A láthatatlan kötél / 5.

Máté az ágyról kissé felemelkedve, áthajol Adél feje felett és a komódról egy kis üvegcsét vesz a kezébe. Lassan csavarja le róla a kupakot majd a tenyerébe permetez belőle egy kisebb mennyiséget. A szobát azonnal megtölti a kellemes pézsmaillat. Ravaszul vigyorogva dörzsöli össze a kezeiben, figyelve Adél reakcióit.
A nő légzése felgyorsul, a teste a melleitől egészen a hasáig hullámokat vet, végtagjai megfeszülnek, majd elernyednek tehetetlenségükben, arca kipirul, feszültséggel telnek meg a szemei, melyeket a félelem olykor be-bezár egy pillanatra.
Máté a kezei között felmelegített testápoló olajjal meglepően gyengéd mozdulatokkal kezd hozzá Adél kényeztetéséhez. Óvatosan teríti szét a még mindig ziháló testen az olajat, ügyelve arra, hogy jusson belőle mindenhová. Kezeinek az útja a nő hasától felfelé, a mellek irányába vezet. A két szimmetrikus halmon apró mellbimbók keményednek a libabőröző udvaruk közepén. A gyönyörű, feszes dombokon Máté elveszejti az időérzékét, az ujjai körkörös tánca és a bimbókkal való finom játszadozás közben megszűnik számára a külvilág. Lágyan simogató tenyereivel érzi, hogy Adél szívverése gyorsabb ütemre vált át. Lehunyt szemei és résnyire nyitott ajkai közül kiszökő egy-egy elfojtottnak hitt remegő sóhaj a bizonyítéka annak, hogy ő is élvezi ezt a szokatlan gyengédséget. Máté ujjai Adél szájában kalandoznak tovább, hogy később majd a nő nyálával kontúrozzák duzzadt ajkait. Adél szeme követelőzően nyílik ki. Tekintetében már nem a félelem okozza az ezüstös csillogást, a türelmetlen vágy az, ami Máté kezeit tovaüldözi. Az ujjbegyek lassan vánszorognak le Adél állától a nyakán keresztül egészen a kebeléig, ott szelíden köröznek a mellbimbók udvarának keskeny sávján, mintha elszédültek volna. Majd a jobb oldalon veti be Máté az egész tenyerét, hogy élvezhesse a kőkemény bimbó érzéki dörzsölését a puha markában. A bal oldalit ajkaival ingerli, lágyan harapdálja, szívogatja, majd a nyelvével öleli át újra és újra. A szabad keze letéved Adél lábai közé, ahol nedves forróságot érez, de mintha megriadna, azonnal visszatér a magára hagyott cicihez, hogy mindkettőtől egyszerre búcsúzhasson egy erős szorítással. Adél mellkasától vontatottan, légies cirógatással távolodnak el a kényeztető kezek, nyomukban lihegnek Máté mohó ajkai, melyek véletlenszerűen marnak bele a nő érzékeny bőrébe a lefelé vezető úton.
Adél a körülményekről teljesen megfeledkezve adja át magát az élvezeteknek. A mámorban elfelejti, hogy Máté tulajdonképpen elrabolta, hogy mozgásának korlátozása lehetővé teszi testének teljes mértékű kihasználását, hogy kiszolgáltatott helyzete miatt bármire rákényszeríthető. Nem érdekli, hogy Máté egy kiszámíthatatlan, perverz sorozatgyilkos. Figyelmen kívül hagyja, hogy talán ő lesz a következő áldozata. Még csak nem is fél tőle, sőt kívánja, vágyik rá. Nem érti, de jelen pillanatban nem is foglalkozik azzal, hogy nincs rá ésszerű magyarázat, hogy miért izgatja fel ennyire ez a férfi.
- Akarlak! – tör ki belőle a vágy megrészegült hangon.
A testén végigfutó remegést a kötelek tompítják. Azok a kötelek, amelyek a csuklóját már pirosra dörzsölték Adél akaratának és lehetőségeinek szánalmas kis csatájában. Elviselhetetlen kín az, amit érez, hogy nem viszonozhatja a férfi érintéseit, tehetetlenségében az alsó ajkait harapdálja egyre hevesebben. Csípőjének megemelésével jelzi, hogy hamarosan megőrül, ha Máté nem érinti meg ott lenn.
Az önző kezek és ajkak a szeméremdomboz érve, gonosz módon kerülik ki Adél ölének forró, édes illatú, nedves forrását, s a combokon menetelnek tovább harapásokat és csókokat szétszórva egészen a lábfejekig. A feketére kilakkozott apró kis lábujjakat Máté egyenként veszi a szájába, hogy nyálával csiklandozza őket finom harapások közepette. Miután végzett mind a tízzel, a csókjai ismét elindulnak felfelé Adél lábainak szárán, s hamarosan már forró leheletével borzolja a nő fazonra igazított szőrzetét.
Máté lágyan ízleli meg a duzzadt nagyajkakra kiosont kéjnedveket, majd mohón közéjük furakszik. Semmi sem ússza meg a környéken, nyelve gyakorlottan simogat mindent, ami az útjába kerül. A kezei birtoklóan markolják Adél csípőjét, míg a borostái a combok belső oldaláról gondoskodnak. Nem bírja tovább, hihetetlen gyorsasággal bújik ki a már kényelmetlenné szűkült boxeréből. Ágaskodó farkával végigdörzsöli az éhes szeméremajkakat és a csiklót, többször kacérkodik a bejárattal, mire teljesen átázva végre nekifeszül és könnyedén hatol be a gyönyörök birodalmába. Lassan, nagyon lassan kezd el mozogni a tocsogó, szűk barlangban kiélvezve annak minden halk cuppogását.
