A váróterem

Dóra a félelemtől reszketve ült a fenyítőhelyiség várószobájának kényelmetlen fapadján. Itt már nem viselhette elegáns, sötétkék egyenruháját: ócska, kinyúlt bugyi, kopott, itt-ott már szakadt póló és strandpapucs volt minden öltözéke.
Amint belépett a szürke, ablaktalan betonépületbe, amely a fenyítőhelyiség kapott helyet, szinte azonnal levetették az egyenruháját.
Déli tizenkét órakor kellett jelentkeznie fenyítésre: nem értette, miért olyan korán, amikor tudta, hogy a fenyítéseket csak a késő délutáni vagy a kora esti órákban hajtják végre. Rossz előérzete volt emiatt. Sejtett ugyan valamit a többi lány elbeszéléseiből, hogy várakozni kell, meg orvosi vizsgálaton esnek át előtte, de hogy mi tarthat ilyen sokáig, nem értette.
Aztán utólag rájött. De akkor már késő volt...

A kiképzőközpont egy erdős területen feküdt, messze a várostól. Az idegen, kíváncsi tekintetek elől magas betonkerítés zárta el a komplexumot. Az épületek szétszórtan, egymástól nagy távolságra helyezkedtek el, köztük sportpályák váltakoztak kiképzőterepekkel, lőterekkel. Erdősávok, ligetes területek választották el az egyes létesítményeket. A levegőből nézve üdülőközpont benyomását keltette.
A fenyítőhelyiséget magában foglaló épület, a "Terror háza", ahogy a növendékek egymás között nevezték, az erdő mélyén elrejtve kapott helyet egy tisztáson, jó messze a laktanyáktól. Kanyargós, kaviccsal felszórt út vezetett hozzá.

A szürke, lapos tetejű, négyszögletes épülettömb kihaltnak látszott. Az erős napsütésben bizarrnak hatott a rideg kockaépület. Ablak sehol nem volt rajta, csak a tetőn volt látható néhány szellőzőkürtő. Semmilyen felirat nem jelezte, hogy mi célt szolgál. De a sarkoknál és a bejárat fölött mozgásérzékelős kamerák pásztázták a teret.
Ember sehol, csak a vastag, hangszigetelt bejárati ajtótól nem messze, a kavicsos parkolóhelyen állt néhány autó. Köztük egy terepszínű katonai mentőkocsi.
A mentőautó láttán rossz előérzete csak fokozódott. Csaknem lesz szükség rá? Tudta, hogy megverik, azt is sejtette, hogy nagyon - beszélt más néhány lánnyal, akik más voltak a fenyítőhelyiség vendégei, némelyik meg is mutatta a fenyítés nyomait, a vastag, kék hurkákat a fenekükön, hátukon, combjukon, sőt olyan is volt, aki a meztelen mellére is kapott korbáccsal. Azt is hallotta, nemegyszer megesett, hogy a növendék - többnyire fiatal lányok voltak, elsőévesek - elájult fenyítés közben. Talán ezért kell a mentőkocsi...
A kiképzőközpontban minden apró vétségért testi fenyítés járt - de hogy ennyire? Még egyikük sem mesélt a mentőautóról.
Dóra nem tudta még pontosan, hogy milyen fenyítést fog kapni. Azt majd csak közvetlenül a fenyítés végrehajtása előtt fogja közölni vele a fenyítési bizottság elnöknője. De a korbácsolás az biztos: ezt viszont mindig kiegészítették egyéb, megalázó és fájdalmas büntetésekkel. Azt már hallotta a többiektől és a kadét is mondta, hogy - legalábbis a lányok esetében - a meztelen talpuk megvesszőzésével kezdik a fenyítést.
A lánynak melege volt. Árnyék sehol a közelben: a bejárati az épület déli oldalán volt. A szürke fal is árasztotta magából a hőséget. Dóra meglazította nyakkendőjét, kigombolta a zubbonya felső gombját.
Pár percet várt, míg az órája pontosan tizenkettőt mutatott. Aztán megigazította a szoknyáját, visszagombolta a zubbonyát és torkában dobogó szívvel megnyomta a csengőt.
Az elektromos zár zörejét, majd fémes kattanását hallotta. Az ajtó azonnal kinyílt.
Mintha várták volna.
Várták is. A késésért külön fenyítést kapott volna.
Belépett és tisztelgett. Jobboldalt egy magas pult mellett egyenruhás, századosi váll-lapján a belső rendészet jelzését viselő, szigorú tekintetű nő ült. Derékszíjáról vékony, bordázott gumibot függött. Láttára Dóra kicsit megborzongott. Kétsége sem fért hozzá, hogy, ha a fenyítendő lány viselkedése okot ad rá, a nő használni fogja a gumibotot.
Hideg tekintettel nézett a lányra.
Dóra kicsit reszkető hangon, de előírásosan lejelentkezett.
A nő végignézett rajta, mintegy hibát keresve az öltözékén, viselkedésén.
- A kartotékját!
Dóra átnyújtotta a leragasztott borítékot, amiben a vétségét írták le. A nő röviden átfutotta.
- Igen, rendben. Második ajtó, jobbra. Belép, levetkőzik meztelenre. Letesz mindent. Óra, ékszer sem maradhat. Ott vár, míg szólítják!
- Értettem!
A vasajtó mögött szűk, rideg, mégis levegőtlen, rosszul megvilágított kamra szolgált öltözőként. A kinti hőség után szokatlanul hűvösnek tűnt. Berendezése spártai: fogasok a szürke betonfalhoz erősítve, egy gyalulatlan fapad, más semmi. A túlsó oldalon egy újabb vasajtó.
A lány levetkőzött, egyenruháját gondosan elhelyezte az egyik fogason.
Majd leült, lábait maga alá húzta és várt. Egymást követték a gondolatai, miközben az unalmas betonfalat nézte. Rájött a hideg forrására is: a pad alatt, egy patkánylyukszerű nyíláson áramlott be a jeges levegő.

