A félelem két arca

Ez egy igaz történet.

Két hétig leveleztünk, msn- eztünk. Aztán találkoztunk. Ennek a találkozásnak a történetét írtuk meg.



Volverine: Biztos voltam benne, hogy nem jön el. Nem tudta ki vagyok, még az igazi nevemet is csak előző nap árultam el. Azt viszont tudta, hogy mit kap. A végtelen félelmet és a kibírhatatlan fájdalmat. A megalázás kvintesszenciáját. A teljes kiszolgáltatottságot. Hogy lekurvázzák és nagyon durván megalázzák. Erre vágyott és tudta, itt megkapja. Rettegett. Tudta, ha eljön, soha nem felejti el. Hát így utólag nem is csodálom. Rengeteget msn- eztünk, tudtam, hogy mit szeret, mitől fél, mi borítja ki. Nagyon figyeltem rá, felderítettem, mint helyszínt betörés előtt a rabló... Ismerjem minden rezdülését, gyönyörforrását, gyengeségét. Mert uralni, mozgatni, igazán megalázni csak azt lehet, akinek ismerem a gyenge pontját. Készségesen mesélt... ki is használtam, amit megtudtam... A lényeg: félni akart. Rettegni. Minden vágya a félelem volt... A félelem vágya vonzotta hozzám, mint lepkét a gyertyafény.


Bebyke: Eljött a nap. A rengeteg megunhatatlan beszélgetés és egymás vágyainak feltérképezése után a fantáziák, a gondolatok, a képek és a félelem, mely annyira izgatott végre valósággá válik.
Féltem az ismeretlentől, a saját félelmemtől... tudtam akár az életemet is veszélybe sodorhatom, hisz annyira irreális volt minden. Egy vadidegen férfival találkozok, aki már ismeretlenül is uralta a gondolataimat, vágyaimat.



Volverine: Leparkoltam. Már ott volt. Hogy előbb érkezett, azt jelentette, hogy akarja nagyon, elébe jött az eseményeknek nem csak térben, időben is. Babrált a kocsijával, aztán félszeg léptekkel közelített. Félt. Nem tudtam, játsszak-e valamit, már most. Kedves és aranyos legyek, hogy egyszer csak átváltsak erősbe? Vagy legyek már most rideg, hogy tudja, mi a sorsa? Elárulom, én is feszült voltam.. Egy dom ugyanúgy függ a sub- tól, mint fordítva... Hiszen mindketten kiszolgáltatottjai a másiknak. A sub az alázat és a fájdalom rabja, míg a dom az uralkodásé... És ezt csak és kizárólag egymástól kaphatják meg... Egyenrangú kapcsolat, mindegy, ki vérzik.... egyébként is mindig a gyengébb az erősebb. Szóval feszült voltam, jó akartam lenni, megfelelni úgy, hogy az belülről jöjjön. Figyeltem magamat. Izgultam. De csak nagyon- nagyon mélyen, megérezhetetlenül. Beszállt. Félt. Remegett. Kedves voltam és megdicsértem, hogy bátor, hogy el mert jönni. Közben kicsit azt is gondoltam, hogy nem normális. Jól nézett ki. Hosszú fekete csizma, miniszoknya... Igazi kurva. Nagyon tetszett.


Bebyke: Este 8 óra. Leparkoltam a megbeszélt helyen, kiszálltam, majd az örökké valóság léptei következtek. Szívem a torkomba dobogott, amikor megpillantottam az autóját. Odaértem, kinyitottam az ajtót és megláttam Őt. Beültem és illedelmesen köszöntem.
-Becsülöm a bátorságodat- mondta.
Halvány mosoly hagyta el az arcát és már indult is. Próbáltam az útvonalat megjegyezni...de semmi más nem járt az agyamba csak az, hogy mi fog velem történni.



Volverine: Elindultunk, megérkeztünk. A lépcsőházban, az ajtó előtt csak azt mondtam neki: „itt maradsz”. „Miért?”- kérdezte. „Mert azt kértem. Azért”- mondtam, majd bementem a lakásba és komótosan meggyújtottam a gyertyákat. Mind a huszonkettőt. Gyönyörű fényben úszott minden. Zenét raktam be. „Gyere”- mondtam, mire belépett. Ekkor erős mozdulattal fordítottam rá a biztonsági zárat. Hogy érezze: bezárult az ajtó mögötte. A börtön befogadta.


