Fogak közé ékelt ajándék

Két kezem tele. Nézek a bal majd a jobb kezemben tartott pálcákra. Ez így nem fog menni! Képtelen vagyok a döntésre. Túl nagy a választék és mindet szeretném. Ezt mert erős, ezt mert jó a fogása, ezt mert finom bőr a vége. Basszus. Sietnék, mert más dolgom is van és nem vettem parkoló jegyet.
Kezdődő idegességem legyőzőm. Akkor sem fogok sietni!
.
Ez az én ajándékom Neked. De mégis kettőnké lesz. Az én örömömre, hogy örömöd leld benne, bennem.
.
Egy lendülettel fogom és a pultra rakom az egész halmot. Az eladó félmosolyra húzza a száját, de nem szól. Csak gondolja: "Hozzáértőről van szó, hagyom, had válogasson."
Pedig, ha tudná, részben mekkorát téved! Igen. Tudom mit keresek, csakhogy engem nevelő ütésekre lesz és nem egy lóhoz.
- Ez nem jó! ... teszem balra.
- Ez elmegy. ... Szintén balra.
- Ez jó lesz! Na ez kerül jobbra. S midőn az összes válogatásra kerül tapogatom, suhintok, markolom és odaverek vele a combomra. De a képek, melyek közben az agyamba villannak ... azoknak a képeknek hatása van.
Érzek. Bizsereg, bőröm libabőrős. Holott ezer és egy fok van. De mit számít, ha a gerincem mentén futkározik a vágy. Mikor próbálod ki rajtam végre?!
.
A baloldali halom visszakerül a helyére. Újabb mustra a maradékra. Már nincs dilemma, mert az egyik különösen vonz. Érezteti velem azaz élettelen tárgy. Őt válasszam, ő lesz ki rajtam vitustáncot jár, kinek hatására megismerem határain egy részét.
- Ezt kérem. ... Mondom a bolt csendjében határozottan.
Az eladó kedvesen rám mosolyog és gyönyörű ajkaival közli.
- Jó döntés. Szeretni fogja.
Ó ha tudná, milyen igaza van! Még jó, hogy a gondolat nem látható. Hiszen ebben a pillanatban az általam vetített képen ő és én meztelenül, négykézláb állva fogadjuk Uram lendületes ütéseit felváltva.
Mosolygok belül magamban.
.
Kilépek az utcára és örömmel vetem magam a fogalomba.
Megszereztem, az enyém!
.
Haza érve az első dolgom, fotót készíteni. Édesen kerek meztelen fenekem fehérén világít a pálca fekete bőr bevonata. Még sem üt el onnan. A kép mindent elmond. A vágyat, az érzést, a hatást ... akarom! Akarod.
Küldöm azonnal Uramnak és a válasz nem késik. "Perverz kis Ribancom. 20 a fenekedre 10-10 ..." Iszom minden szavát, és olvasom újra és újra.
.
Elteszem a pálcát, de nem mélyre. Mert tudom, hamar itt lesz az alkalom, hogy lesuhintson rám.
.
Gyorsan rohan az idő, ha az ember nem hagyja magát a sóvárgásba merülni. Elég egy apró pillanat, hogy megnézzem rejtekén és súgjam neki. Hamarosan.
.
.
S ott állok végre az ajtaja előtt, előírásnak megfelelően.
Fekete tűsarkúban, egyetlen ruhám az illatos bőröm, rajta ékként egy vékony nyakörv. Csuklómat díszíti egy-egy bilincs. És ott van a kezemben az ajándék.
Kopogok.
Nyílik az ajtó és megrohannak azok az érzések, melyek mindig tüzesre fokozzák, amúgy is lángoló vágyaim az érintésre.
- Szép napot Uram! Boldog születés napot! ... És a szavakat kiejtve, már nyújtom is felé a pálcát.
- Neked is szép napot Ribancom!
Szememmel követem minden mozdulatát, ahogy figyelmesen szemléli boldogságom tárgyát. Mostantól az övé, de hozzám is tartozik. Nevelésem eszköze, hű társam egy hosszú úton. S hogy melyikünk bírja tovább, az Mesterem kezétől és az én megélni vágyó álmaimtól függ. Forgatja, suhint a levegőben vele.
- 20 lesz a fenekedre! 10-10 a melledre és a puncidra. Engedélyem nélkül ... ! Büntetés a részed.
- Hajolj előre és fogd erősen az ágytámláját! Számolj! Hangosan minden ütés után.
És már csap is a fenekemre.
- Egy.
Nem erősen. Elsőre csak ízlelgeti, milyen is a hatása.
- Kettő, három ... nyolc.
Újabb ütés és újabb. Erősebb és gyengébb. Érzem, az élvezetét, hallom a hangjából kicsendülő elégedettséget. Simítja égő bőröm, miközben gyönyörködik a vörösen kirajzolódó mintában a hófehér fenekemen. Elmélázik a formálódó kép bűvkörében.
- Hol is tartottunk?
És nyúl tüzesen izzó lágyékomba hátulról. Keni szét nedveim és markolja erős kezével fenekem kerek halmát. Zihálok és forrók addigra már kívül belül. Tudtam. Tudtam, hogy jól választottam. És látom magam előtt, hogy festhetek most hátulról. Vörös foltokkal tarkított tüzes vágyakozás.
- Tizenhat, tizenhét ...
Hullámokban szaladgál az érzés bennem. Minden idegszállal összpontosítva fogadom magamba az érzést. Jó. Még hogy jó?! Leírhatatlan. Fáj? Igen fáj, de ez a fájdalom más. Kéjes élvezet, hullámokban előtörő beteljesülés.
- Húsz.
.
Alig mondom ki az utolsó ütés után a számot, ott van mögöttem, hogy testünk szinte egybe olvad. Kezében a pálcát előre nyújtva, fogaim közé szorítja.
- Harap rá és el ne engedd!
És már érzem is, hogy mereven feszülő vastag farkát mélyen belém nyomva, két erős kezével megmarkolja csípőm, mint egy satu és irtózatos ütemben hágni kezd.
- Élvezz! Érezni akarom, hogy szorítasz!
Még el sem hagyta a szó ajkait, mikor az első hullám már átsöpört rajtam és ettől kezdve folyamatosan élvezek.
Foggal szorítom a pálcát, ahogy a hüvelyem szorítja férfiasságát. Kivetkőzve önmagunkból izzunk. Midőn ütemünk lassítva, farkát kihúzza belőlem ...
- Most fordulj és állj terpeszbe! 10-10 a melledre ...
.
Teszem, amit mond, de a fonalat rég elveszítve, csak az érzékeim által nyújtott ingereket szívom mélyen magamba.
.
Jó helyen vagyok.