Csak hull, hull...

…halkan motoszkálok a kincsesládánkban. Érzed, hallod, pár dolog huppan az ágyon. Sercen a gyufa s te elmosolyodsz: a gyertya az egyik kedvenced. Felsikít a levegő egy pillanatra, s mosolyod hirtelen arcodra fagy… az általam oly kedvelt – általad pedig oly gyűlölt – pálcám hasítja a levegőt. Megrándulsz, várva mikor hozzád ér, de a találkozó elmarad. Csak a levegőben suhogtattam vele párat.
Halkan kattan a láda teteje, s súrlódó hang tudatja veled: visszakerült a helyére, be az ágy alá. Két kezem landol combjaid épp felfelé tekintő felein. Meg-megmarkolászom, simítom, picit karmolom őket. Élvezem tapintásod, s a viszonzásul adott reakcióidat. Lágyan, kezem mozgásával összhangban mozdul tested: simításnál ringatózik, markolásnál megugrik, karmolásnál menekülne… szerencsére olyan nagyon nagy mozgástered nincsen füled mellé húzott bokákkal…de annyit engedtem, hogy izgatóan ficánkolni tudj.
Kezeim szirmaid felé haladnak, majd mintegy véletlenül hozzá-hozzájuk érnek, de érezhetően nem ez a szándékuk. Imádom a combod tövénél lévő hajlatod. Két oldalon ezeket cirógatom, miközben gyönyörködöm benned. Mint nem is oly rég arcodon, virágod kelyhéből is elindul az első csepp: mint reggeli harmatszem a tulipán kelyhéből, úgy kezd alászaladni pont egyik kezem felé, vékony kis patakot húzva maga után.
Ragadozó vigyorom nem láthatod, de következményét érzed: mellkasodat pattanásig feszíti a hirtelen beáramló levegő, ahogy szirmaid széléről ajkaimmal felfogom virágod harmatcseppét. Meglepődsz, de nagyon élvezed… meglepődsz, mert játék alatt nem szokásom öledet ajkaimmal érintenem. Ezt jól tudod.
Mintha csak azt akarnám, hogy meglepetésed fokozódjon, határozottan belenyalok feneked felől kelyhedbe. Az eddig bent ragadt levegő hatalmas, meg-megbicsakló sóhaj kíséretében távozik belőled. Most nagyon szeretnél lenézni, hogy tekintetünk összekapcsolódjon… mint ahogy dédelgetések közepette az szokott… de az a fránya kendő. Pedig tudod, érzed, én most is arcod lesem kéjenc örömömmel.
Megjáratom benned a nyelvem alaposan. Pár perc s úgy érzed nem nagyon maradt ki pont szirmaid közt, ahol ne tettem volna tiszteletemet legalább egy kedves kis pillanatig. Érzed, lassan, suttyomban közelít a kéj… mellkasod ritmikus emelkedése-süllyedése gyorsul, tested a lehetőségeihez képes hullámzásba kezd, lábaid finoman elkezdenek remegni.
Szerencsémre sohasem tudtad ezt jól megjátszani. Tested mindig is eléggé egyértelműen jelezte s jelzi, ha eléred vagy megközelíted a csúcspontodat.
Hirtelen, már-már durván válok el tőled, s két tenyerem nagyot csattan combjaidon. Hatalmas robajjal tör fel belőled a levegő, ami leginkább egy artikulálatlan kiáltáshoz hasonlít.
Érezvén, hogy nem sok kellett neked, s figyelembe véve kiéhezett állapotodat - hisz jó pár napja nem játszottunk – előtérbe kerül az általam oly kedvelt temperamentumos természeted. Előbb kérlelni kezdesz, hogy végezzem be mit elkezdtem – kikötözve még sohasem nyaltalak, s ez mi tagadás most hatványozottan izgató volt számodra –, majd kérlelésed pár pillanatig könyörgésbe csap át. Miután érzékeled, hogy ez hasztalan válogatott szitkokat szórsz a fejemre, elmondva engem szinte mindennek, ami eszedbe jut. Nem gondolkodsz, nem mérlegelsz, amit érzel most, azt azonnal ki is nyilvánítod felém. A szitok áradatnak halk kuncogásom vet véget.
„- Úgy, röhögjél csak rajtam te kis fa… hhgggmmmppffff…” – körülbelül eddig hagylak szitkozódni, és ellentmondást nem tűrve benyomom szádba a golyós peckedet. Fejed próbálod dobálni oldalra, de álladat tartom… sőt játékosan egy pici pofon is csattan orcádon.
Erre megint leblokkolsz: tudod, hogy nem szeretek s nem is szoktam pofozkodni. Kínosan nyúlik számodra a pillanat, de hagyod, hogy a tarkód alá nyúlva rögzítsem a szíjjal. Midőn végeztem szád, úgy ahogy történő elnémításával, ujjaim visszavándorolnak szirmaidhoz, de tudatosul benned… csak heccelés lesz, messze még a cél…