A vágy ébredése

Furcsa dolog ez az alárendeltség. De úgy igazán furcsa, nem csak úgy, mint egy lila elefánt reggel a Starbucksban.
Először talán azt hiszed, hogy mindenki ilyen, majd amikor rájössz, hogy nincs így, akkor pedig magadat fogod megkérdőjelezni. Nehéz megtalálni önmagad, ha ezek a dolgok vonzanak. Azt hiszem, kell egy Férfi, akivel megtapasztalhatod, amire vágytál –még akkor is, ha erről nem volt teljesen letisztult kép a fejedben.
Én eleinte csak annyit éreztem, hogy valamiért a férfiak öröme fontosabb nekem a szexben, mint a sajátom. Hogy bármi áron a kedvükre akartam tenni. Élvezték, nem mondom, hogy nem.
Aztán jött egy srác, aki egy kellemesen alkoholgőzös éjszakánk után a szokásos vad kefélésünket egy jó kis paskolással gondolta tetőzni. Valószínűleg itt kezdett el tudatosulni bennem a – mondjuk úgy- különleges érdeklődésem.
Legközelebb megkértem, hogy fogja le a kezeimet. Ezt követte a kérésem, hogy a kezeit a torkomra tegye. Izgalmas volt, de nem volt az igazi. Hogy miért nem? A tapasztaltabbak nyilván tudják a választ, de magamnak – meg azoknak, akik olvassák-, azért leírom: nem lehetünk úgy alárendeltek, ha mi irányítjuk azt, akinek dominálnia kéne. Ez így nem buli.
Ezután viszonylag sokáig nem volt hasonló élményben részem, talán kicsit a kedvem is elment tőle, hogy elmondjam a pasiknak mi az, ami legbelül beindít. Oké-oké, ezek nélkül a kívülről értelmetlenül agresszívnek és perverznek tűnő dolgok nélkül is élveztem a szexet, nedvesedtem rendesen, el tudtam menni és mondjuk, hogy ki is elégültem.
Majd jött Ő. Legyen a neve mondjuk Ábel. Nos, Ábel más volt. Régebb óta ismertem. Kedves, nyílt, őszinte, (a szakmánkban) tapasztalt, laza, művelt pasi volt, aki amúgy külsőre nem egy nagy durranás.
Mikor az első randink után az átmeneti lakásának ágyában kötöttünk ki, tetszett, hogy nem sokat tökölt. Megadtam neki a jelet és ő elképesztő cinkossággal vetette belém magát. Nem volt rossz, azt kell mondjam. Hajnalban, amikor távoztam, nem akart elengedni. Kért, simogatott, segített felöltözni… Majd megszorította a csuklómat. Nem nagyon, éppen csak annyira, hogy kieressze a szellemet a palackból. Egy félredöntött fej, enyhe pirulás, huncut, játékos mosoly után ezeket a szavakat formálták az ajkaim: „Szeretem, ha egy férfi erősebb nálam.” És itt elvesztünk. Hátracsavarta a kezemet, magához húzott, oldalra döntötte a fejemet, szabaddá téve a nyakamat, és kezdődött minden előröl. Ezúttal sokkal intenzívebben, keményebben, mélyebben, határozottabban…Mondtam már, hogy intenzívebben? Máig hevesebb a pulzusom, ha erre az estére gondolok…
Azóta eltelt egy kis idő. Hónapokig örömünket leltük egymásban, majd a korkülönbség és az eltérő tervek közénk álltak. Aztán nem találtunk senkit, akivel ezt megoszthatnánk.
És most itt vagyunk. Egy hotelszoba. A szőnyeg selymes a térdeim alatt, akárcsak a kendő, ami a szemeimet fedi. A bőrbilincs a bokáimon és a fém a kezeimen a hátam mögött kicsit más kategória. Na és a forróság, ami az apró csipkedarab alól árad… A sarkaimon ülök az ágy lábánál, és várom. A mosdóban van. Hallom, ahogy mosdik, ahogy végigsimít a szakállán, majd a bevetés előtti utolsó nagy levegőt. Tudom, hogy már most kemény. A levetkőztetésem és megbilincselésem beindította, ahogy engem is. Most hallom a lépteit. Tudom, hogy egy új, izgalmas kaland kezdődik, de jelenleg nem tudok hosszabb távra tervezni, másra koncentrálni, mint a vágytól zakatoló szívemre, a tüdőmre, ami kevesebb oxigénhez jut, mint egy kezdő maratonfutó az utolsó kilométereken, arra, ahogy mindenem remeg az érintéséért…