Bebyke: Megérkeztünk. Minden ismeretlen és idegen. Az ajtó nyitódott...
-Várj! Először én megyek be...van egy kis dolgom.... törte meg a hideg csendet és belépett a lakásba. Én kint maradtam és vártam...hülyén éreztem magam. Megint ólom léptekkel haladt az idő.
-Fáradj beljebb..invitált az előszobába.
Beléptem. Innen már nincs visszaút. Kattant a zár mögöttem, tudtam ettől a perctől fogva ő rendelkezik fölöttem, most már nem csak a gondolataimat, hanem az akaratomat és a testemet is uralni fogja.



Volverine: Bekísértem. Iszonyatosan zavarban volt, tudta, ez a szoba lesz a végzete, hiszen átélt már sok dolgot, de ez különleges, életre szóló lesz... Szétnézett, idegen volt tőle a szoba, nála minden más színű. Hiába... ő sub, én dom vagyok. Az ágyra ültettem és töltöttem. Megbeszéltük, keveset iszunk, ne az ital irányítson, hanem a vágy. Azt is megdumáltuk, hogy beszélgetünk, beszélgetünk, majd egyszer kap egy nagy pofont... és onnan valami megváltozik. Kevés határt, szabályt hoztunk, de ezt megbeszéltük és a menekülőszót is.


Bebyke: A szobába kísért... Sejtelmes hangulat, minden egyes tárgy a tulajdonos stílusáról és érzelem világáról árulkodott... és gyertyák (ezért lépett be hamarabb) csak a gyertyák világítottak. Halk zene szólt... aminek a hangulata egy teljesen más világba varázsolt. Leültünk és italt töltött. Szembe fordult velem és határozottan a szemembe nézett. Kedves volt velem... de tekintetéből sugárzott valami megmagyarázhatatlan őrültség. Láttam benne, hogy nem lesz könnyű esténk.
Beszélgetésünk fonalát ő irányította, én pedig igyekeztem leplezni, hogy pillanatok alatt zavarba tudott hozni... Elvesztem.
Az ital, melyet kitöltött, forrón égette végig a torkom, ami még csak fokozta a bennem izzó hőfokot. Kérdezgetett és én csak mosolyogva válaszolgattam a magam kis komolytalan stílusába, hogy oldjam a feszültséget.



Volverine: Dumcsiztunk. Életről, dom-ságról, sub-ságról, fejlődésről... Az alázat és az akarnokság lelki okairól. Töltöttem, ittunk, láttam, ahogy lazul. Mosolygott, egyre lazább, fesztelenebb lett. Egész jókat mondott, de aztán eljött a pillanat, amikor olyat mondott, ami évek hazugságát takarta. Ami hosszú évek önbecsapását mutatta. Ekkor kapta az első pofont. Hogy emlékezzen rá, mikor legközelebb újra hazudik. A jó dom nem, vagy nem csak szadista. Nevel, tanít, képez. És én azt akartam, hogy tiszta, őszinte életet éljen. Hogy ne hazudjon, legyen őszinte magához is, másokhoz is. Ráfeküdtem, moccanni sem bírt. Megérezte azt, ami várta... az erőt.


Bebyke: Nem emlékszem már mit is kérdezett, de egy számára helytelen stílusban közölt válaszom után arra eszméltem, hogy a mozdulni sem tudok a szorítása alól. Letepert az ágyon és irtózatos erőt éreztem benne feltörni. A jókedvemnek gyorsan nyoma veszett, moccanni sem mertem a kezei között. Megijedtem, nem értettem mi rosszat mondhattam, ami ilyen elemi ösztönnel feltörő indulatot váltott ki belőle. Iszonyatosan nagy pofon csattant az arcomon. Megdermesztett a félelem, ami észhez térített az ütésből, és a zsigereimbe hatolt, tudatosítva, hogy nincs menekvés....csak az engedelmesség.
Ettől a pillanattól kezdődött el életem legfélelmetesebb éjszakája.



