A várban. (folytatás) 10

Nagyon türelmetlen volt. Siettette volna az időt. Holott tudhatta, hogy akit vár nem fog túl korán érkezni.
Végre meglátott két lovast a várhoz vezető úton. Nem mozdult, csak egy kicsit hátrább lépett.
Engem küldött le a várudvarra, hogy vezessem fel a vendéget.
Amikor végre beléptettek a kapun, én mély meghajlással fogadtam a bárót.
Rápillantottam a mellette érkező szolgájára, akivel összeakadt a szemünk.
Mind ketten ruganyosan ugrottak le a nyeregből. Addigra már a lovászfiú is ott állt, akire rábízták lovukat a vendégek.
Mutattam az utat, s felvezettem őket az emeletre. Gazdám az ajtóban várta őket. Kezet nyújtott a bárónak, majd beinvitálta magához a szobába, és becsukta maguk tán az ajtót. Józsival a szolgájával kettesben maradtunk az én kis előszobámban.
Amikor már senki nem láthatott minket átöleltem.
- Nagyon örülök, hogy újra láthatlak. - mondtam.
- Hát még én mennyire örülök. Nagyon vártam már ezt a látogatást, és elárulom, hogy gazdámnak is nagyon hiányzott a te urad.
A szobából kiszólt a kis gróf, hogy hozzak fel a pincéből valami jóféle italt.
Azonnal ugrottam, s nemsokára két italos üveggel a kezemben tértem vissza.
Bekopogtam az ajtón, és az asztalra tettem az üvegeket Láttam, hogy a két úrnak a szeme nagyon vidám, és túl vannak már az első üdvözlésen.
Meghajolva vártam a további parancsokat.
- Tegyél poharat az asztalra. Bontsad ki az üveget, s csukd be magad után az ajtót.
Ebédig mind a ketten szabadok vagytok.
Becsuktam magam után az ajtót. Leültem Józsi mellé a hencseremre, s átfogtam a vállát.


Az öreg gróf nem érezte jól magát, így csak kettesben ebédelt a két úrfi. Természetesen mi, a két szolga ott álltunk mögöttük, mint ahogy az már szokás volt.
Amikor az étekfogók letették a tálakat az asztalra, intett nekik a gróf, hogy elmehetnek.
Ott maradt a két ifjú úr és mi, a két bizalmas szolga.
- Megismételjük a múltkori játékot? - kérdezte az ifjú báró - Nekem az nagyon kellemes volt.
- Igen. De most nem rongylabdát fogunk használni, hanem tompa végű nyílvesszőket. És természetesen ugyanaz lesz a tét, ami múltkor.
Az ebéd alatt több pohár bor is elfogyott, így jó hangulatban álltak fel az asztalról.
- Most mi lepihenünk egy félórácskát, amíg ti megebédeltek a konyhában. Szóljatok az istállóban. Készítsék a lovakat.
Az úrfik a lépcső felé vették az irányt, mi pedig szóltunk az étekfogónak, hogy bejöhet, s viheti a maradékot.
Először beszóltunk az istállóba a lovásznak, hogy készítsék a lovakat, mert gazdáink velünk együtt kilovagolnak.
Bementünk a konyhába, és a termetes szakácsnő ellátott minket minden földi jóval.
Amire jóllaktunk a lovak már ott toporzékoltak az udvaron. Nem kellett sokáig várnunk. Gazdáink megérkeztek vállukon íjjal, oldalukon tegezzel. Felpattantak lovukra, és kivágtattak a várudvarról. Mi nyomukba poroszkáltunk.
Beérve az erdőbe a tisztás szélén leparancsoltak minket a lóról és ők is leszálltak. Oda küldtek minket a tisztás szélén álló két fához. Pontosan nem tudtuk hogy hogyan is akarnak szórakozni. Hamar megtudtuk.
Két kötéllel a kezükben odaléptek hozzánk és kikötöttek szorosan. Lerángatták fenekünkről a nadrágot, és megpaskolták kézzel.
- Ez lesz a célpont. Csak az a találat számít, ami a meztelen részt éri. Érezni fogjátok, de ezt nektek ki kell bírni. Természetesen mindegyikünk a másik szolgáját veszi célba. Nektek hangosan kell számolnotok a találatokat.
Egymásra néztünk Józsival. Mind a ketten összeszorítottuk az ajkunkat, és vártuk azt, aminek következnie kellett.
Nem láttuk, hogy gazdáink milyen távolról céloznak ránk. De én nagyon bíztam benne, hogy kíméletesek lesznek.
Nem kellett sokáig várni. Hamar érte az első lövés a fenekemet. Nem is volt annyira kellemetlen, mint vártam. Átnéztem Józsira. Éppen akkor érte meztelen fenekét gazdám első találata. Feljajjdult.
- Nagyon fájt? - kérdezte a báró.
Én azt válaszoltam, hogy ki lehetett bírni. Józsi nem szólalt meg.
- Azért hátrább lépünk pár lépéssel. Nem akarunk teljesen tönkre tenni titeket.
Folytatódott a játék, és záporoztak a lövések rajtunk.
A tizedik lövéspár után döntetlen volt.
- Folytassuk, vagy maradjon így? - kérdezte a gróf.
- Maradjon így. Még lovagolni is kell hazafelé nekik.
Odalépett mellém a báró, és eloldozott. Ugyanezt tette Józsival az én gazdám.
Az ifjú báró egyáltalán nem fájdalmasan rácsapott a fenekemre, és megnézte hogy milyen nyomot hagytak a tompa végű nyílvesszők. Majd maga felé fordított, és látta, hogy szégyentől elpirultam és megkeményedtem. Belemarkolt az altestembe, és élvezettel eljátszogatott egy kicsit velem.
Láttam, hogy gazdám sem akar lemaradni tőle, és Józsi keménységét ellenőrzi.
- Jó szolgák vagytok. Meg is kapjátok majd a jutalmat. Szépen bírtátok a lövöldözést. Felöltözhettek!