tenni. Feszítette a vágy, hogy a térdére fektesse, felhajtsa a szoknyáját és vörösre paskolja ingerlően gömbölyödő hátsóját, hogy azután gyengéden a karjaiba vegye, lecsókolja a könnyeit, megvigasztalja és a magáévá tegye. De mi van, ha ezzel elriasztja a lányt? Azzal mindent tönkretehetne. Az is lehet, a lány még érintetlen, bár azt nehezen tudta volna elképzelni ilyen szemrevaló teremtésről…