Boldog rabnő
2010. 01. 16. 23:45 | Megjelent: 1126x
Kathy boldogan vette le a telefont. Régóta várta már ezt a hívást. Szaladt a fürdőszobába, gyorsan lezuhanyozott. Amíg törülközött, kedvtelve nézte magát a hatalmas tükörben. Kemény, nem nagy, de nem is kicsi kerek ciciket látott ágaskodó rózsaszín bimbókkal, melyek keskeny udvarból emelkedtek ki. A lapos, mégis kerek has hibátlan, sima bőrén csak a köldök bemélyedése látszott. Meg persze a bikini kicsit világosabb foltja, ahogy napozott. Keskeny derék, széles csípő (ideális alkat egy leendő anyának, mondta valaki), kerek, kemény popó, az is pont a megfelelő méretű, és szőrtelen ágyék. Tegnap epillálta: mióta megfogadta a nőgyógyász tanácsát, azóta három-négy naponként eltávolította a szőrzetét. "Egészségesebb szőrtelenül", mondta az orvos. Hónalját, combját, lábszárát korábban is rendszeresen szőrtelenítette, de a bikini vonal alatti fanszőrzetet csak tavaly ősz óta. Akkor igazítás közben belevágott, és egy hirtelen, merész ötlettel leszedte az egészet. Eleinte fura volt, de mára már annyira megszokta, hogy ha valamiért nem tudta időben elvégezni a műveletet, már zavarta a borosta.
Miközben lábát törölgette, feltéve a kád peremére, kissé szétnyíltak a nagyajkai, kikandikáltak közülük a kicsik. Most egész vékonyak voltak, de Kathy tudta, már egy kis simogatástól is megduzzadnak, elsötétednek. De ezzel most nem foglalkozott. Gyorsan szárazra törölte formás, izmos vádlijait, hosszú combjait. "Sehol egy dekányi felesleg, hiába, a rendszeres sportolás megteszi a magáét" - gondolta közben. Visszament a szobájába, gondosan válogatott, hogy mit is vegyen fel. Végül egy egyszerű, sima sárga blúzt vett fel, és egy egyenes vonalú könnyű piros szoknyát. Melltartót nem hordott, megengedhette magának, a rövid ujjú blúzon úgysem látszott át a melle, és semmi szükség nem volt rá, hogy eltakarja. Először egy égővörös, áttört csipkéjű tangát vett elő, aztán meggondolta magát, meg nem is akart Ura parancsának ellent tenni. Tudta, a bugyi is tiltott ruhadarab. . Majdnem három hónapja volt már X.Úr rabnője túl volt már jó pár szeánszon, ez lesz, ha jól számolja a tízedik. Minden héten egy, néha két alkalommal találkoztak, csak két hét maradt ki, olyankor. És mennyi mindent tanult ez alatt az idő alatt! Meg tanult feltétel nélkül engedelmeskedni, ez nagyon könnyen ment. Meg tanult alázatos lenni, ez sem volt nehéz, mint ahogy a testi és lelki megalázásokat is elég jól elviselte. Meg tanult hallgatni is, ez már nehezebb volt: csak engedéllyel megszólalni. . És megtanulta elfogadni és elviselni a büntetésül kapott fájdalmakat, ez sem volt könnyű, de szerencsére magas fájdalomküszöbe ebben nagyon hasznosnak bizonyult. Meg tanult szopni is: igaz, ez nem volt teljesen új dolog, de orálisan kielégíteni valakit már igen. X Ur feneke szüzességét is elvette, és rájött, hogy az anális tett, ha nem is olyan, mint a hagyományos, egyáltalán nem rossz dolog. Megtanult tudatosan, irányítva masztizni, és megtanulta a vibri tökéletes használatát. De ezeket az élvezeteket ki kellett érdemelnie. hogy mégis kapja. Ismerte Ura szokásait, és azt is tudta, eszközei is a legváltozatosabb darabok. Sok volt köztük olyan, amit Ura leleményességének az eredménye. És mint jól elkészített darabok, szerette is használni rajta. De Kathynek sem voltál ellenére, mert ilyenkor érezte Ura a testével foglalkozik. Kedvence volt Urának, mikor az önmegtartoztatás gyakoroltatta vele. Olyankor teste teljesen ellazult az asztalon, és érezte, ahogyan Ura kezei finoman simogatják, nagyon is tudatosan, a belső combjain kezdve. Nem volt csiklandós, és mindig próbálta visszatartani, és elfojtani magába, az egyre erősödő vágyat. Hiszen ez lenne a feladata, de mikor Ura kezét érezte a kitárulkozó testének azon pontján, érezve ujjait, ahogyan csiklóját simogatja, teste felett elvesztette az uralmát mindig. Már nem bánta, az utána járó büntetést sem, és átadta testét az élvezetnek. Már mintha nem is az ő teste lenne, a kéj mardosta belüről. Fájdalmas, de mégis csodálatos érzést érzett, és nem is gondolt másra, csak soha ne múljon el ez az érzés. Aztán végett ért a simogatás, Ura hangjára ébredt fel a mámorából. Sajnos, vagy szerencsére már megint rövid ideig tudott magán, és testén uralkodni, ami sajnos büntetéssel jár. és a büntetés kevésbé lesz annyira kellemes, mint az előbbi élvezkedése. Azt is jól tudta, mozdulatlanul kell elviselni-e az ütéseket Urától, mert ha nem így tesz, továbbiakra számíthat. Jól esett mikor Ura, megsimogatta melleit, és a dombját, de tudta ide fogja kapni az ütéseket. és, ráadásul még számolni az is kell az ütéseket. Azt sem tudja, mennyit fog kapni, ezt mindig Ura nagy mosollyal közli vele. Testét ismét ellazítja, bár tudja, most kevésbé fogja élvezni, ami következik. De már megtanulta, a hibákért büntetés jár, és valahol ez is örömet jelent neki, mert Urától kapja, és tudja megérdelmi. Szemei be vannak kötve, így nem látja mivel is fogja kapni az ütéseket, csak azt, hogy hová is. Meg persze érezni, és számolni. Hallja, ahogyan Ura rendezgeti az eszközöket, és sejti mik is lesznek azok. Szereti Ura elhúzni ezeket a dolgokat, és evvel is csak a büntetését nehezíti meg. Az is a szándéka a várakozással, még tovább éreztesse, a büntetés erősségét.
Hozzászólások (0)