Eredeti BDSM 1. rész

Nos, sokáig keresgéltem itt, mint fizetős sub, és egyetemben a másik oldalon is. Persze, sikerült levonnom a konzekvenciát: aki jelentkezik, annak jórésze tényleg annyira pancser, hogy nem tud magának rendes alárendeltet találni, vagy csak beszélgetni akar. Kis része hajlandó találkozni és játszani is.
A másik oldalon is ugyanez a helyzet, sajnos.
Ám ott mégis olyanra bukkantam, amit nem is kerestem, sőt, akkori eszemmel a legkevésbé sem volt rá szükségem.
Már késő este volt, hűvös, májusi este. Egy fazon nagy' rámenősen hitegetett, hogy ő márpedig akkor is elindul Mogyoródról értem, úgy, hogy még képet se látott rólam.
Mekkora madárnak néz ez engem - vihogtam, - nem öltözök át, aztán legfeljebb itthon maradok, alszok. Sőt, talán az ágy is jobban húzott, mint az üzlet.
10 óra - ekkorra ígérte magát - nem hív. - Egy fene, még 10 perc, de aztán tényleg ágyba bújok.
Csörög a telefon, felveszem, kocsizúgás, csatazaj, idegen hang. Hadar - eltévedt a pesti kertváros útvesztőjében.
Vihogok, és másik helyszínt jelölök ki találkozóra, tőlem nem messze.
Kimegyek, már csak tiszteletből, hogy tényleg eljött.
Már kinn álltam egy jó negyed órája, amikor megint csörög a telefon, csak nem találja.
A végén kínjában befordult egy másik utcán, kb 20 méterrel a cél előtt és felhívott, hogy ő ott megállt, és nem hajlandó már egy métert se menni szóval sétáljak oda.
Már én is ideges voltam, mert ilyenkor benne van a pakliban, hogy a delikvens egyszerűen elküld, főleg, hogy még képet sem látott rólam.
Egy életem egy halálom, eldobtam a cigit és bekaptam egy rágót, miközben oda baktattam a fehér kisbuszhoz.
(Itt egy megjegyzés: A munkám során benne van a pakliban, az emberrablás, rablás, emberölés, bántalmazás veszélye, tehát nem babra megy. Vagy jól megfizetnek, vagy jól megfizetek.)
Bemutatkoztunk egymásnak, majd végighallgattam, a panaszát, hogy mennyi itt az egyirányú- és a zsákutca - ez jó, legalább nem küldött el. - Aztán folytattam én egy sor mentegetőzéssel.
Már mondhattam a mondókámat jó negyedórája, leállított.
- Na, állj - mondta. - mióta találkoztunk csak magadat blamálod és mentegetőzöl. Nem vagy te olyan szörnyű. Ilyenek a lehetőségeid, abból kihoztad azt, amit ki tudtál hozni. Ez vagy te, kész, lépjünk. Én nem olyan ferde hajlamú emberke vagyok, akikkel találkozni szoktál. Te egy nő vagy, ember és én innentől úgy is kezellek.
Álltam és bámultam rá könnyektől csillogó szemekkel. Ilyet nekem még sose mondott senki.
- Gyere, menjünk, mindjárt esik az eső, reggel hazahozlak, rendben?
Bólintottam és elindultunk a kocsi felé.
- Én dohányzom - mormogta az orra alatt. - Te?
- Én is - feleltem.
A kocsiban aztán tovább beszélgettünk, megint majdnem elsírtam magam.
Ekkor született meg talán az a bizalom, amit feltételekhez ember nem köt, hiszen, idegen településen az ember éppannyira esetlen, mint ha csak egy másik bolygón lenne.
Megérkeztünk.
- Gyere mellém és fogd meg a kezem, bevezetlek, mert elég egyenletlen a talaj, nehogy eless - szálltunk ki a kocsiból.
Én pedig megfogtam a kezét....