34. / 1

Nem túl mélyen, de alszik. A szájában keverednek a tegnap ízei. Alig néhány perce alkoholgőzös levegőt szuszog az új pasijának a nyakába. Hozzákucorodik, jól esik neki a férfi testének melege a kényelmetlen padlószőnyegen ezen a késő őszi éjjelen. Furcsa álmait a tompa fejfájásán kívül valami más is megzavarja.
-Ébredj! Beszélnünk kell! – halk suttogás ismétlődik újra és újra közvetlenül a füle mellett.
Beletelik egy kis időbe mire a szemét hunyorogva kinyitja, majd kényszeredetten a hangok irányába fordítja a fejét. Az ismerős arc láttán szemei azonnal kipattannak.
-Megőrültél? Mi a faszt keresel itt? És ha felébred? – Egy gyors pillantással nyugtázza, hogy mellette a férfi még mindig ugyanolyan békésen szundikál, mint eddig.
-Nem fog felébredni, nyugi! Gyere ki az udvarra! Muszáj beszélnünk!
-Ja, beszélnünk, mi…?! Dehogy megyek! Bolond vagy?!
-De! ... Jössz! ...
Nem akarja, hogy nagyobb zajt csapjon, vagy csak képtelen neki ellenállni, és engedelmesen követi őt az udvarra. Telihold van, a fény bátortalanul szűrődik át a díszcserjék között, éppen csak annyira, hogy ne legyen vaksötét. Odakinn a padon egymás mellett ülve kezdődik újra az évelődés kettejük között, melyet lágy érintéseivel fojt el csírájában a férfi. A szavak elhalnak. Megölik őket a szabadjára engedett csókok, a tenyerek birtokló, mohó és szorító kóborlásai, az izmok egymásnak feszülése, a visszafogott sóhajok, a felgyorsult szívverések s a ziháló lélegzetek.
-Ezt nem lenne szabad! – a nő lelkiismerete erőtlenül keres kibúvót a vágyai alól.
-Születésnapom van, megérdemlem! – követeli magának nagyképűen azt, ami már elméletben régóta az övé.
A nő előtt állva lassú mozdulatokkal kezdi kicsatolni a nadrágszíját, a cipzárt viszont már a nő szertelen kezei húzzák le. Nincs rajta alsógatya. A keményre duzzadt farka ágaskodva örül a szabadságnak. A nő forró ajkaival öleli át a makkot és a nyelvével az aljától a csúcsáig körkörösen nedvesíti be újra és újra, mielőtt a vérerek mentén a telhetetlen szája letévedne a herékig, hogy azokat szívogathassa kicsit. Mindkét kezével a férfi izmos seggébe markolva húzza őt magához közelebb, szinkronban a farkának a szomjas torka általi eltüntetésével. A férfi azzal szórakoztatja közben magát, hogy a nő nyakából gondosan söprögeti ki az útban lévő tincseket, mielőtt még birtokba venné azt a markával. Az ujjai ráfeszülnek a nő torkára, a vékony bőrén keresztül érzi, ahogy lüktet benne a farka, s remegés fut végig a testén. A nő kezei rövid küzdelem árán térítik el a férfi kezeit a nyakáról, s ziháltan kapkod levegő után amint megszabadult a torkát feszítő kemény faroktól.
-Még ne! Ne most, kérlek ne így! – lihegi, s azzal felpattan a padról, elindulna, de a férfi azonnal utána kap, megszorítja a csuklóját és visszarántja. A mellettük lévő öreg fa törzséhez taszítja, kezeit a bal kezével lefogja, testét a csípőjével kényszeríti maradásra, majd egy hatalmas pofon kíséretében sziszegi a fogai között:
-Ezt nem te döntöd el ribanc! Felgyűri a szoknyáját, félrehúzza a már régóta nedves csipke darabot és vadul dugni kezdi. Az őrjítő markát ezúttal nincs ideje használni, mert ismerős ritmusú lépteket hall s azonnal kijózanodik.