Útkeresés - A borotva

Egy rendes lány. Az első nagy szerelem gimnáziumban, verset írok, virágot viszek, vágyakozom rá titokban míg ki nem derül, hogy ő is szeret. Okos, aranyos, csodás, dús keblekkel… de sokáig hiába, mert vallásos, mint én is, egy hittancsoportból ismerem. Ezért elég sokáig tart, míg a csókon túljutunk. Nyáron sátorozás, és mikor nem csak simogatom, hanem csókolni is akarom a combjai közt, a hajam tépi tiltakozásul. Aztán rászokik persze hamar, nagyon, hát furcsák a nők ilyen szempontból.

Egyszer beszélgetünk a szőrzetről, és jeleztem, hogy bizony nekem a minél-kevesebb az, ami tetszik, alul is. Nem veszi a lapot, bár a fazon igazítva van. Aztán halad az idő, felvetem a témát ismét. Akkor sem veszi, vagy nem érti, vagy nem akarja, mert amúgy ápolt lány.

Egy szombat este buli a kollégiumban. Hangulat, tánc, ivás, begerjedés, tolom magam előtt felfelé a lépcsőn, a szoknyája alá nyúlok, a combjába markolok minden fiatal hevülettel, erre ő odakap, nemertmeglátnak… rendes lány, de tényleg az.

A szobában egymásnak esünk, aztán szex közben, ahogy simogatom, kibukkan belőlem, hogy najó, akkor leborotválom én. Nevet rajta, felpattanok, hozom a borotvát és a habot, nevet tovább, rugkapál, hozzá sem férek. Lefogom, de amikor a habhoz nyúlok,kiszabadul, minden csupa hab lesz. Felnézek, segítség kell, a szobatársam fürdőköpenyének az öve tűnik a szemembe. Odalépek, kihúzom, nézem, elég erős-e. Az. Hamar hátrakötöm a kezét, a nevetéstől nem bír ellenkezni. De aztán már nem nevet, még sohasem kötöztem meg. Próbálja kihúzni a kezét, nem megy. Fel akar állni, de könnyedén visszatolom. Kézbe veszem a borotvát, hagyom a habot, a szemébe nézek, már dühös, szidni kezd, fenyegetni, hogy azonnal engedjem el.

Nem vacakolok sokat, leszorítom a combját, vagy legalábbis próbálom, de nem egyszerű. Mondom neki, hogy vigyázzon, mert megvágom, nem tudja, hogy ezzel a borotvával nem olyan egyszerű ez. Nagy nehezen hozzáférek, de fanszörzetet ilyen borotvával baromi nehéz leszedni. Közben folyamatosan könyörög, szid, fenyeget, vonaglik, alig jutok a célig. Majdnem megsajnálom, meg ki akar veszekedést, de a feladat már magával ragadott. Az ágyról a földre kerülünk, összehúzza magát, de visszaküzdöm magam a combja közé. Húzok jópárat a borotvával, rohadt macera, alig viszi, de már vannak világos foltok. Nem lesz tükörsíma, erre rájövök. Levágott szőrszálak az ölén, a combján, a szőnyegen. Feltérdelek, összeszorítja újra a combját, és némi elégedettséggel nézek a művemre. A lány duzzog, könnyes a szeme, hogy hogy lehetek ilyen mocsok (sic!), hogy így megalázom őt, csalódott bennem, hogy elrontottam az estét, azonnal hazautazik, stb..

Kikötöm a kezét, felránt nadrágot, pólót, kirohan. Szedegetem a szőrszálakat.

Nemsokára visszajön, könnyes szemekkel, de már kicsit lenyugodva. Megkérdezem, miért olyan nagy gond, hisz nem látja senki. A válaszban számomra meglepő dolog jön elő, ha édesanyja meglátja, azt nagyon szégyellené, és szörnyű meztelennek érzi magát, és megalázva.

Némi lelkiismeret furdalás tör rám, rendes lány, nem szabadott volna így bánni vele… de rögtön elönt egyfajta furcsa, mélyről jövő forróság, amit korábban csak akkor éreztem, mikor O történetét olvastam. És ugyanezt érezem néhány nappal később, mikor azt meséli, hogy a húga meglátta őt így és megdöbbent, valamint hogy az uszodában is furcsán néztek rá. És ez az érzés még hosszú hetekig előjön, mikor az egész az eszembe jut.

Ja, amúgy hamar megbékél, már másnap magának szép simára borotválja, egy hét múlva pedig kéjesen nyöszörgi szeretkezés közben, hogy milyen érzékeny a bőre, és hogy milyen jó ilyen meztelennek érezni magát…