A várban (folytatás) 6

Miután megebédeltünk, igyekeztünk fel az ifjú báró lakosztályához.
Megálltunk az ajtó előtt, megigazítottuk a ruhánkat, és társam bekopogott halkan. Miután hallottuk az engedélyt, lenyomta a kilincset. Beléptünk. Megálltunk az ajtón belül. S mivel az úrfik egy szót sem szóltak, ott is maradtunk.
Ők változatlanul az asztalnál ültek, és már több italos üveg sorakozott az asztal lábainál.
A házigazda intett az inasának. Az azonnal ugrott, összeszedte azokat. Kivitte a szobából.
Én változatlanul az ajtóban álltam. Vártam, hogy parancsot kapjak arra, hogy mit csináljak.
Vissza jött a másik szolga. Gazdája kulcsra záratta vele az ajtót. Ők tovább iszogattak. Már látszott rajtuk az ital hatása. Egyenlőre velünk nem törődtek. Ott álltunk egymás mellett. A beszélgetésükből semmit nem hallhattunk, mert nagyon halkan suttogtak.
Már vagy fél órája ott álltunk, amikor a két gazda ránk nézett, és odaintett magukhoz közelebb.
A báró szólalt meg.
- Mind a ketten vetkőzzetek le derékig. A ruhákat rakjátok le ott a sarokban. Aztán gyertek ide vissza. - Én nem csodálkoztam, hiszen nap mint nap félmeztelenül kellett szolgálni uramat.
Rásandítottam társamra. Az ő arcán sem láttam meglepődést. (akkor talán neki is vannak olyan feladatai ura körül, mint nekem?)
Gyorsan végrehajtottuk a parancsot, és már is ott álltunk félmeztelenül uraink előtt.
- A felső nadrágot is! (ekkor értettem meg gazdám parancsát, amit elindulásunk előtt mondott, hogy vegyek fel egy feszes alsót is)(úgy látszik már előre határoztak a sorsunkról.)
Végrehajtottuk a parancsot, és most már csak egy lenge alsóban álltunk ott uraink előtt.
Gazdám szólalt meg.
- Én vesztettem a rongylabdás játékban, így most fizetünk.
A báró intett szolgájának, és a sarokban álló lovaglópálcára mutatott... A szolga ugrott, és hozta is.
- Én fogom az első adagot kimérni, nem bízom a szolgámra. Szeretem használni a pálcát. Ezt a szolgám is tudja. Mi is volt a megállapodásunk?
- A vesztes szolgája huszonötöt kap, s a nyertesé tizenötöt. Tessék itt a szolgám. S hogy ne legyen gond vele, ide hasaltatom az ölembe.
Gazdám megfogta a nyakamat, és az ölébe fektetett úgy, hogy az ágyékom a combján legyen.
Az ifjú báró megsuhogtatta a lovaglópálcát, s lecsapott feszes nadrágomra.
Felszisszentem, de hát ez az én sorsom. Meg különben is. Kaptam én már erősebbeket is a hajdúktól.
A báró tízet ütött rám, és utána leült az asztal mellé.
Öntött magának is és a grófomnak is italt, s megszólalt:
- Ez nem az igazi így. Én jobban szeretek meztelen fenékre verni.
Gazdám azonnal megértette. Keze gyenge ütésével jelezte, hogy álljak fel. Az asztaltól egy kicsit távolabb parancsot, és intett, hogy vegyem le magamról az egyetlen rajtam lévő rongyot is.
Nem tehettem mást, a lehető legkisebbre öszehúzva magam teljesítettem a parancsot. Ott álltam a két úrfi előtt teljesen meztelenül. Valamelyest élveztem is a fenekelést, és ennek eredménye látszott rajtam. A báró csodálkozó pillantást vetett testemre, s szemében az elismerést véltem felfedezni.
Szolgatársammal együtt mind a kettőnket az ajtóhoz parancsolt, és halkan elkezdett újra suttogni a gazdámmal. Nem sokáig tartott a beszélgetés, amikor vissza hívtak mindkettőnket.
Grófom maga mellé intett, és letérdeltetett.
A báró pedig ráparancsolt szolgájára, hogy ő is vetkőzzön teljesen pucérra.
Rápillantottam a fiúra. Kíváncsi voltam, hogy mennyire érte váratlanul ez a parancs. Egyáltalán nem csodálkozott. Megoldotta kötését, és ott állt előttünk ő is meztelenül. Gazdám jól megnézte. Intett nekünk, hogy menjünk távolabb.
Megint sugdolózás következett az urak között.
Ránéztem a mellettem álló fiúra, és ő visszanézett. Egy pillanatra egybefonódott a pillantásunk. Különös melegséget éreztem.
Az én férfiasságom változatlanul ágaskodott, és úgy láttam, hogy az övé is megmozdult.
Sokáig nem volt időnk egymást nézni, mert már vissza is parancsoltak.