Pult mögött I.
2010. 01. 22. 18:39 | Megjelent: 1131x
Pult mögött
A lány egész nap a pult mögött volt, már csak ő volt a kocsmában. Egész nap vidám volt, a zenére rázta a csípőjét, és széles mosollyal jutalmazott mindenkit. Lassan záróra, már pakolgatott, a vendégek elmentek, talán a rossz időjárás miatt is ürült ki hamarább a helyiség. Az asztalokat takarította mikor három férfi lépett be. Az első rögtön elé lépett és egy hatalmas pofont adott neki, megtántorodott és neki esett egy asztalnak. Csak azért nem esett keresztül rajta, mert elkapták a hajánál fogva és visszarántották. Utána a hajánál fogva a raktárba vonszolták. Most először érezte, hogy a hosszú fekete haja mekkora fájdalmat tud okozni mikor megragadják. A raktárban csak egy maradt a háromból, ketten kisiette, hallotta ahogy kint a pénztárgépnek esnek, majd elkezdik a berendezést módszeresen zúzni. A bent marad hapsi kihúzott négy egymáson lévő sörös rekeszt és rákényszerítette, hogy hasaljon rá.
Voltak régebben álmai, hogy elkapja valaki és megerőszakolja, de ezek az álmok mindig lágyabban folytatódtak, a vad erőszak valahogy kimaradt belőlük, és most itt ez nem álom. Remegve sírva feküdt rá a rekeszre, ennyire eddig még nem érezte magát kiszolgáltatva. A férfi gyorsan a kezeit és combját a rekeszekhez rögzítette egy ragasztószalaggal. Majd kinézett a raktárból, a társai ténykedését látva visszafordult. A lány fenekére csapott egy hatalmasat, erre a válasz egy meglepett kiáltás volt az elcsukló sírás közben. Elé lépett, a hajánál fogva felemelte a lány fejét, és a másik kezével letolta a nadrágját, majd a lány fejét megfogta a hüvelykujját a lány szemére helyezte. Közelebb lépet, elég egyértelmű szándékkal, a lány elkapta volna a fejét de az ujj finoman megnyomta a szemét. Kinyitotta a száját és engedte, hogy a nemi szerv kitöltse a száját és elkezdjen a szájában mozogni és nőni. Most tűnt neki fel, hogy eddig senki nem szólt, csak használták és tették a dolgukat. A sírása lassan abba maradt, már csak a szájában lévő farok miatt is, amit a szemén lévő ujj miatt elkezdett szopni. A haja az arcára hullott, majd a szájába is került belőle. Ekkor a pénisz elhagyta a száját, és a gazdája a ragszalag segítségével két fonatba kötötte a haját, majd ezeket is összekötötte, mint táska fülét. Ennél fogva megemelte ismét a nő fejét és az rögtön nyitotta a száját és kezdte szopni a farkat. Nem is tűnt fel neki, hogy a szeme szabad maradt. Nem soká a száját elöntötte az ondó, mivel a makk mélyen a szájában volt, és már enyhe izgalom futotta át a testét, lenyelte mindet.
A férfi ott hagyta, kiment a társaihoz az üzletátrendezésében segíteni, de már jött is a váltás. Végig nézett rajta, majd mögé lépett és megpróbálta a szoknyáját felhajtani, a rekeszek miatt ez nehezen ment, elunta és egy erős tépéssel tette szabaddá a lány hátsóját. Aki erre összerezzent, megpróbálta a combjait összezárni, teljesen hatástalanul. A pír vérvörössé festette az arcát. Hallotta a cipzár zaját és érezte ahogy egy makk feszül a pinájának, majd a meglepett kiáltást maga mögött. Az arca ha lehet még pirosabb lett, érezte, hogy a fülei lángolnak, sejtette, hogy mi lesz a folytatás, és ez jobban zavarta, mint az eddigi dolgok. Érezte, hogy a mai jókedve okát lassan húzzák ki az öléből, ahogy a gésa golyó elhagyta az eddigi rejtekét az eddigi ellenállása teljesen megtört, az eddig megfeszített izmai elengedték a testét, teljesen ráomlott a rekeszekre. A golyók mögötte koppantak a földön. A makk megint a punciján körözött, ami meglepetésére kezdett nedvesedni, egy kiáltás hagyta el a száját, mikor meglepetésére nem a várt helyre történt a behatolás. A farok egyre mélyebben hatolt a fenekébe, a csípőjét erős kezek szorították. A kezdeti fájdalmat felváltotta valami kellemes bizsergés, a fejét a pántnál fogva felrántották és ekkor látta meg, hogy még egy hapsi áll előtte, már letolt nadrággal. A száját engedelmesen nyitotta és kidugott nyelvével várta, hogy végre a szájában is legyen egy merev fallosz. Mikor megkapta, a testén átfutott egy kis remegés. A fenekében megremegett a farok és a gazdája belemarkolt testébe és hörögve belé élvezett. Majd lassan elhagyta a lány testét és helyet cserélt az eddig száját megerőszakolóval. A szájába került farkat élvezettel tisztította le, és akkor kapta el az orgazmus, mikor ismét a fenekébe hatoltak és a fenekét elkezdték erősen verni pusztakézzel. Nem hitte magáról, hogy képes lesz ezt élvezni és azt sem, hogy az örömhullám nem csillapodik, hanem egyre magasabbra szárnyal. Elvesztette az eszméletét. Ara tért magához, hogy körülötte állnak, és épp a táskája tartalmát öntik a hátára. A füle rögtön lángolni kezdett, mikor érezte a hátán a vibrijének az érintését, bár nem sokáig, mert ezt rögtön feltolták a puncijába. A fejét hátrafeszítették és a ragasztószalag maradványával a haját és a vibrijét összekötötték. Kénytelen volt magától tartani a fejét, mert különben a vibri kellemetlenül kezdte feszíteni a testét.
Az egyik férfi lehajolt a füléhez:
- Egy hét múlva jövünk a pénzért, mond meg a főnöködnek! - mondta majd felállva elindult kifelé. A többiek követték, az utolsó bekapcsolta a vibrit, és búcsúzóul a fenekére vert egyett.
A lány kikötve mozdulatlanul hevert a rekeszeken, nem tudta, hogy átadja-e az üzenetett, de abban biztos volt, hogy egy hét múlva biztos, hogy megint Ő fog zárni...
Hozzászólások (0)