EGY HÉT - Sebek által...

EGY:
"A durvaság és a gyengédség Nálam egy tőről fakad: szeretetből. Csak azt ütöm meg, akit szeretek. És ha szeretek valakit, azt megütöm."
"Beszélgetek a testeddel."

Korbács a hátamon, nem is érzem. Mintha akadálytalanul áthatolnának a testemen a szálai.
Semmi nincs a fejemben, se gondolatok, se érzések.
Kiürültem. Lebegek.

Szeret, mert létezem.
Az övé vagyok.
Ha szeretjük egymást, a büntetés: jutalom.
Vágyom Rá.
A közelségére.
Az érintésére.
A durvaságára.
A gyengédségére.

KETTŐ:
"A büntetést nem jutalomnak kellene hívni, ha élvezem?"
Pofon vág. A mellkasom megemelkedik, szinte a lángolok a vágytól.
Őt is felizgatja a látvány. Nem érti. Dühös lesz.

Ha megüt: szeret.
A szeretete jutalom, élvezem.
Ha nem büntetés, nem is kell rá ok, hogy megüssön.

Megint korbács. Nem számolom, de fájdalmat érzek, nem tudok ellazulni.
Könnyes szemmel kúszom a lábaihoz. Szólnék. De nem tudom, mit akarok mondani...
Könyörögni, hogy hagyja abba, vagy kérni hogy ne hagyja?
A testemmel beszélgetek vele.

Félelmetes így szeretni.
Ok nélkül.
Belülről áradóan.

Megadom magam: szeretem.
Ő ellök magától... (h)... idegen.
Muszáj bántania a lelkemet is.
Akkor biztosan Ő irányít.

Létezünk egymás számára.
Sebek által kapcsolódunk.
A valóság fáj.
Szeretni fáj.

HÁROM:
"Azért ütlek meg, mert létezel. Nem tettél semmi rosszat."
Már nem büntetés, nem jutalom, de élvezem.
Már szeretnie sem kell.

Nem akarom szeretni.
Nem akarom, hogy vágyjak rá.
Nem akar megütni.
Nem akarja, hogy vágyjon rám.
Ismeretlen, veszélyes vizek.
Azt mondja, itt kezdődik az Élet.
Ahol nem értünk semmit.

És megtörténik.
Megüt.
Alig fáj, szinte unatkozom.
De a testemben vágy ébred.
Fájdalmat okozni, megnyitni a másikat, hogy belém tudjon hatolni.
Fájdalommal és vággyal telve kinyílni, hogy befogadjam a másikat.
Már csak a testünk beszélget.

...

SZÜNET:

Elvettem a szavait.
Elvette az testem.
Egyikünk sem tudta mit keresünk egymás mellett.
A sebek.
Ahogy bántottuk egymást.
Összekötnek.
Míg be nem forrnak.
Külön.
Külön.

A létezés a feloldozás.
A jelen a bocsánat.
Többé már nem tud megsebezni.
Nem engedem magamba.
Így kapcsolódni sem tudunk.
Felvérteződtem ellene - nem juthat el hozzám.
Nem is akar.
Hiszen elvettem tőle a lényeget.
Mire visszaadtam, már nem szeretett.

NÉGY:
Néha még gondolok rá.
De egyre kevesebb dologról jut eszembe.
És már tudom, mi volt káprázat.
És mi volt valóság.

ÖT:
Már tudom: a lelkemnek nem kellenek sebek.
Ő nem az, aki össze tud rakni, így nem engedem, hogy szétszedjen.

HAT:
Köszönöm, hogy beszélgettünk.

HÉT:
Boldog légy! :)