Ildi csicskája
2010. 01. 22. 16:03 | Megjelent: 2011x
2005 őszén megkezdtem felsőfokú tanulmányaimat egy jó nevű budapesti iskolában. Vidéki lévén a kezdeti időszak magányosan telt. Nem vettek fel a kollégiumba, így egy az iskolámhoz közel eső albérletet kerestem. A kiválasztott lakás kicsi volt, csupán másfél szobás. A tulajdonosa is éppen akkor kezdte tanulmányait. Szülei tehetősek voltak, így megajándékozták az ingatlannal. Az általam fizetett bérleti díj teljes egészében az ő zsebpénze volt.
Ildi - így hívták - az esetem volt, hosszú feketére festett haja, csillogó kék szemei és arcának finom nőies vonásai egyből rabul ejtettek bárkit. Kinézetén túl határozottságát és elkényeztetett királynői természetét is rendkívül vonzónak találtam.
Beköltözésemet követően fokozatosan váltam egyszerű tárgyává. Az első napokban még kért. Elmosogatsz? Bevásárolsz nekem? Segítesz a zh-ra felkészülni, nekem ez túl nehéz? Hamar észrevette, hogy gyenge vagyok és akaratának megfelelően cselekszem, így október elején elérkezett a nap.
Ebédidő volt, így az iskolából hazaugrottam, hogy egyek valamit. Ildi otthon volt, felkészülten várt. Belépésemet követően az alábbi párbeszéd zajlott le.
-Látom megjöttél te csicska? Azonnal üdvözölj! (erre felkaptam a fejem)
-Szia Ildi
Erre csattant egy pofon
-Hogy üdvözölsz te csicska, csak velem egyenrangú ember köszönhet így nekem, és te a tárgyam vagy! Tehát halljam azt a köszönést!
-Üdvözlöm Úrnőm! -válaszoltam
Erre kaptam a következő pofont.
-Látom elég hülye vagy, dehát szolga agy hülye agy. Figyelj, mert csak egyszer fogom elmagyarázni. Amikor belépsz szó nélkül elémjössz, letérdelsz megcsókolod a legalacsonyabban lévő testrészemet, ezek rendszerint fennséges lábaim lesznek. Ne izgulj egyszer sem foglak fejen állva várni. - mondta cinikus mosollyal, majd folytatta, ha felemelem a lábfejem, akkor nyilvánvalóan a talpam fogod csókolni, mivel az van a legalacsonyabban.
Ezt követően minden alkalommal megnézed az asztalon lévő cetlit, amelyen a feladataid vannak. Ezeket szó nélkül el kell látnod, hogy hercegnői kedvemben járj.
Mától az otthon kapott zsebpénzed nekem adod, majd én adok neked belőle, persze nem túl sokat. Pénztárcádat azonnal add ide, mert úgysem lesz rá szükséged. Emellett ajánlom, hogy jól tanulj és gyűjts nekem minél több ösztöndíjat. Holnap menj be a tanulmányiba és cseréld le a bankszámlaszámod az enyémre.
Ezekután csak akkor szólalhatsz meg, ha én kérdezlek. Vécére csak az engedélyemmel mehetsz, és persze iskolába is. Ma egyiket sem teheted, ugyanis más dolgod lesz. Ezzel tesztelem szolgai akaratod erejét. Nézd át a cetlit és hajtsd végre alantas kötelességedet. Elmegyek a suliba, szerencsére papucsban, így este letisztogathatod fennséges talpaimat az út porától. Na most hozd ide a papucsom szolga! Elévittem papucsát és megcsókoltam felemelt talpát, amely a spicc tartástól gyönyörűen redőzött, puha és az ápoltság következtében nagyon illatos volt. Látom szolgai agyadig azért eljutott valami, de ne hidd, hogy ez sokra lesz elég a folytatást illetően, sok alantas feladatod lesz, dehát ez a szolgasors és te ugyebár egy senkiházi talpnyaló szolga vagy, aki történetesen az enyém. Állj neki és végezd a dolgod!
Ezzel becsukta maga után az ajtót és én hozzáláttam a listán szereplő feladatok végrehajtásához.
Feladataim jórészt háztartási munkák voltak (mosás, bevásárlás, beadandók elkészítése, pizza rendelés este 8-ra), azonban az utolsó feladatban úrnőm parancsba adta, hogy - a pizza megrendelését követően - az éjjeli szekrényén található bilinccsel bilincseljem hátul össze a kezem és úgy várjam őt az ágya tövében.
A feladatokat végrehajtva vártam Őt haza, és sorsomon a kiszolgáltatottságomon tűnődtem, azon, hogy felhagyhatnék az egésszel, de mégsem teszem, és ez miért van így. A kezem egyre jobban zsibbadt, rendkívül kényelmetlenül éreztem magam és úrnőm csupán este 11 óra körül érkezett haza, fárdatan, és rosszkedvűen.
Én is fáradt voltam, ugyanakkor az izgalomtól nem tudtam aludni. Úrnőm belépett a tanult módszer szerint üdvözöltem. Talpa csupa kosz és izzadtságszagú volt, de nem volt mit tenni.
Leheveredett kényelmes ágyán és a következőket mondta:
-Képzeld milyen jó voltam hozzád, a barátnőimmel elugrottunk a Margitszigetre és ott csak a kedvedért, hogy hálálkodhass nekem, végig mezítláb sétáltam. Most a te feladatod lesz talpaim tisztára varázslása, természetesen csak a szádat használhatod, rajta.
Én erre ellenkezés nélkül munkához láttam, erre lábával megpofozott.
- Mit tanítottam neked ma délben, hol marad a lábcsók!
- Bocsásson meg úrnőm válaszoltam és megcsókoltam ismét a talpait, majd elkezdtem nyalogatni, ő pedig laptopját elővéve msn-ezett.
Ezzel becsukta maga mögött az ajtót én meg ott álltam dermedten. Éreztem, hogy megalázó a helyzet, de emellett örömmel töltött el a tudat, hogy egy ilyen fennséges úrnő parancsait teljesíthetem.
(folyt köv.)
Hozzászólások (3)