unatkozó háziasszony
2015. 07. 18. 13:24 | Megjelent: 1134x
Ez a történet pár hete történt,amikor nyaralásomat töltöttem a Balatonon.
Mint mindenki,úgy én is kibéreltem egy szobát néhány napra egy családnál.
Már az első nap furcsa volt számomra a házigazda feleségének a viselkedése.Az addig rendben van,hogy udvarias és vendégszeretőként viselkedik valaki,hiszen ebből élnek.Muszáj is szinte kinyalni a se..ét a vendégnek,hogy esetleg máskor is vissza jöjjön.De ez már túl ment a kedvesség és udvariaskodás határán.
Én csak néhány napig akartam maradni és nem vágytam túlzott kiszolgálásra.Szinte csak estére kellett a szoba,mert napközben én is a Balcsiban hűsöltem(volna) és esetleg bóklásztam volna a városban.
Nem kértem reggelit,ebédet és vacsorát főleg nem,hiszen én magam sem tudtam előre,hogy esténként mikor érkezem meg a szállásra.Lehet,hogy este 8-kor,de lehetséges,hogy csak éjjel 3-kor.
Mindegy is.Az a lényeg,hogy semmiféle kiszolgálásra nem tartottam igényt.
Egyik éjjel,amikor fáradtan érkeztem meg a szállásomra nagyjából éjjel 1 körül lehetett.Zuhanyoztam és indultam volna aludni,amikor kopogtattak az ajtón.
Kinyitottam az ajtót és csodálkoztam,hogy a 30-as évei végén járó feleség álldogál az ajtóban egy tálcával a kezében,amin mindenféle táplálék volt felhalmozva.Nem voltam éhes,de ha már ide cipelte,hát mégis csak beengedem.
Letette az asztalra a tálcát és megállt előttem.
Próbáltam elmondani neki,hogy köszönöm,de igazából nem vagyok éhes,de még ki sem tudtam nyitni a számat,amikor közölte,hogy csak szóljak,hogy reggel mikor kérem a reggelit,mert szívesen felhozza nekem.
Ez volt az a pont,ahol már úgy gondoltam,hogy lőttek az alvásnak.
Hellyel kínáltam és őszinte beszélgetésbe kezdtünk.Nem kellett sokáig várnom,hogy nyíltan elpanaszolja,hogy a férjével már évek óta nincs köztük semmi és valójában már csak a gyerekeik miatt vannak együtt.
Sikerült kicsikarnom belőle,hogy az a rég óta mégis milyen idő vallumot jelent.
Óvatosan kérdeztem meg,hogy miért nem válnak el,ha már vége a nagy szerelemnek és nem törődnek egymással.Csak a gyerekek nem lehetnek oka annak,hogy két ember együtt legyen,ha valójában már csak nyűg az egyik a másik nyakán.
Én is el tudtam válni miközben gyerekeim még nem töltötték be a 18-at.Sőt.Erről még műsort is láttam,ahol a pszichológus nő azt ecsetelte,hogy nagy hiba két embernek együtt maradnia a gyerekek miatt.
Persze nem akartam okoskodni,hiszen nem az én életem.
Sokan gondolják úgy,hogy együtt kell maradni,ha van közös gyerek.
Ezért nem is akartam bele mélyülni ebbe,hiszen csak pár napig vagyok itt.
Bizonyára nem fogom megkérni a kezét és így bíztatva arra,hogy költözzön hozzám.Úgyhogy meghagytam a saját véleményével és más témára lapoztam.
Pontosabban már nem is beszéltem,mert felálltam az ágyról és oda léptem hozzá.
Nyújtottam a kezem,hogy fogja meg és lassan felsegítettem őt is.
Nem igazán ellenkezett.
Sejtette mi lehet a gondolatom és talán nyitottabb volt rá,mint én magam.
Magamhoz húztam és átfogtam a derekát az egyik kezemmel.A másikkal a hajába túrtam a tarkójánál és már csókolóztunk is.
Bár ez a csókolósdi nem tartozik a kedvenc vágyaim közé,de mivel a nők nagy része szereti,ezért nem nagyon kellett engem se kényszeríteni erre.
Lassan haladtam más irányba.Az arca után a fülét csókoltam és érzékien haladtam a nyakához.
Magamban imádkoztam Istenhez,hogy ne legyen mindenféle pacsulival bemaszatolva a nyaka,mert gondolom sok férfi társam egyetért velem abban,hogy iszonyúan rossz íze van ha a szánkba kerül és inkább kiábrándító,mint izgató,ha köpködnünk kell tőle.
Szerencsém volt.Nem használt ilyen felesleges dolgokat.
