Folt a betonon

Még a légvételhez is lusta vagyok, mégis tolatok hátra. Befészkelem magam a puha melegségbe, testének lágy ölelésébe.
- Reggel? . . . - kérdi kíváncsiságodtól vezérelve, s húz magához még közelebbre.
- Igen Uram, reggel a garázsban. . . . - mondom nagy ásítás közepette és belealszom a mondatba félig.
Zuhanok az édes öntudatlanságba és alszom álmatlan ezer méteres mélységben, míg testem a nemrég átélt élmények fájdalmasan élvezetes élményeit dolgozza fel.
. . .
..
.
Mily finom ébredés, mikor erős kezével magához fordít és birtokba vesz. Kutakodó keze markolja párnás testem, forró nyelve táncot lejt számban, hogy utána átadja helyét vérbőségtől teli gyönyörű farkának.
- Megiszom a kávém és megnézzük azt a vasrudat, mit bír. Én elérem, viszont Te nem. . . . És mosolyog miközben-e szavakat mondja, mert tudja, így nem szabadulhatok.
.
Ó csak beleláthatnék abba a perverz agyába! Mostanra nedvesen csillogó lágyékom még tüzesebb lenne, már ha lehet ezt fokozni.
Megfoszt élvezetemtől, hogy farkát szopogatom és egy lendülettel kiillan a konyhába. „Hová-e nagy sietség?” Kérdem halkan magamtól. Hiszen az a vascső egy ideje ott van és marad is.
. . .
..
.
És már itt is van újra előttem, álló farokkal. Képtelenség ennyi idő alatt meginni a forró kávét. „Most akkor ki is akarja jobban a következő perceket?” Fut át a gondolat rajtam.
Én!
És Ő is.
.
Kézen fogva vezet ki a házból, az udvaron át a garázsba. Kezünkbe vesszünk közben néhány segédeszközt, mely odaérve rám kerül. Csuklóimra egy-egy bilincs. Másra most nincs is szükség.
Forró reggeli levegőben egy izzó test, melyre vörösben rajzolódó minták kerülnek, Általa.
.
Fejem felemelve szemlélem és csillogó tekintettel szignálom, felettem magasan ott a vascső. Egy lendülettel átveti rajta az erős zsinórt, melyet utána a csuklóim bilincséhez erősít. Nézem ügyes kezét, ahogy aprólékos mozdulatokkal tesz rabbá és ahogy feszíti a zsinórt, kerülnek kezeim egyre magasabbra. Kiszolgáltatva lógok ott előtte. S az arcát figyelve átjárja testem a bizsergés. Elégedett és vágyakozó.
Ő is, én is.
.
Finoman simít végig fenekem halmán. Bizseregve ég a bőröm annak nyomán.
- Told ki a feneked és állj terpeszbe.
Hűs levegő áramlat lengeti nedvesen csillogó szeméremajkaim. Lüktetve, vágyakozva a beteljesülést várva.
Becsukom szemem, hogy még jobban magamba szívhassam a következő ingereket. Nem kell sokáig várnom, lecsap az első ütés. Nem erősen, csak olyan felvezető, előkészítő.
- Erősen akarod?
- Igen Uram!
De még alig válaszolok, mikor elkezdődik az ütések tánca. Váltakozó erővel és mindig más helyre.
Fáj!
Érzem, ahogy hasad a finom bőr borította felszín. Nem tudom mikor csap le újra a pálca. Markolom erősen a kötelet és lassú táncoló mozdulatba kezd a testem. Kívül fájó feszülés, belül izgató remegés. Elveszek az érzések ellentétes hatásában. Kiszállok a valóságból.
.
Simítja finom bőröm és gyönyörködik alkotásában. Mint egy művész a vászon előtt. S talán elégedetlen a kapott alkotással vagy tarkítaná?
Korbácsra cseréli az ostort. Közben kutakodva keresi bizonyítékát élvezetemnek, lábaim közé nyúl és mélyre hatol ujjaival.
.
Elém állva szemléli tovább testem és lecsap. Belső comb balra. Finom cirógató ütés a pálcához képest. Következő jobbra és én már tudom, hová kerül a harmadik ütés. Pontosan a vértől megduzzadt csiklómat éri és én egyszerre szisszenek, nyögök és borzongok meg az ütés okozta kettős érzelemtől.
Fájóan gyönyör teli borzongás.
És érnek az újabb és újabb célzott ütések. Erősödik és gyűrűzik bennem, már nem tudom visszatartani a kéjt, ami minden idegszálam feszültségben tartja. A villámnak sem lehet parancsolni, hogy állj. S bennem is robbanni készül a felgyülemlett energia.
De! És igen!
Mikor egyik ütés már a mellbimbóm éri, döbbenek rá, hogy amit eddig éreztem csak a hegynek csúcsa, de most már a fellegekben járok. S robog rajtam keresztül, megállíthatatlanul.
.
Ó, ha megadatna, hogy ilyenkor az Ő szemével láthassam magam! Kiszolgáltatva vonagló, vágytól reszkető testem. S mire szemébe néznék, hogy annak tükrében csodálhassam magam, mögém kerülve mélyen belém hatol.
Elvesztem.
.
Kirobban belőlem és csak remegek, rázkódok. Élvezek. Élvezem. Élvezkedek öntudatlan, visszatarthatatlan. Elvesztem és ezáltal adtam. Adtam az érzést, mely Benne forr tovább robbanásig.
.
S midőn a robajlás csendesedik, kiszáll belőlem minden erő. Visszatérni látszik belém az értelem. Újra a valóságban járok.
Markol erős kezével, hogy egyensúlyban tartson. S velem együtt vesz levegőt lihegve. Ernyedt testem lógva, fejem lehajtva észlelem, alattam hatalmas tócsa díszeleg a betonon.
. . .
. .
.
A tanú, mely bizonyítja mi is történt percekkel ezelőtt. A tanú, mely hamar elillan felszáradva, nyomot sem hagyva.
.
De az élmény, az érzés, az édes közelmúlt egy része, örökre megmarad.
.
Bennem.
.
Benne.