A vörös selyemsál újra előkerül. Határozott mozdulatokkal tekeri ismét a puha anyagot Adél nyaka köré, s meglepődve tapasztalja, hogy az anyag keresztezése, eligazítása során a keze nem ütközik ellenállásba. Adél a sál-procedúra során a feje mozgatásával, szükségszerű megemelésével adja Máté tudtára, hogy ő is akarja. A nő tekintete lángol a vágytól, ugyanakkor a bizonytalanság miatt a félelem könnycseppjei kezdnek gyülekezni a szeme sarkában.
- Bízz bennem! – Mondja végtelenül nyugodt hangon mialatt gondoskodó ujjai gyengéden szaladgálnak Adél arcán, és nyakán keresztül egészen a mellkasáig és onnan a másik oldalon vissza. Szemei mérhetetlen vágyat tükröznek, ahogy végigpillant Adél felizgult testén. Figyelve arra, hogy benne maradjon, szinte a sarkára ül és Adélt a derekánál fogva húzza a combjaira. Az ujjai a nő csípőjétől indulva, mintha zongorán játszanának, úgy jutnak el a sál végeihez, határozottan megmarkolva azokat. A kendőt az erős csuklója köré tekeri egy rétegben, hogy azt így megfeszítve szorosabban tudja ölelni vele a nő törékeny nyakát, miközben farkával lassú, de megállíthatatlan pumpálásba kezd.
Adél egy vontatott, mély pillantással veszi tudomásul azt, hogy nem sokáig lesz elegendő az a levegő mennyiség, amelyet utoljára beszívott a tüdejébe. Halálfélelemmel átitatott gondolatait már nem tudja kifejezésre juttatni. Arca eltorzul, torka száraz, egyre halkuló krákogásba kezd, ahogy a levegő útját állja a sál szorítása. Végtagjai heves tiltakozásként vad rángatózásba kezdenek, egészen addig, amíg Máté el nem ereszti a sálat. Nem először fojtogat. Jó néhány torok némult már el a kezei között, többségük örökre. Tudja, hogy ilyen az emberi test természetes, ösztönös reakciója, mégis úgy érzi, hogy most egy kis pihenőt kell biztosítania Adél számára.
Adél nyugtalan mellkassal kapkod perceken át levegő után, míg a szemkontaktust végig tartja Mátéval. Mikor érzi, hogy újból ura a saját testének erőtlen könyörgésbe kezd. Megkötözött karjával az ágynak feszülve próbál elrugaszkodni a fejével Máté jobb karjának az irányába. A könyökétől indulva a kézfeje felé apró csókokkal kezdi beborítani a férfi izmos alkarját, de gyengesége visszahúzza az ágy síkjába. Máté bal kezére támaszkodva, lágyan simítja végig a jobbal a nő arcát.
- A kezeidet szeretném érezni a nyakamon! Azt akarom, hogy mind a tíz ujjad kísérjen el az ájulásig vezető utamon és talán még azon is túl! – kérleli a férfit Adél, s egy csókot nyom a markába, majd hozzáteszi őszinte pislogással kísérve - kérlek!
Máté válaszreakcióként hatalmasat rándul Adél forró hüvelyében, de hihetetlen önuralmának köszönhetően, visszafogja magát, a kielégüléséhez ennyi nem lesz elég. Valóban létezik az, hogy ő is ezt akarja? Nem lehet, hogy csak át akar verni és ezért próbál manipulálni? Tényleg annyira élvezi? – zakatolnak a kétségek a fejében, de mielőtt még hinne Adél szavainak, a méreg elborítja az agyát. Szelíden simogató tenyere hirtelen erővel csattan Adél sápadt arcán, intenzív bőrpírt hagyva maga után.
- Ugye nem gondolod komolyan, hogy te fogsz engem irányítani?! – üvölti. A düh vezeti tovább a kezeit, durván szaggatja le a sálat a nő nyakáról, hogy aztán zavartalanul minden erejét bevetve szorításba kezdhessen.
Adél szörcsögő hangon próbál mentegetőzni. Mindhiába. Máté bal keze kíméletlenül szorítja a nő nyakát annak tövénél, míg a jobb hüvelykujjával a légcsövét masszírozza egyre erőteljesebb nyomásokkal, összhangban az ágyékának pumpálásával. Nem akarja megölni. Még nem. Csak oxigénhiányos állapotot akar előidézni, hogy az ingereket Adél százszorosan élhesse át. Látni és élvezni akarja azt, hogy Adél öntudatlan állapotban elélvez az általa okozott extra gyönyöröktől. Imádja hallani a levegő után kapkodó fokozatosan elhaló csodálatos hangokat, élvezi a félájult test remegésének látványát, kedvence a medence izmok önkéntelen összerándulása a férfiassága körül.
Máté erős markainak szorítása meghozza a várva várt eredményt. Adél teste megadni készül magát, arca pirossága lilás árnyalatba mosódik, végtagjai kontrollálatlanul rángatóznak, szája némán tátog, kidülledt szemeiben apró vérerek jelennek meg. Nem tud tovább várni. Kőkemény szerszámában uralkodó nyomástól mély hörgések kíséretével szabadul meg egyszerre azzal, hogy Adél az eszméletét veszti és elragadja őt a sötétség.