Kibékülés

Az ablakhoz lépek. Az esti szürkület komorrá festette a szomszédos ház falait. Öt percenként nézem a falon búslakodó órát. Együtt érzően kattintgatja egymás után az idő múlását.
Testem minden porcikáját feszültség égeti. Egy hete nem láttam Uramat. Ma újra szóba áll velem.
Izgulok. Hibát követtem el. Lassan már fél éve engedelmes, alázatos szubja vagyok, olyan csodálatos volt minden Vele. Miért is kellett elrontanom, ilyen konokul?! Haragszom magamra és tehetetlenségemre. Hálás vagyok Uramnak, hogy végre újra szóba áll velem.
Fejemben még most is kattognak szavai. – Csalódtam magában, azt hittem egy értelmes, felnőtt nővel van dolgom.
Már akkor bocsánatot kellett volna kérnem Tőle. Annyira hiányzik.
Minden nélküle eltöltött nappal egyre inkább kiüresedik az életem. Nélküle nem vagyok senki, semmi.
Hibáztam, azon az estén. Pedig milyen szépen indult minden. Ízletes vacsorával vártam, örültem, hogy velem van. Vidám volt és jókedvű én pedig nagyon, nagyon boldog.
Az egész délutánt együtt töltöttük – csak késő este búcsúzott el tőlem. Mosolyogva gondoltam vissza az elmúlt nap izgalmas délutánjára és elégedetten dőltem hátra a puha kanapén, ahol nem rég még Szerelmem, Uram ölelt. Félretoltam az asztalon hagyott laptopot, majd ezzel a mozdulattal meg is állt előttem a világ. Abban a pillanatban az egész együtt töltött idő fájdalmas csalódássá változott. A monitoron megjelent az én Uram, levelező rendszere benne egymás alatt sorakozva egy idegen női név. Akkor már nem bírtam ki és beleolvastam. Kedves, közvetlen flörtölgetéssel szembesültem. Találkozások pörögtek le a szemeim előtt, féltékenység mardosott.

Minden, amiben hittem megszűnt létezni. Megcsal engem. Egyszerre éreztem fájdalmat, dühöt és kétségbeesést.
Emese…. villog a szemem előtt az idegen női név. Csodás, csinos szép nő. Fotók ahol nevet, ahol sétál, ahol integet, ahol együtt vacsoráznak….
Amit eddig tett velem az Uram a szeánszok ideje alatt semmi nem fájt annyira, semmi kín és szenvedés nem erősebb ennél a lelki gyötrődésnél, amit ezzel a helyzettel okozott nekem.
Felhívtam telefonon és kérdőre vontam. Inkább csalódottságot, mint dühöt éreztem a hangjában. Nem tudtam józanul figyelni Rá. Utólag már tudom, hogy nem lett volna szabad kiborulnom, de akkor abban a pillanatban nem tudtam uralkodni magamon.
Két napig nem keresett nem hívott. Aztán igen, de akkor meg én nem vettem fel Neki a telefont. Azóta pedig ő van kikapcsolva. Nagyon nehéz szomorú hét áll mögöttem. Ez a hét méltó büntetés nekem a viselkedésemért. Önmagam büntettem, lelkileg gyötörtem. Ennyi idő után megéreztem hiányát, és már nem az számított, mit tett, hanem sokkal inkább az, akar-e még engem egyáltalán.

