Ahogy egy tanárbácsi ábándozik

Hogy, micsoda szemtelenül pimasz lány ez az Emma, arra nem találok szavakat. Az órámon miközben én beszéltem, bekapcsol a mobilján egy számot, majd fogja magát, felpattan az asztalra, s táncot kezd lejteni.
Izeg-mozog, forgatja a csípőjét, igazi erotikus mozgásba kezd, amire a többi osztálytársa biztatni kezdi. Elakadt a szavam, nem mondom, annyira meghökkentet a viselkedése.

Természetesen nagyon feldühödtem, hisz hogy képzel ilyet megtenni, s az is, ahogy a többieknek tetszett az Ő bátorsága. Ők mind egy hullámhosszon voltak, csak én nem mutathattam ki az érzelmeimet. Nem tehettem, pedig annyira szépen csinálta az a lány, hogy legszívesebben magam is csatlakoztam volna hozzá. Elkápráztatott!
De, én a szigort nem moshattam le az arcomról, a tekintélyt meg kellett tartanom előttük.

Tehát, tudtam, ez kihívás volt felém, s erre nekem is lépnem kell, s nem is akármit Az izgalom a düh, s a megfelelni akarás keveredett bennem, amikor Emma befejezte előadását, s leszállt az asztalról.
A társai üdvrivalgással üdvözölték merészségét.
A lány csak szerényen elmosolyodott, s a helyére akart ülni,
amikor is én elkaptam a karját, a szemébe néztem, s azt mondtam neki:
- Kisasszony! Most velem jön az irodámba. Látványosan kiviharoztam a teremből, kis távolságra pedig jött utánam a hölgy is, kicsit értetlenül.
A szobám ajtajánál aztán bevártam, s előre engedtem, mintha udvarias lennék vele.
Állandóan az járt a fejembe, hogy ez a lány mit meg nem enged magának?
Vajon, mit mondjak neki? Hogy szidjam le? Elég lesz, ha megdorgálom, vagy mit tegyek, hogy ne legyek előtte nevetséges, s a tekintélyemen se essen csorba, de megértessem vele, hogy ilyet azért nem tűrök el?
Az agyam ezerrel járt, de még fogalmam se volt, mi fog most történni.

Ekkor eszembe jutott, hogy az Igazgatónő, akivel közösen használtuk az irodát, megmutatta, hogy a szekrényébe tart egy nádpálcát meg egy favonalzót arra az esetre, ha valakit el kell regulázni. Ő így fogalmazott, de én ezt elengedtem a fülem mellett: gondoltam, nekem nem lesz erre szükségem.
S, most lám, itt ez a lány, aki kihozott a sodromból annyira, hogy nincs más eszköz a kezemben, meg kell, hogy fenyítsem.
Emma csak állt a szoba közepén, a mosoly kissé már elhalványodott az arcán, s várta, mi fog történni.
A szekrényhez mentem, s amint kinyitottam, -megláttam -ott voltak az eszközök, amit felettes kolléganőm odakészített.

Megmarkoltam őket, s az asztalra helyeztem.
- Kisasszony! - kezdtem a mondókám - Ugye nem gondolja, hogy ebben az iskolában lehet így viselkedni?

- Azt hiszem, minden határon túlment akkor, amikor az asztal tetején táncolt. Ezért a cselekedetéért alaposan meg fog bűnhődni. Meg fogja bánni ezt a napot: ezt én garantálom. El veszem a kedvét a hasonló egyéni akcióktól. Hogy legközelebb eszébe se jusson a társait mulattatni egyéni táncával.
-Maga döntheti el, melyik büntetést választja! Mert ugye ezért büntetést érdemel!
-Az első számú variáció a büntetésre, hogy most, összepakolja a holmiját, s azonnali hatállyal ki van rúgva az iskolából. -A másik variáció szerint itt maradhat és folytathatja a tanulmányait, de.... de, fizikai fenyítésben részesül. Ez ebben az iskolában a fenekelést jelenti. -Ön dönt Kisasszony, elmegy, vagy marad és el lesz fenekelve.
Emma arcán a mosolynak már jele sem volt, inkább gondterhelt volt.
Határozottságom egyre erősödött, a lányon meg a megbánás és bizonytalanság jelei jelentek meg.
-És muszáj ezt tenni? - kérdezte félénken, mint aki már menekülne, csak ne történjen vele semmi baj.
-Igen, Emma, ezt a dolgot, már csak így tudjuk lerendezni. -feleltem.
Ha megtudja a Nevelőm, hogy kicsaptak, akkor tőle nagyon kikapok,
-kezdte szipogósan.
- Van más megoldás is.
-felelem.
Igen, de ....- újabb szipogás.
- De az kissé kellemetlen a számodra, ugye?
-Igen.-
Nos, mész, vagy maradsz? -szegeztem neki a kérdést sürgetően.
-Maradok, maradok, csak...
-Akkor elmondom, hogy mit, miért és hogyan fogsz kapni .
Amint látod, két büntető eszközt készítettem ki a részedre, egy vonalzót, s egy nádpálcát.
Mivel a cselekedeted is súlyosnak mondható, így mindkét eszközzel el leszel fenekelve .
A büntetésed huszonöt-huszonöt fenékre csapás lesz.
Természetesen az ütések előtt a popsidat le kell meztelenítened.
A büntetéshez tartozik még, hogy az ütéseket hangosan számolnod kell. Ha eltévesztenéd, akkor minden egyes tévesztésnél öttel megtoldom a fenekesek számát. Ha a kezeddel, vagy bármi mással akadályozni próbálod a végrehajtást, akkor szintén, öttel emelkedik a büntetésed.
Megértetted?
-Nem lesz az egy kicsit sok? Szerintem a fele is elég lenne. próbált alkudozni.
-Rossz kislány voltál!

