Fesztiválozók

A nagyszinpad előtti területen rengeteg srác és lány ringatta magát. Voltak, akik egymásba kapaszkodva, és voltak, akik csak úgy szólóban varázsolták el magukat a zenére. Ebben az önelvarázslásban nagy szerepe lehetett az eddig elfogyasztott alkoholmennyiségnek.
Péter egyedül érkezett erre a mindig nagyon jó fesztiválra. Barátja nyári munkát vállalt, és nem engedték el őt a főnöke. Megígérte hogy hétvégére megérkezik.
De Ő el akart jönni a nulladik napra is.
A koncert alatt sikerült összehaverkodni egy helyi fiúval Tamással. Már több sört megittak együtt. Mind a ketten kedvelték a fellépő zenekart.
A színpadon a villódzó fényben az egyik gitáros az utolsó akkordot nyomta a szám végén, amikor az első esőcseppek megérkeztek. A fiatalok eddig nem is vették észre, hogy már eltűntek a csillagok, és a hold az égről. Teljesen beborult, és a távoli hegyek fölött már cikáztak a villámok. Nagy vihar készülődött.
A színpadon lassan kihunytak a fények. A zenészek összecsomagolták a hangszereket, és kikapcsolták az erősítőket.
A közönség is szokatlanul gyorsan eloszlott, mert tartottak az érkező vihartól.
Futva mentek a sátrak felé, és beérve az általuk biztosnak vélt menedékbe.
Ahogy várható volt most már sűrű nagy cseppekben esett az eső. Az északnyugati szél meghajlította a fák ágait, és a sátrakra apró ágacskák, levelek estek rá. Nagyon lehűlt a levegő.
Péter egyedül lakott a sátorban, így magával hívta a most megismert Tamást. Hiába siettek, amire a tábor szélén álló sátorhoz értek eláztak.
Behúzták a cipzárat, és fel kapcsolták az elemes lámpát. Érezték, hogy teljesen vizes rajtuk minden ruha. Mindketten csak egy pólóban, és rövidnadrágban mentek a koncertre, Gyorsan lekapkodták magukról az átázott ruhát, és akkor vették észre, hogy a nadrág alatt lévő alsó is teljesen vizes. Nem sokat teketóriáztak nagyon gyorsan megszabadultak attól is.
Péter kiterítette pokrócát, és alábújt. Hívta maga mellé Tamást is, aki nem sokat kérette magát, melléje bújt. De még így is fáztak. Összebújtak. Rövid idő alatt sikerült egy kicsit felmelegedniük.
A vihar még csak most kezdett el tombolni igazán, A nagy esőcseppek géppuska szerűen verték a vásznat, s a szél belekapott néha, és félelmetesen rázta a menedéket. Lekapcsolták a lámpát.
A fiúk még jobban szorították egymást. Teljesen összesimultak.
Attól függetlenül, hogy mindketten féltek attól, hogy a vihar tönkre teszik a menedéket, nagyon kellemesnek érezték a helyzetet.
Lassan az ítélet időnek vége lett. Mindketten már felmelegedtek, de nem engedték el egymást. Mindkettőjük kellemes bizsergést érzett az altestében.
Így egymást átfogva nyomta el őket az álom...

