A várban (folytatás) 8

Amikor becsuktuk magunk után a szoba ajtaját, hallottuk hogy a kulcs megfordul a zárban.
Mi is bementünk a szolga kuckójába, és egymást átölelve lefeküdtünk.
Nem sokat aludtunk az éjszaka.
Nem voltam még együtt senkivel így.
Halkan beszélgettünk egymással. Elmeséltem neki, hogy hogyan élek szolgaként a várban. Mi a feladatom. És azt is elmeséltem, hogy úgy érezem, gazdám nagyon kedvel. Persze én is megteszek mindent, hogy kedvébe járjak, olyan dolgokat is, amik valószínűleg csak a mi kettőnk titka. Gazdám nagyon vigyáz arra, hogy az öreg gróf meg ne sejtsen ebből semmit.
A bárócska szolgálója (akit Józsinak hívtak) is mesélt magáról, és gazdájáról. Ő is, és az ifjú báró is elveszették születésükkor az édesanyjukat. A báró magához vette őt is, és együtt nevelkedtek. Együtt fedezték fel azt, hogy milyen kellemes játszadozni a fütyijükkel. Sokszor elvonultak a bokrok közé, és figyelték a sajátjukat, és a másikét. Rájöttek, hogy milyen kellemes játszani vele.
Egyszerre jelent meg a szőr rajtuk, és egyszerre lettek nagyfiúk mind a ketten. Nagyon megszokták, hogy időnként kielégítik egymással.
A báró nem is gondolt arra, hogy a környékbeli nemes kisasszonyokkal keressen kapcsolatot. S mivel apja már koros volt, és ő sem szeretett bálokba járni nem zavarta semmi a kettőjük életét. Egyszer az öreg bárónak valami határvita miatt át kellett menni a szomszéd grófhoz. Vitte magával a fiát is, mivel tudta, hogy a grófnak is van egy árva fia. Ameddig az urak beszélgettek, vitatkoztak a pipatóriumban, a két nemesi ifjú összebarátkozott. Ennek lett az eredménye az ifjú gróf mostani látogatása.


- Hasonló a helyzetünk. - mondta Józsi. - Remélem megerősödik a két úrfi között a barátság, és gyakrabban találkoznak, és mi is gyakrabban találkozhatunk egymással. Mert azért mi ketten csak szolgák vagyunk. Azt csinálhatjuk, amit az urunk megenged. Most nagyon kegyesek voltak hozzánk.
- Igen. A fenekelést már megszoktam, fel sem veszem. Azt, hogy a gazdám játékszernek használ, már direkt élvezem. Nem is kívánnék mást. De az most nagyon érdekes volt, hogy nem csak ő használt. Élveztem. És azt is élvezem, hogy most veled lehetek egy ágyban. Ki tudja, hogy mikor kerülhet erre megint sor. Használjuk ki az időt!
Így egymást átölelve tellett el az éjszaka. Közben néha elszundítottak, de jobbára egymás közelségét élvezték.
Az első kakasszóra felriadtak. Tudták, hogy a kezdődő napon még lesz feladatuk.
Felkapták magukra alsóruhájukat, és leszaladtak a kút mellé. Megmosakodtak. Visszaérve az emeletre rendesen felöltöztek. Leültek egymás mellé a hencserre, s várták, hogy uraik szólítsák őket.
Nem sokáig kellett várni, mert csengettyűszó hangzott a szomszéd szobából. Még egyszer megigazították ruhájukat, s halkan kopogtak a bárócska szobájának ajtaján. Józsi lenyomta a kilincset, és meglepetésére nyílott az ajtó.
A két úrfi még feküdt egymás mellett az ágyban. Egyáltalán nem zavartatták
magukat a belépő szolgák előtt. A báró szólalt meg.
- Menjetek a konyhába. Harapjatok valamit! Utána hozzátok fel nekünk ételt, italt. MI az ágyban fogunk reggelizni. Józsi! Zárd ránk az ajtót, és tedd a zsebedbe a kulcsot.
Megfordultunk, s kimentünk, majd rájuk zártuk az ajtót. Még egy pár percre beléptünk Józsi szobájába egy ölelésre, de igyekeztünk a parancsot minél előbb teljesíteni.