Borzongott és nemcsak a hidegtől.

Talán fél óra, de az is lehet, hogy egy óra telt el. A meztelen lány teljesen átfázott a hideg betonkamrában. A hidegtől pisilhetnékje is volt. Vacogott már a foga, mikor a vasajtó döndülve kinyílt. Egyenruhás rendész - ezúttal fiatal férfi, őrmesteri ranggal - állt a küszöbön. A századosnővel ellentétben ő a gumibotját a kezében tartotta.
- Felállni!
Dóra az ijedtségtől sápadtan, de mégis megkönnyebbülten áll fel. Egész testében reszketni kezdett. Az egyenruhás férfi gátlástalanul megbámulta a meztelen lányt, majd gumibotját a hátába nyomva átterelte egy másik helyiségbe.
Műanyag strandpapucsot rúgott elé.
- Húzza fel! Lezuhanyoz!
Félrerántott egy műanyag függönyt. Ott volt a zuhanyozó.
Dóra belépett. Éppen készült elhúzni maga mögött a függönyt, de az őrmester közbelépett.
A gumibottal tolta vissza a lány kezét.
- A függöny így marad! Ne fordítson hátat! Zuhanyozzon!
Dóra feszélyezetten, szégyenkezve zuhanyozott. De a víz legalább meleg volt és ez jólesett. A hideg vetkőzőben átfázott teste átmelegedett.
Az őrmester türelmesen megvárta, míg végez. Aztán - ugyancsak a gumibottal - átterelte egy harmadik helyiségbe.
Fiatal, nála alig idősebbnek látszó fehér köpenyes nő ült egy asztalnál, nyakában fonendoszkóppal. Az egyenruhája gallérján levő Aesculapius-jelvényről Dóra tudta, hogy nem egy egyszerű felcserrel, hanem egy orvosnővel áll szemben.
Ő is a kartotékját kereste, ami már ott volt az asztalon. Éppen csak belenézett, közben bólogatott. Majd kutyafuttában, szinte csak jelképesen megvizsgálta a lányt
Dóra megborzongott, amikor a sztetoszkóp a hátához, melléhez ért. Hideg volt.
Majd megmérte a vérnyomását.
- Rendben! Fenyítésre alkalmas! Borotválják meg! Aztán kísérjék a váróterembe!
Az előbbi rendész az orvosi vizsgálóágyra nyomta Dórát és ráparancsolt, hogy tárja szét a combjait. Szakértő mozdulatokkal bekente borotvahabbal a szeméremtestét és gyorsan, durván leborotválta még alig kiserkent szeméremszőrzetét, itt-ott óvatlanul meg is vágva a lány finom bőrét. Bő alkoholos bedörzsöléssel fertőtlenítette. Az alkohol csípte, égette a lány punciját, a borotva okozta vágásokat... Szégyenkezve sziszegett, míg a férfi törölgette a szeméremtestét.
Majd odadobott neki egy ócska bugyit és pólót.
- Ezt vegye fel!
A szokásos módon gumibottal kormányozva átterelte a váróba.