A múlt fájdalmas emlékeiből a telefon tompa csöngése rántott ki. Megérkezett. Magamra kapom könnyű, nyári kiskabátom és sietve lemegyek elé.
Az autó mellett állva vár, odalépek elé, de Ő elfordítja fejét és keményen utasít:
- Szálljon be! majd ő is visszaül.
Engedelmesen megkerülöm a kocsit és beszállok mellé. Nem tudom, hogyan tovább. Próbálok a lehető legkedvesebb lenni vele és mentegetőzöm, de gyorsan leállít.
- Ne rontson tovább a helyzetén!
Nem tűnik valóban mérgesnek, de érzem a távolságtartását. Nem kezdeményez beszélgetés, nem néz rám, nem ér hozzám.
Kínomban rám tör a nevetés. Nem foglalkozik vele. Nem figyelem az utat, nem kérdezem mi a terve, hogyan tovább. Meglepődöm, amikor egy számomra teljesen ismeretlen környéken parkol le. – Szálljon ki! Egy régi építésű bérház előtt állunk. Szép gondozott kert, rendezett környék.
Telefonál. Majd a kapu felé int. A kapu halk kattanással kinyílik és mi végigsétálunk az árnyas belső udvaron. A lakás ajtajában Emese áll. Csodás, szép nő. Szebb, mint a képeken. Fájó emlékek hasítanak belém és az ijedtség a torkomat szorongatja.
- Én nem akarok bemenni. Állok meg Uram előtt.
- Kit érdekel, hogy maga mit akar! megfogja a karom és húz be a házba.
A lépcső feljárónál megállunk; Uram, bemutat a Nőnek. Ő végigmér és int, hogy menjünk tovább.
Kínos az egész helyzet, nem értem miért hozott ide Uram. Utálom az egészet. Sírni lenne jó. De csak kétségbeesetten nézek Rá. De Ő átnéz rajtam, bemegy egy tágas belső szobába és leül a bőrkanapéra.
Emese újból végigmér majd bevezet engem is a tágas helységbe. Szép elegáns kialakítású terek. Kicsit rideg, nem túl nőies, de elegáns.
Urammal összenevetnek, majd Uram végre rám néz: - Vetkőzzön le, csak a cipő maradhat magán.
Megdermedek, hogy mit csináljak? Biztos, hogy nem vetkőzöm le, miért csinálja ezt velem?!
Ez nem lehet igaz. Mi a francot akar ez jelenteni.
Magamba roskadva ácsorgok idétlenül tovább.

Emesét inkább mulattatja kínlódásom, mintsem izgatná a helyzet. Mire megy ki ez az egész?
Néhány perc múlva ott állok két felöltözött ember előtt – levetkőzve, megszégyenítve.
Akik engem mustrálgatnak.
Először az Uram áll fel és lép hozzám; beköti a szemem. Engedelmes vagyok.
Megmarkolja a hajam és a fejemet hátrafeszítve ajánlja fel a testem a nőnek.
Düh, szégyenérzet kerít hatalmában. Éreztem már női érintést de azt önszántamból.
Emese érintése nem volt durva de annál tolakodóbb, egy rövidke idő után pedig már egészen kellemes, már-már izgató. Elég távolságra álltak tőlem, hogy egyikőjük testét sem éreztem közelről csak az érintésüket.
Aztán megszűnt az érintés, pálca suhogását hallottam. Megrémültem.
7 nap. 7 ütés. – Hallom Uram, kimért hangját.
Ugyan hová? Tódultak agyamba a gondolatok. 7 az nem sok! Fenekelés? Gyanús ez a 7.
Szemem továbbra is bekötve, nem látom mi készül. De sejtem hogy a pálca suhogás mit jelent.
Az egyik bőrfotelhez vezetnek, majd beleültetnek érzem a hideg bőrt a csupasz alsófelem alatt. Az imént áthevült testemet kellemesen hűti le.
Várok. Már inkább kíváncsian, mint bosszúsan, de azért feszülten.
A következő pillanatban a két lábamat a fotel két szélére húzták és teljesen kitárulkozva ültem előttük. Már helyezkedtem volna vissza, amikor Uram szava megállított az elhatározásomban.
- A 7 hét pálca csapást a puncijára kapja. Ha megpróbálja összecsukni a lábát a pálcát eltesszük, felöltözik és kisétál az ajtón – többé nem fogunk találkozni.