Volverine: Abban a pillanatban kezdetét vette a vég. Több volt, mint játék, nem sima szadomazo játszadozás, ostorral, pálcával csapkodás, pofozgatás. Félni akart. Azt mondta, semmire nem vágyik úgy, mint a félelemre... Rettegni akart... Összeomlani, széthullani. És komoly fájdalmat. Pofonokat. Légzéskontrollt. Megerőszakolást. És ez már nem a játék kategória. Ez már kőkemény fájdalom, pszichológia, a test és a lélek határa. Itt észen kell lenni a domnak, éreztem a felelősséget. Hideg voltam, mint a jég és éles, mint a penge. Tudtam, meg is ölhetem, ha nem vigyázok. Nem vihetett el sem a szexuális vágy, sem az indulat- ez nem is volt bennem-, sem a határok feszegetése. Nagyon kellett figyelnem, mert egy élet volt a kezemben. Védtelen, kiszolgáltatott. Tudtam a helyem. És jól is csináltam... „Levetkőzni”- adtam ki az utasítást. Egészen gyorsan vetkőzött, meg volt zavarodva és éreztem a félelmét. Hóna alatt egyre nőtt az izzadtságfolt. Tudtam, menni fog és jó lesz. Megéreztem önnön erőm és hatalmam, egyben voltam. Úgy siklottam ezen az érzésen, mint szörf a vízen. Ott feküdt bugyi- melltartóban. Egy mozdulattal letéptem a melltartóját. Ekkor követte el az est egyik nagy hibáját.... „Tönkretetted a legkedvesebb melltartóm, tudod mennyibe került, hülye?”- kérdezte. „Mi a büdös kurva istent mondtál, te kis geci kurva?”- kérdeztem fenyegetően, majd aprókat ütöttem ököllel az arccsontjára és az állkapcsára. Utóbbira nem szabad nagyot ütni, mert eszméletvesztés lehet a dologból. Néhány ütést hárított, és mivel akkor még nem akartam verekedést, ezért új dolgot dobtam be. Levetkőztem és rámarkoltam a torkára. Légzéskontrollnál nagyon jól követhető, hogy mit érez, jól látszik az arcán, hogy meddig lehet elmenni. Nem a gégét szorítottam, illetve szorítottam azért azt is, hanem a nyaki verőereket, hogy a fulladás mellett oxigénhiány lépjen fel. Ezt sokan kéjjel élik meg. Vergődött, de mozdulni nem tudott. Életében először kontrollozták, figyeltem, hogy tetszik neki. Tetszett... Mikor elengedtem, levegőért kapkodott... Újra rámarkoltam, tetszett a sípoló légzése. És hogy végig a szemembe nézett.


Bebyke: -Vetkőzz!..hangzott el az éles utasítás.
Eszembe nem jutott ellentmondani és gyorsan dobáltam le magamról a ruhadarabokat.
Ő kissé távolabbról nézett. A melltartóm és a bugyim rajtam maradt...a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy felettem van és szét tépte rajtam a melltartóm. Nem bírtam szó nélkül hagyni, ami az egyik legrosszabb ötlet volt tőlem. Lefogta a fejem és mintha ököllel kezdte volna ütni, Nem erőből de mégis csak ököl volt. Éreztem, hogy fáj a szám, fáj az arccsontom. Ekkor megszorította a nyakam és éreztem forog velem a világ. Egyre erősebb volt a szorítás és csak néztem a szemébe ami fürkészte vergődő tekintetemet. Megbénított az oxigénhiány, minden erő elszállt belőlem, már védekezni sem tudtam.... átadtam magam neki teljesen. Hagytam, hogy magával sodorjon a kábulat, melyet a levegőhöz jutás irdatlan ereje tört meg. Vergődtem a kezei közt és mintha érezte volna, hogy nem bírom tovább, kérlelő tekintetemet meglátva, megadta a lélegzethez jutás megváltó pillanatát. A csendet hangos lélegzet vételem törte meg, mely olyan iszonyatos erővel tört fel belőlem, mint a vízben fuldokló, ha felér a víz felszínére.



Volverine: „Oda!”- mondtam, és a szoba közepére mutattam. Lassan tápászkodott, így adtam neki egy sürgető pofont, erre azért felgyorsult és a szoba közepére kuporodott. Körbejártam. Alig 10 perce kaphatta az első pofont és már szilánkjaira volt hullva. Nagyon félt, reszketett. Soha nem voltam még ennyire durva... Fele ennyire sem. De bennem van az összebújós férfi és ez is... Ő ezt akarta és én boldoggá akartam tenni, rengeteg bennem a szeretet. Érdekes, hogy figyelmességről, szeretetről beszélek, miközben egy megvert, rettegő nőről írok... De ő nem moziba akart menni és nem simogatásra vágyott. És nekem sem cirógatás okoz igazi örömet. Ez van, ezek vagyunk. A lelki okokat most hagyjuk... Elővettem a köteleket. Nem akartam semmihez kikötni, csak megbéklyózni, így öt darab másfél méteres közepesen vastag kötelet választottam. Először a bokáját kötöztem össze. Nem akartam túl szorosan, hogy a kötél okozta fájdalom ne vegye el a figyelmét rólam. Aztán a kezét kötöttem meg a háta mögött. Azt jó erősen. Ha kiszabadul, akkor nem vagyok jó dom, mert akkor hibáztam. Ezt nem engedhettem meg magamnak. „Kérlek ne ilyen szorosra, fáj”- mondta, mire szó nélkül kapott egy oltári nagy pofont. Kérdőn nézett rám, nem értette, miért kapta... „Nem emlékszem, hogy tegeződnénk, ribanc”- mondtam halkan, mintegy mellékesen. Tudnia kell a helyét.