Ahogy csókolgattam,puszilgattam,ő már gombolta is ki azt a 3 darab gombot a kis ruciján,ami még utban volt,hogy a testét érezhessem.
Sitty-sutty ledobta magáról és anyaszült meztelenül állt előttem.
Csak sóhajtozott és halk nyögdécselések hallattak felőle.
Szerintem én is rekordot döntöttem a törölköző levételével,mert éppen csak hozzá értem és a rajtam körbetekert törölköző is gyors ütemben a földön kötött ki.
Őt se nagyon kellett kényszeríteni semmire.:)
Már marokra is fogta a már ágaskodó férfiasságom és lassú és óvatos húzásokkal igyekezett még keményebbé tenni a "helyzetet".
Letérdelt elém és a szájába is vette.
Szeretem az ilyen kedves hölgyeket.Hamar meg tudnak győzni. :)
Azt hiszem akkor határoztam el,hogy mégis szükségem lesz reggel arra a reggelire.Ha így tálalják,akkor rászokom a napi 6-7 szeri étkezésre is és nem erőltetem a fürdőzést sem a Balatonban. :)
Lassan felállítottam a térdelő helyzetéből és hanyatt fektettem az ágyon.
A lábai a földön voltak és a két combja közé fúrtam a fejem.
Naná,hogy orálkodom én is.Egyrészt mert imádom csinálni,más részről élvezzen ő is,ha annyi ideje nem volt része ilyesmikben.
Legszívesebben haza hoztam volna magammal,de mivel ő ott él,családban,gyerekekkel,ezért nem erőltettem ezt a dolgot.
Azt be kell vallanom,hogy magamban abban reménykedtem,hogy a férje nem ébred fel a hangzavarra,mert a nő kicsit sem fogta vissza magát.Szinte sikítozott élvezetében és ha ezt nem hallották több utcával arrébb is,akkor nagyon jó altatót szedhetnek ott az emberek.
Amikor többszörösen eljutott a csúcsra a nyelvemtől,akkor rá is tértem a lényegre.
Előre hajolt és erősen megkapaszkodott az ágyam szélében miközben hátulról lendültem támadásba.
Mivel rég volt része ebben is,ezért csak néhányat lökhettem és máris a csúcson volt.
Ezt néhányszor még megismételtük és kicsit sem bántam meg,hogy alvás helyett a "vacsorát"választottam.
Aztán jött az egyik kedvencem.Sajnos ezt csak kevés nővel lehet gyakorolni,de aki kipróbálta már,az pontosan tudja,hogy hihetetlenül jó.
Álló helyzetben voltam és így kaptam fel.Sokan azt gondolják,hogy eleshetnek közben vagy ilyesmi,de nem.Még soha nem fordult elő,hogy kibillentem volna az egyensúlyomból,miközben a nő átfogja a nyakam vagy a vállam és ösztön szerűen fonnak körbe a lábukkal.Én azon szoktam csodálkozni,hogy sokan,mi több...rengetegen nem csinálják azt,amit szeretnének.Vagy semmit nem csinálnak vagy hanyatt fekszik a nő...a pasi hármat tol rajta aztán vége is az esetnek.Mi ez?
Ha már szexel az ember,akkor csinálja rendesen.Vagy bele se kezdjen.
Na de inkább folytatom.
Ismételten párszor eljutott a csúcsra és ahogy éreztem rajta,eléggé elfáradt.
Ezen nem is csodálkoztam.
Ha valaki kiesik a gyakorlatból(bármi is az),akkor utáni kicsivel kell újra kezdeni és mint a sportban,a fokozatosság elvét kell követni.
Mivel én is eléggé el voltam fáradva,ezért úgy gondoltam,hogy lassacskán fejezzük be.Na igen.A másik gondolatom még mindig az volt,hogy reménykedtem,hogy a férje eléggé ki van merülve és nem ébred fel(tőlünk),miattunk. :)
Ledőltünk az ágyra a hagyományos pózban.Ő hanyatt feküdt én meg rajta.
De mivel ő már(kész)volt,ezért már csak magammal kellett foglalkoznom.
Nem tudom.Talán perverzítás nálam,de nagyon szeretem ebben a helyzetben átnyúlni a popsijánál és egy ujjamat bedugni a popsijába a nőnek.De csak egy picit.Bár igaz,hogy ezt eddig minden nő élvezte is,de mindig fenn áll annak a veszélye,hogy valaki mégis tiltakozna miatta.
Nekem se kellett órákig mozgolódnom.
A hasára engedtem minden összegyülemlett feszültségemet és ezuán megkértem rá,hogy azt a reggelit akkor hozza,amikor a férje esetleg elmegy vásárolni vagy bárhova.Csak ne legyen otthon
Hozzászólások (2)