A váróteremben már ült egy lány. Dóra elképedve ismerte fel szobatársnőjét, Évát. A kis, vörös hajú lány arca riadt volt. Gömbölyded idomain feszült a kék póló. Szűk volt és rövid, csak kicsivel ért a dereka alá.
A sarokban egy asztalnál unott arcú rendész keresztrejtvényezett. Néha felnézett, aztán újra belemerült a magazinjaiba. Dóra szerette volna beszédbe elegyedni a lánnyal,megkérdezni a lányt, hogy mióta van itt, milyen büntetésre számít.
De valahányszor meg akart szólalni, az őr szigorúan ránézett. Nem szólt semmit, csak a vékony, bordázott gumibotjával csapott egyet-kettőt a tenyerébe és az ujját a szája elé csendre intette

Lassan teltek az órák.

Aztán a fenyítőhelyiségbe vezető ajtón túl mozgás hallatszott. Koppanások, zörejek, bakancsos férfiléptek zaja, néha egy-egy nevetés foszlánya.
Aztán kinyílt az ajtó. Egy - szintén őrmesteri rendfokozatot viselő - férfi lépett be.
- Melyikük Éva?
A vöröshajú lány felállt. A férfi mellélépett.
- Készüljön! Vegye le a bugyiját! Adja ide!
A lány lassú mozdulatokkal, tétovázva húzta le a bugyit. Egész testében reszketni kezdett. Riadt szemmel nézett Dórára, mintha segítséget várna tőle.
A férfi leplezetlen kíváncsisággal mérte végig a lány gömbölyű idomait, majd tekintete megállapodott a vöröslő punciján.
- Üljön vissza! Várjon, míg magáért jönnek!
Kivette a lány kezéből a bugyit. Elvigyorodott, amint megtapogatta. Éva bugyija nedves volt.
Csak pár percet kellett várnia.
Két rendész lépett be, egyenruhában, bakancsban, a szokásos gumibottal az oldalukon. A vöröshajú lányhoz léptek, szó nélkül karon ragadták és kirángatták az ajtón. Durván, kíméletlenül. Szűk pólója leszakadt a fél válláról, rózsás melle kibuggyant. Az egyik papucsa elmaradt utána.
Az ajtó becsukódott.
Pár percig csend volt. Majd újra halk zörejek, parancsszavak töredékeit hallotta Dóra és mintha Éva halk, panaszos sírását is.
Pár perc telt el. A sírás erősödött, majd az ajtó túloldaláról néhány hangos sikoltás és jajszó, elnyújtott, vékony "neeeeee" kiáltás hatolt a fülébe.
Éva hangja...
Dóra megborzongott.
Aztán néhány halk, tompa csattanást hallott, amit szinte azonnal éles sikolyok követettek.
- Kérem, neeeee! - hallotta megint Éva sírásba fulladó hangját.
De nem volt kegyelem.
Megkezdődött Éva fenyítése.
Vesszőzték a talpát. Vagy talán már korbácsolták.