Megmarkoltam a haját és a fejét ráhúztam a farkamra. Igen tisztességes mérettel áldott meg a természet, így mikor szépen lassan nyomtam befelé, láttam rajta, hogy már menekülne. Szeretek szopatni. Imádom, mikor a sűrű nyál patakokban folyik, szeretem az öklendezés hangját és a kedvencem, mikor az orrán fröccsen ki a takony és a nyál.... Imádom ezt. Erősen nyomtam és tövig. Vergődött. Befogtam az orrát is, hogy érezze, nem menekül. Mikor már a fejét rázta és hallottam, hogy tele szájjal, némán ordít, akkor felengedtem. És ezt még megcsináltam ötször. Folyt a nyála, de nem öklendezett igazán. Profi volt, bírta. Két újjal belenyúltam a szájába, egészen mélyre, a torkába. Szeretem a síkos, puha húst megérinteni. Kihúztam a kezem, rákentem az arcára a nyálat és adtam néhány pofont.



Bebyke: Majd utasított, hogy takarodjak a szoba közepére. Összeszedtem magam és odakuporodtam már meztelen, remegő testtel, rá sem mertem nézni, vártam a sorsom. Megkötözött... először a lábam, majd a kezem, hátulról... ha mással hozzám sem ért volna is őrült fájdalmat éreztem a kötél szorításától.
-Nézz rám!...ordított. Ekkor tudatosult bennem, hogy annyira elvesztettem a tér és idő érzékemet, hogy észre sem vettem, hogy rajta sincs már ruha.
Majd határozott mozdulattal ráhúzta a fejem a péniszére. Hatalmas volt... a számban éreztem a férfiasságát, ami teljesen kitöltött. Egyszer csak azt éreztem, hogy mélyebbre és mélyebbre hatol... teljesen lenyomta. Öklendeztem, fuldokoltam, az orromon nem kaptam levegőt mert az alhasához tapadt, tehetetlen voltam, egy báb, akit használnak. Éreztem jön fel a sűrű nyálam, folyt a könnyem de ő csak lent tartott és nem engedett. Majd egyszer csak vége lett. Felengedett.
-Hagy lássalak! Nyisd ki a szád... igen ezt már szeretem... és belenyúlt a torkomba. majd a kicsorduló sűrű nyál keveréket az arcomon szétkente.



Volverine: Korábban beszélgettünk arról, hogy mindkettőnknek nagyon tetszik és gyönyörűen szimbolikus, mikor egy földön ülő nőt lábbal felborítanak. Nem belerúgni, mert az durva, az szemétség, ilyet férfi nem csinál, hanem talppal kicsit meglökni a vállát, hogy elboruljon. Elborult. Jó volt, élveztem. Ott feküdt az oldalán. A hátára fordult. Levettem a helyéről az egyik nagy gyertyát. Legalább fél deci olvadt viasz volt benne. A lány fölé álltam. Először a hasára öntöttem. Nem csöpögtettem, ömlött a viasz. Vinnyogott. A mellei következtek. Visszatettem a gyertyát, majd a másikat hoztam. Az egész benne lévő viaszt a punciára öntöttem. Kiabált a fájdalomtól. Vártam egy kicsit, hogy jól megszilárduljon a viasz, majd jó hírt közöltem vele, miszerint, hogy a kés következik. Nagyon vonzotta a kés, sokszor elmondta korábban, tudtam, hogy örül. Vagy valami ilyesmit érez... azt hiszem, egy összekötözött, szájba baszott, legyertyázott nő öröme nem az a klasszikus jókedv:) Mellé térdeltem és a borotvaéles késsel elkezdtem lekaparni a viaszt. Mint később elmesélte, még a kis piheszőröket is levitte a kés, így azért fájhatott ez is, bár egy hang sem jött ki a torkán és meg sem mozdult, félt, hogy belevágok véletlenül. Minden csupa gyertyaviasz volt. Elvágtam a köteleket, engem is meglepett, de úgy vitte a kés, mintha vizet vágtam volna... Megtartom ezt az élezőt.