Mind a ketten farkaséhesek voltunk. Amit a szakácsnő elénk tett befaltuk nagyon gyorsan. Utána felkaptuk az úrfiknak előkészített ételt. Elindultunk felfelé. Útközben az egyik kamrából Józsi kihozott egy üveg bort, és a kezembe adta. Az úrfi ajtaja előtt kivette zsebéből a kulcsot, megfordította a zárban, majd halk kopogás után beléptünk.
A két gazdánk még mindig az ágyban feküdt egymást átkarolva. Nem zavartatták magukat előttünk. Nem is volt miért...
Mi az asztalhoz léptünk, és két tálcára tettük a felhozott ételt. Józsi megköszörülte a torkát. Erre a két ifjú felült az ágyban, és várták, hogy takarójukra tegyük a két tálcát.
Jó étvággyal elkezdtek enni, de közben többször összenéztek. S mintegy véletlenül néha megérintették egymás kezét is.
Amikor elfogyott az étel, elvettük előlük a tálcákat. Kiszálltak az ágyból. Mint sejtettem teljesen meztelenek voltak. Nem titkolták, hogy még mindig kemény a férfiasságuk.
Ránk parancsoltak, hogy segítsünk nekik az öltözködésben. Leültek a hatalmas tükör elé. Mi ketten mögéjük álltunk én megfésültük őket. Mind a kettőnek vállig érő, leomló haja volt.
Eljöttek a tükörtől, s felénk fordultak. A báró szólalt meg.
- Remélem bízhatunk abban, hogy nem vagytok szószátyárok. Józsi! Menj le az istállóba és nyergeltesd fel a lovakat. Nemsokára mi is megyünk. Te - mutatott rám - még itt maradsz!
Szívesen mentem volna Józsival én is, de a parancsot mindig teljesíteni kell...
Józsi kiment az ajtón, engem pedig a két úrfi vett kezelésbe.
Maguk elé térdeltettek, és meg kellett ismételnem a tegnap esti munkálkodásomat.
Jól fel voltak mind a ketten izgulva. Nem sokat kellett dolgoznom, és már is meg lett az eredmény. A báró nagyon elégedetten búcsúzott tőlem.
- Remélem, te is jól érezted magad a szolgámmal. És nagyon bízom benne, hogy megtanítottad a tudományodra. Ha most nem, akkor lesz rá módod, mert nemsokára újra találkozunk, de nem itt, hanem barátomnál a grófnál. Menj ki, és az ajtó előtt várjál, amíg mi elbúcsúzunk egymástól!
Kiléptem az ajtón, s megálltam. A szemben lévő ablakon lenéztem a kastélyudvarra.
Láttam, hogy Józsi már vezeti ki a két lovat az istállóból.
Az úrfik kiléptek az ajtón, s elindultak lefelé a lépcsőn. Én követtem őket.
Az udvaron kézfogás. Mind a ketten felültünk a lóra, és kiléptettünk a kastély kapuján.
Gazdám is, és én is még egyszer visszanéztünk. Az udvar közepén még mindig ott állt az ifjú báró és szolgája.
Amikor az út bekanyarodott az erdőbe és már nem látszott a kastély uram közelebb irányította lovát az enyémhez. Egymás mellett haladtunk egy darabig, majd olyant tett, amit még soha sem. Átfogta a vállamat, és az arcomhoz érintette a száját. Meglepődtem, de nem szóltam. Gondoltam, hogy ez nem nekem szólt, hanem az ifjú bárónak...
- Nagyon meg dicsérlek. Nem gondoltam, hogy ilyen kedvemre valóan viselkedsz.
Remélem, te is jól érezted magad. Örülök, hogy összejöttél a báró szolgájával. Mint hallottad, nem utoljára találkoztunk velük.
- Igen uram! Nagyon jó volt. Örültem, hogy megelégedésre szolgálhattam mindkettőjüket. Köszönöm, hogy találhattam egy barátot, a báró úr szolgáját.
- Valamikor pár nap múlva megint találkozhattok. Ki kell majd tenni magunkért, ha viszonozni akarjuk a vendéglátást.
- Rajtam nem múlik. Én eddig is, és ezután is mindig kisgazdám kedvébe akarok járni.
Csendben lovagoltunk tovább. Mielőtt el hagytuk az erdőt, és megláttuk volna a grófi várat, gazdám megint odahajolt hozzám. Átfogta a vállamat, és még egyszer odaérintette a száját az arcomhoz. Elpirultam, és csak annyit mondtam: köszönöm.