-Megérdemled!
-Van még egy kis kiegészítő büntetés is.
-A fenekelés végeztével öt perc sarokba állás következik.
Ez, úgymond levezető büntetés.
-Készen állsz, Emma?
Válaszolj!
Igen!
Igen, Uram! Nem figyelsz rám?
Emma!
-De, igen, Uram!
én: Jó.
-Állj oda az asztal széléhez szorosan. -Told le a bugyidat! -Most pedig, hajolj rá az asztalra, kezeddel fogd meg a szélét!

Kezemmel felhajtom rövidke szoknyáját, s elém tárul hófehér feneke.
Hófehér szűzies bőre lúdbőrözik.
Kezembe veszem az első eszközt, a vonalzót.
-Tudod e, hogy miért hasalsz most itt előttem, s miért kapsz fenekelést tőlem? Hadd halljam!
Emma halkan és elcsukló hangon beszélt.
-Igen tudom Uram, mert óra alatt az asztal tetején táncoltam.
-Így van
- És szabad e ilyet tenni?
-Nem, Uram, nem szabad. -Ha más tenne ilyet, akkor elítélnéd e?
-Igen.

-Önmagadat elítéled e?
-Nem nem és nem!!!
- Mit mondasz, Emma?
-Szóval, meg se bánod amit tettél?
- Nem fenekelhet el! A nevelőm ehhez hozzá tesz, megkapom otthon is újra. Ez így igazságtalan!
- Nem érdekel a hisztid Emma, az sem, hogy Te otthon még mennyit kapsz ezért!
-Itt és most pedig el leszel fenekelve, úgy alaposan!
-Ne ellenkezz, mert csak azt éred el vele, hogy még többet fogok ki róni rád.
-Vagy azt akarod, hogy szóljak az igazgatónőnek is, és lefogjon az asztalra?
-Megadom magam!
Jobban is teszed!
Jó, akkor hát elkezdjük .
Felkészültél Emma?
-Igen uram!
-Nem hallom Emma, hogy számolod!
Ezért külön meg kell büntesselek.
-Megkukultál?
Na jó, akkor kezdjünk!
-Egy , kettő, három, ........... ...... ......... Ahogy csak tudom, ütöm a fenekét ennek a haszontalan lánynak. Megérdemli, hadd fájjon a feneke!
-Kérlel, tiltakozik, de ez most végig kell csinálnom.
A huszonötöt egyhuzamban megkapta.
Már szép piros a hátsója . -A vonalzóval vége a büntetésednek, most következik a második " felvonás " , a nádpálca.
Szegény lány, már a könnyeivel küszködik.
- Emma, meg kell ígérned, hogy ezentúl nem viselkedsz így, egy fiatalhoz méltatlanul, semmibe véve a Tanárodat, s társaidat!
-Megígéred?
-Megígérem!
-Nos, akkor ha fel vagy készülve, akkor jöhet a pálca.
Érdekes módon, a lány a pálcával való fenekelés alatt higgadtan, nyugodtan viselkedett, igaz, még kissé szipogósan, de türelemmel fogadta az ütéseket, miket rámértem. A számolást sem tévesztette el, s láthatóan beletörődött a sorsába. Mintha kissé megkeményítette volna magát, dacolt a fájdalommal, de megadóan, behódolóan tűrte sorsát.
Feneke az ütések hatására igencsak csíkossá vált, piros alap, mély vörös csíkokkal "díszítve ".
Amint a huszonötödik is megtörtént, az eszközt visszaraktam a szekrénybe, s Emma is csak nagy sokára tudott kiegyenesedni, kényszerű előre hajolásából.
- Most pedig, öt perc a sarokba! -figyelmeztettem.
-Természetesen meztelen fenékkel.
A szoknyáját segítettem belegyűrni a korcába.
Lehajtott fejjel álldogált ott, hogy mi járt a fejében, nem tudhatom, de olyan egyedül volt, s olyan kiszolgáltatott, hogy az már nem is emberi.
Az idő elteltével kiszólítottam a sarokból, majd a ruháját elrendezve elengedtem, vissza a társaihoz.