Bebyke: -Szánalmas vagy!...közölte és megint kaptam egy hatalmas pofont, aminek a hatására eldőlt megkötözött testem. Belém rúgott... én összerándultam a fájdalomtól. Hanyatt fekvő testem fölé emelkedett, és egy gyertyát tartott a kezében, melynek cseppjei már hullottak is tehetetlen testemre, ami forrón égetett belém minden pillanatot. Először a mellemre majd egyre lejjebb és lejjebb haladt egészen vénuszdombom irányába. Iszonyatosan fájt, majd letette és azt mondta.
-A kedvenced fog következni kicsim...és elővette a kését. Rám nehezedett és elkezdte lekaparni rólam a megdermedt viaszt. Moccanni sem mertem nehogy megvágjon valahol... csendben tűrtem, majd egy határozott mozdulattal elvágta a kötelet, mely rabságban tartott.



Volverine: Csupa gyertya volt minden. Ott feküdt a viaszdarabok között. „Kelj fel”- mondtam, és kimentem seprűért lapátért. „Egy perced van feltakarítani, 59, 58, 57...”- szóltam rá. Soha senkivel nem végeztettem házimunkát, érdekes, izgalmas volt, nagyon bejött. Ott takarított négykézláb. Végzett időre. Míg helyére vitte az eszközöket, gyertyadarabok után kutattam. Szerencsére két nagyobb darab is elkerülte a figyelmét. „Hát ez meg mi a kurva isten, te idióta ribanc?”- sziszegtem az arcába. Bumm, két pofon, majd megmarkoltam a haját és a wc- be kényszerítettem. Fel sem fogta, mi történik, egy pillanat alatt játszódott minden. Belenyomtam a fejét a kagylóba és lehúztam a wc- t. Ekkor eszmélt rá, hogy mi történt. „Nem, nem, nem, ezt nem tehetted velem, ezt nem tehetted meg!”- mondta zokogva. Csak egy kuss volt a válaszom...


Bebyke: -Egy perced van, hogy feltakarítsd!..59.58.57... visszaszámolt.
Nagyon igyekeztem, hogy ki ne fussak az időből. Négykézláb próbáltam a viasz darabokat összesöpörni a szőnyegről. Letelt az egy perc. Megnézte milyen munkát végeztem. Könnycseppek gördültek le az arcomon amikor tudatosult bennem, hogy maradtak még apró darabkák a földön. Odanyújtotta elém..
-Mi ez?... azt kérdeztem mi ez?!
Válaszolni sem volt időm, mikor az újabb pofon elcsattant.
-Kifelé a WC-be!..ordította
Felfogni sem volt időm, mi vár rám, amikor már a WC kagylóba tolta erőszakkal a fejemet és már húzta is a fogantyút. Sírtam, jajgattam a megaláztatástól, könyörögtem, hogy ne tegye ezt velem.



Volverine: „Gyerünk, mosd meg az arcod, hülye”- mondtam, majd mikor kész lett, a szobába küldtem. Leült a helyére, a padlóra. Én már nagyon jól tudtam, hogy mi jön. Ő nem. Kortyoltam egyet a sörömből, odaléptem mögé. Nem tudtam, hogy ebben a felfokozott érzelmi helyzetben el tudok-e lazulni annyira, hogy megtegyem. De engem is meglepett, hogy várakozás nélkül, azonnal ment. A sárga sugár pont a nyakát találta el. Iszonyodva fordult felém. „Ezt nem teheted meg!”- mondta, és tudtam, hogy élvezi. Erről is beszéltünk, felizgatta a téma, azt mondta egyszer: „rúgj majd belém és hugyozz le”. Hát minden vágy így teljesüljön, édes, kedves lány! Meglepett, hogy nem különösebben ellenkezett, telibe vizeltem. Nem mert felállni, tűrte. Az is meglepő volt, hogy mennyire sárga a vizeletem. Sok vitamint nyomtam délután, meg energiaitalt, hogy bírjam a terhelést. Hát bírtam. „Köszönd meg”- mondtam. Rám nézett, mintha másik bolygóról jött volna... nem is értette. Megmarkoltam a haját és még egyszer mondtam: „köszönd meg”. Megköszönte. „Na takarodj fürdeni, szánalmas, hugyos kis kurva”- mondtam. Imádta, ha lekurvázom. Én őt kis kurvámnak, ő engem Uramnak kellett szólítson.