Szavai sokként értek. Biztos voltam benne, hogy valami egészen kegyetlen játékot űznek velem, és lehet az egész arra megy ki,hogy itt és most szakítson velem a nő előtt.
Végtelen szomorúság lett rajtam úrra. Most rögtön felállok és kisétálok az életéből. Futott át az agyamon, de nem mozdultam. Ő pedig nem szabott feltételeket, hogy bármiben is dönthetek.
A következő pillanatban éles fájdalom hasított a combjaim közé. A pálca bőr vége pont a csiklómat találta telibe. A fájdalmon kívül nem éreztem semmit. Jó pár percnek kellett eltelnie, amíg visszanyertem lélekjelenlétemet. Ők pedig kivárták, amíg összeszedem magam. Pohárcsörömpölést hallottam és kis neszezést, valószínűleg ittak.
Fájt és égett az ütés helye. Most márt tudtam mire is kell felkészülnöm, csak azt nem tudtam hogyan. Nem tudtam mikor kapom a következőt és azt sem hogyan viselem. Szándékomban állt kibírni, mert bármilyen fájdalomnál erősebb lenne ha szakítana velem Uram. Szeretem őt.
Elhatároztam bármi is fog történni én kibírom.
A következő ütés a már amúgy is fájdalmas területre érkezett megint. Nem tudtam uralkodni magamon, felsikítottam. Égett, fájd a helye és lüktetett, és ez még csak a 2, ütés volt. A következő két ütés nem volt annyira erős, ráadásul még egy kis simogatást is kaptam rá.
Aztán kis szünet után egymás után gyorsan 3 erős következett. Nyüszítettem, sikítottam és a végére már sírtam. Csak reméltem, hogy a lábam nem zártam össze. Reszkettem közben arra gondoltam, végeztünk-e végre. Lekerült a szememről a kötés. Uram a kanapén ült velem szemben, az ütéseket Emese mérte rám. Nem ismertem ezt a nőt, de egyre jobban utáltam.
Óvatosan a lábam közé néztem, vörösen égett, sajgott és fájt.
- Menjen szedje rendbe magát! – irányított a fürdőszoba felé mutatva Uram!
- Köszönöm. – rebegtem.
A fürdőszobában megmostam arcomat és hűs vízzel a pálcával elvert részemet. Majd bátortalanul visszamentem a szobába, szégyen érzetem újra felerősödött.
- Jöjjön ide! – fordul felém Uram. Óvatosan ránézek, hányfélekeppen akar még megalázni?
Szeme kedves, bár arckifejezése kemény. Felé indulok, mintha csak hazamennék. Már egészen közel állok hozzá, kétségek gyötörnek. Mi következhet még ezután. Szeretnék végre hazamenni. Egyedül lenni. Mélyen a szemembe néz és combját meztelen combjaim közé préselve szétnyitja azokat. Vékony szövésű nadrágján keresztül érzem kemény farkát. Elönt a vágy. Harcolok magammal. Megalázott, bántott – nem vágyhatok rá. - Nem érdemel meg. Suttogom erőtlenül bele a képébe.
- A francokat nem! – válasza higgadt és nyugodt. Kezével a lábam közé nyúl és lassan simogatni kezd. A testem reagál. Hajamba markol – közben nyakamba csókol – Szopjál! – utasítása ridegen hat. Lába elé térdeltet és előveszi keményre merevedett farkát és a számba nyomja. Engedelmesen teszem a dolgom. Emese tekintetét végig magamon érzem.
Próbálok a feladatra koncentrálni, de ilyen körülmények között nehezemre esik.
Mire a hideg kőpadló sérteni kezdené csupasz térdem, leállít és újra magához húz.
Tenyeremmel megtörlöm a számat, de szúrós tekintetét látva lehet hiba volt. Feltérdeltet az ágyra, kitárulkozva pucsítok, ő pedig birtokba veszi vágytól feszülő testemet. Jól esik újra magamba fogadni.
Keményen, nyersen mozog bennem. Az sem érdekel képes vagyok-e ilyen körülmények között elélvezni, csak végre vele lehetek.

Keményen és vadul dug, szeretem, ahogy csinálja, közben lefog. Majd megfordít – elhelyezkedik és egy másik kedvenc pózomban szemből dug tovább. A pálca ütései még mindig kíméletlen fájdalmat jeleznek. Egyre gyorsul a tempó és egyre keményebb, tudom, hogy ezzel a technikával nem fogja sokáig húzni. Nem hiszem, hogy pirosra vert puncim képes-e ilyen ádáz körülmények között élvezésre. Uram ritmusos kemény mozgásának hatására a fájdalom mellé lassan felkúszik az élvezet is. Most már érzem, hogy mindketten el fogunk élvezni. Igaz az eddig megszokottnál rövidebb lesz az együttlét. Kinyitom a szemem, az arca egészen közel az enyémhez és engem néz. Én pedig őt nézem. Szeme elhomályosodik, arca eltorzul, lihegése felerősödik. Egészen különleges, bensőséges érzés, így a csúcsra jutni együtt.
Ezekért a pillanatokért érdemes volt szenvedni.