Bebyke: -Befelé a szoba közepére és térdelj elém!... hangzott megint a könyörtelen, ellenmondást nem tűrő utasítás. Előttem állt sörösüveggel a kezében... nem mertem ránézni sem mi is vár még rám... nem akartam tudni, de a váratlan melegség, ami végig folyt a testemen és az arcomon tudatosította velem, hogy mi történik. Levizelt. Éreztem a szúrós ammónia szagát, ami összetéveszthetetlen lett volna még bekötött szemmel is számomra. Iszonyatosan szégyelltem magam, hogy ezt teszi velem... hogy ez én vagyok. Fujjogtam, köpködtem, undorodtam még magamtól is.
-Hallani akarom! Köszönöm Uram...hogy mondod?...és hajamnál fogva emelte föl szégyenkező arcomat.
-Köszönöm Uram... hagyta el a halk mondat ziháló ajkamat.
-Na takarodj ki, tisztítsd le magad kis geci kurva! Van egy perced... ismersz már.
Szánalmasan nézhettem ki, de engedelmeskedtem.



Volverine: Guggolva tusolt, ami még a hólyagomban maradt, azt rápisáltam. Kicsit összerezzent, de szava sem volt. Felállt, csapatta magát a forró, gőzölgő vízzel. A csapból jéghideg vizet öntöttem a tenyerembe és lefröcsköltem. Nagyon rosszul eshetett neki, mert összerándult és könyörgött, hogy ezt ne. „Nem szeretem, ha ellenkezel”- mondtam és kirángattam a kádból. Belemarkoltam a hajába és fejét a farkamra nyomtam. Most szerencsére nem bírta olyan jól, ömlött a nyála, öklendezett, az orrán fröccsent a taknya. Nagyon tetszett. „Ha hozzáérsz foggal, végzek veled”- mondtam, mire még nagyobbra nyitotta a száját. Ekkor nagyon keményen szájba basztam, de izomból. Vonaglott, de nem szabadult. Mikor már láttam, hogy nagyon kész van, felállítottam és utasítottam, hogy terpeszben, egyenes lábban fogja meg a bokáját. Úgy, állva keményen megbasztam, miközben csapkodtam a seggét. Beküldtem a szobába.


Bebyke: A tiszta forró víz és a szappan megváltás volt lelkemnek, amit órákon át tudtam volna viselni és szinte dörzsöltem magamról a megfoghatatlan mocskot.
-10.9.8.7....hallottam a távolból, de nem tudatosult bennem a következmény.
Mire a valóság újra körvonalazódott bennem, addigra már előttem állt a csapnál és azt éreztem, hogy jéghideg vízzel locsolja a hátamat. Szörnyű keveréke volt a kellemetlenségeimnek a forró, lágy vízsugár után a dermesztő hidegség. Majd pillanatok alatt a földre kényszerített és a számba éreztem férfiasságát, mely megint a torkomba hatolt és akadályozott meg lélegzetvételemben. Örökkévalóságnak éreztem minden egyes másodpercet... és megint az öklendezés, fuldoklás, vergődés következett. A kezemmel kapálóztam segélykiáltás helyett... de reménytelenül..az ereje sokkal nagyobb volt az enyémnél. Egyszer csak vége lett, engedett a szorításból.
-Gyerünk, fogd meg a bokád!
Én lehajoltam és már tolta is belém. Megbaszott, de nem élvezett el... még mielőtt ez bekövetkezett volna újból ordítás.
-Befelé! Ülj a szőnyegre!



Volverine: Ott ült a szőnyegén. Újra megkötöztem, de most keményebben. Boka és csukló a hát mögött. Mostanra végképp megtört, semmi ereje nem maradt. Legalábbis ő így gondolta. De én tudtam, hogy látok még tőle olyat, amit eddig nem. És rettegni fog. Az est csúcspontját mostanra tartogattam. A kezdet véget ért, a vég elkezdődött. Tudtam, hogy mit szeret. Kés, gyertya, pofon, légzéskontroll, erőszakolás... ezeket meg is kapta. És azt is tudtam, mitől retteg... A tűtől. Azt mondta, hogy már a látványától kiveri a hideg veríték... És mitől retteg még az ember? Attól, amit nem lát... Tervem tehát egyszerű és kegyetlen volt. Bekötöttem a szemét. Körülötte járkáltam, néha meg- megálltam, hogy fokozzam a félelmét. Félni jött, legnagyobb vágya az volt, hogy féljen. És én örömet akartam szerezni, azt akartam, hogy büszke legyen rám... Hogy a végén azt mondja: te vagy a leg... a legesleg... De ezt nem adják ingyen. Megdolgoztam érte... Ott ült megkötözve, bekötött szemmel. Mellé térdeltem és a fülébe súgtam: „figyeld a hangot, felismered”? Ekkor bontottam fel az első injekciós tűt. A füle mellett... Hogy hallja a sercegést... Lassan bontottam fel. Pánikba esett, olyan rettegés vett erőt rajta, amilyet még csak japán horrorfilmek szereplőin láttam. Tudtam, most kell iszonyatosan észen lennem. Előttem egy pánikba esett nő... kezemben tű. Ez már nagyon meredek, itt már nagyon kell figyelni. Ha csak fekszik egy mazo csaj és beleszúrsz egy tűvel, az semmi. Az csak mint egy piercing behelyezés... De ez nagyon- nagyon más helyzet volt... „Mi ez”- kérdeztem. „Nem tudom, talán sokkoló”- mondta és könyörgött, ne tegyem ezt... Még azt sem tudta, mi az és már iszonyatosan kész volt.... „Kezedbe adom, hogy te gyere rá...”- mondtam, majd tenyerébe erőszakoltam az injekciós tűt, persze a kupak még rajta volt. Kész lett, vége lett, sikoltozott. Halkan a fülébe súgtam az éjszaka legszemetebb mondatát: „felhangosítom a zenét, hogy ne hallják a sikolyodat” és feltekertem a hangerőt. Egy szerelmes duett szólt. Mellé térdeltem és egy tűvel végigkarcoltam a karját... Tombolt, sikított, halálfélelme lehetett. „Ha mozogsz, véletlenül megszúrlak”- suttogtam a fülébe. Talán két, három perc volt az egész, de örökkévalóságnak élhette meg. Félni jött, megkapta. És én örültem, jól sikerült. Szinte minden megvolt, amit akartam... De levezetésként egy kis popsitágítás még várt rá...


Bebyke: Én így tettem és már kuporogtam is a szégyenszőnyegemre.
Újabb kötelek kerültek elő..nem szólt hozzám csak cselekedett, én halkan tűrtem sorsomat, mert már ellenkezni sem volt lelkierőm a megpróbáltatásoktól.
Alapos munkát végzett. De most a szememre is került egy fekete kendő. Semmit nem láttam, rettegtem mi fog következni. Legszörnyűbb álmaimban sem gondoltam arra ami következett.
Elkezdte énekelni amit hallottam a hangszórón keresztül... soha nem felejtem el a dallamát, örökre belém vésődött és a fülemnél érzékeltem valami halk sercegést. Megrémültem, azt hittem valami elektromos készülék vagy sokkoló. Belém hatolt a felismerés...VÉGEM VAN... ITT A VÉG!
-Na sikerült felismerned kicsim?...cinkos nevetéssel egyre hangosabban énekelt.
-Nem... nem akarom tudni mi az!!!...kiabáltam és pánikba estem. Sírtam, könyörögtem ismét..ne tegye velem ezt.
-Akkor a kezedbe adom...és feljebb tekerte a hang erőt, ne hallják a sikolyomat.
-Mindjárt megérzed... ez is a kedvenced.... és már éreztem is a bőrömön a szúró felismerést, hogy TŰ.
Rángatóztam, sikítoztam.
-Ugye akarsz egy szép piercinget a mellbimbódra kedvesem?...kacagott fel hangosan.
-Ne... kérlek ne tedd ezt velem... könyörgök Uram... váltottam megszólítást, hátha célt érek vele. De nem. Borzasztóan rettegtem tőle, ezt már nem fogom kibírni és csak ment a tomboló zene az ő kíséretével és semmit nem láttam. Zokogtam, kérleltem, fetrengtem mikor egyszer csak vége lett. A szememről levette a kötést és szánalmasan nevetett. Elengedlek. Olyan hálát éreztem, amit akkor érez az ember ha az életét menti meg valaki.
-Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod te kurva!



Volverine: Leültettem a gép elé megmutattam kedvenc Taylor Rain videómat, amiben a hölgy ujjal tágítja az egyébként is gyönyörű ánuszát. Szép lassan 4 ujja is becsúszik. „Ez lenne a feladat”- mondtam. „Nem fog menni”- mondta. Ekkor kapott egy pofont. Menni fog az, ezt üzentem vele a magam szelíd stílusában. Ágyra löktem és mellédobtam a síkosítót. Bekentem a popsiját, és egy ujjamat be is dugtam, jó mélyre. „Ügyesen kimostad magad, szép tiszta vagy”- mondtam neki. Örült a dicséretnek. Elkezdte. Közelről figyeltem, ahogy eltűnnek az ujjai. A legszebb látvány a világon, nincs ennél gyönyörűbb. Ekkor vettem elő a direkt neki vett vibrátort. Élethű, minőségi darab, jó nagy, csak pár centivel kisebb, mint az én farkam. „Nagy lány vagy, a nagy lányoknak meg legyen vibrátoruk”- mondtam. El sem hitte, hogy az övé... Korábban mondta, hogy sosem próbálta a vibrátort. Hát most lett egy sajátja. Mikor eléggé kitágította magát, akkor négykézlábra állítottam. Seggbe basztam. Tövig. Szereti a seggbekúrást, tudtam, hogy élvezi, ezért megfejeltem a dolgot. Alányúltam és a hüvelyébe dugtam a vibrátort... Szava sem volt, szerintem rettentően élvezte. Kijöttem belőle és a farkamra akartam húzni a fejét. Tiltakozott... A seggből szájba effektus... „Kimostad a segged rendesen?”- kérdeztem, mire bólogatott. „Akkor meg?”- néztem rá fenyegető- kérdőn és nagyon megszoptattam. Megfordítottam. A hátán feküdt. „Húzd fel a lábad”- mondtam, de nem húzta fel annyira, mint szerettem volna. Na ekkor rendeset húztam a seggére. Rögtön melléig húzta a térdét. A vibrátort a seggéhez tettem. „Ne, ezt ne, nem fog bemenni”- mondta. „Melyik nagyobb, ez, vagy a faszom?”- kérdeztem. „A faszod”- mondta. „Akkor meg, mi az isten kurva faszától ne menne be, te kis hülye?”- kérdeztem. Kapott két pofont a rossz beszólásért. „Mosolyogj”- szóltam rá. „Jobban”- szóltam fenyegetően. Mosolygott, bár láttam, már nagyon- nagyon kimerült... „Mosolyogj, rohadj meg és ne lássam rajtad a fájdalmat”- mondtam és szép lassan a seggébe toltam a vibrátort. Tövig. Farkamat a puncijába toltam és keményen megbasztam. Kijöttem, kivettem a vibrátort és azt mondtam, 4 ujjal húzza szét a seggét. Nyafogott, erre egy baromi nagyot haraptam bele. Na, egyből ment a széthúzás... Gyönyörű volt. A kitágult popsit nagyon szeretem. Seggbe kúrtam szemből, majd kivettem, hátamra feküdtem és azt mondtam: „ülj bele”. Ilyet eddig még nem csináltam. Tövig beleült popsival. Élveztem... Most már nem csak rá, hanem magamra is figyeltem, tudtam, lassan el fogok menni. Hátára fektettem és dugtam, miközben pofozgattam az arcát, majd beleélveztem. Hatalmasat, ordítva. Kicsit még rajtamaradtam, majd szájon csókoltam. Ekkor láttam meg, hogy az arca bal fele eléggé feldagadt. Hiába no, jobbkezes vagyok.


Bebyke: Oda ültetett a gép elé és elindított egy videót, ahol egy nő tágította magát análisan négy ujjával.
-Ugye menni fog kicsim?..kérdezte.
-Nem... ezt én nem bírom megtenni, nem fog bemenni négy ujj...és már potyogtak ismét a könnyeim.
-Nem-e?!...ordított rám és hatalmas nagy ütést mért rám, majd az ágyra lökött.
Oda dobott egy síkosítót.
-Na gyerünk..kezdd el! Ne mondjam még egyszer!
Más választásom nem volt, elkezdtem tágítani magamat.
-Ez az..ugye, hogy megy ez neked?..és közelről figyelte mozdulataimat, miként hatolok saját magamba análisan.
-Kapsz egy meglepetést hozzá édes... közölte higgadtan és kimérten.
Majd elővett egy hatalmas vibrátort, amit már dugott is belém. A műfaszt a hüvelyembe tolta, ő pedig análisan megbaszott. Iszonyatos feszítést éreztem, azt hittem szét szakadok, de mégis jó volt. Tudtam lazítanom kell, mert másképp csillagokat látok. De jó volt...őrült jó volt.
Aztán egy hatalmas üvöltést hallottam. Belém élvezett. Ezzel véget ért a megpróbáltatásom, ami után egy szikrányi erőm nem maradt. Elernyedtem, kimerültem és csak feküdtem. Oda hajolt fölém és megcsókolt.
-Köszönöm neked... suttogta a fülembe.