*

Péter arra ébredt, hogy a sátor ponyváján már világosság szűrődik be. Ránézett a mellette fekvő Tamásra. Ő is éppen akkor ébredezett. Összevillant a szemük, és egymásra mosolyogtak.
- Nagyon kellemes volt ez az este annak ellenére, hogy rendesen eláztunk. Tényleg! TEljesen nedvesek a ruháink. Én még csak elleszek valahogy, mert nálam van még egy váltás ruha... De Te???
- Igen. Teljesen vizes minden cuccom. Pedig haza kell mennem, mert várnak otthon.
- Pólót tudok kölcsönadni, de mást nem nagyon.
- Megoldom. Nem túl messze lakom. Sietve, fél óra alatt hazaérek. Hogy mit fogok kapni otthon...
- Hazakísérlek. Talán jó leszek villámhárítónak.
- Nem biztos, hogy jó lesz. Nem fogom megúszni ezt sem "szárazon".
Péter elővette hátizsákjából a váltás ruháját, és adott egy pólót a másik fiúnak is. Tamásnak nagyon kellemetlen volt visszavenni a nedves nadrágot.
Gyorsan elindultak a város felé.
- Nem lesz baj, hogy ilyenkor felzavarjuk az otthoniakat?
- Nem. Csak a barátommal lakom együtt, és szerintem ő sem sokat aludt, mert várt haza engem. Tiszta ideg lehet. Hívtam magammal, de azt mondta, hogy ő már nem való ide. Jó szórakozást kívánt és elengedett. Meghagyta, jöjjek haza időben. De nem számítottunk arra, hogy így elkap a vihar. Kérlek, ha hazaérünk, ne csodálkozz semmin...
- Oké. Nem fogok csodálkozni.
A kertkaput kulccsal, csendben nyitotta ki Tamás.
Mindketten észrevették, hogy az egyik ablakon meglibbent a függöny.
- Mondtam, hogy ébren fog várni...
A bejárati ajtó nem volt bezárva. Beléptek rajta. Egy viszonylag hosszú folyosóra
értek. Péter lenyomta az első folyosóról nyíló ajtó kilincsét, és maga után hívta Tamást is. A szobában az ablak mellett egy kényelmes fotel állt, s benne egy náluk jóval idősebb férfi ült. Rájuk nézett, és látszott a rajta, hogy nem túl vidám.
- Aggódtam érted. Hol vészelted át a vihart? - szólalt meg.
- Bemutatom neked Pétert. Az ő sátrában húzhattam meg magam amíg esett. Ő a barátom, János. De most már elárulom, hogy nem csak barátom, hanem Ő a gazdám is. Én vagyok a szolgája. - mondta majdnem egy szuszra Tamás.
- Igen. Ő az én rabszolgám már hosszabb idő óta. És most megérdemel egy kiadós büntetést, mivel így elmaradt. Neked pedig Péter köszönöm, hogy befogadtad éjszakára.
- Nem tudtam, hogy ilyen fogadtatásban lesz részed, ha hazakísérlek. számítottam rá, hogy lesz egy kis morgás. Arra nem, hogy ilyen dolgok derülnek ki.
- Nem mertem elmondani neked, amikor felajánlottad a hazakísérést. De most már tudod, hogy hogyan élek itt saját elhatározásomból. Tudom, hogy uram megengedi neked a maradást, ha akarsz maradni. De ha nem, akkor kiengedlek...
- Igen Péter. Ha akarsz maradhatsz, meghívlak egy reggelire... és arra is, hogy láthasd a büntetését. - mutatott Tamásra János.
- Köszönöm... érdekelne.
János magához intette Tamást, és rácsapott a fenekére
- Hiszen tiszta vizes a nadrágod. Azonnal vedd le!
- Igen uram. - és egy pillanat alatt ott állt pőrén előttük.
- Most indíts a konyhába! Főzzél kávét, és készítsél valami reggelit hármunknak.
Én is megéheztem a várakozásban. Te pedig - intett Péternek - ha itt akarsz maradni, akkor ne csodálkozz semmin. Mert a haverod meg fogja kapni a magáét.
Kimentek a konyhába, és leültek az asztal mellé.
Tamás ott sürgölődött körülöttük meztelenül. Asztalra tette a felszelt kenyeret, sajtot, felvágottat. Ő is leült melléjük, és elkezdtek falatozni. A tűzhelyre oda volt készítve a kávéfőző, alatta már égett a láng. Hamarosan elkezdett folyni belőle a kávé.
Tamás felugrott, tejet tett az asztalra, és kiöntötte a kávékat. Egy szó sem hangzott el a reggeli végéig.
Amikor János asztalt bontott, Péter megköszönte a reggelit, és kíváncsian várta a továbbiakat.
Nem is kellett sokáig várni.
Tamás kiment a konyháról, és nagyon hamar visszatért. Minden öltözéke egy nyakörv volt, amin egy láncpóráz lógott. Ennek a végét féltérdre ereszkedve János kezébe adta.
- Uram megérdemlem, hogy megbüntess, mert így elmaradtam. Mentségemre legyen, hogy olyan vihar volt, hogy nem mertem elindulni. És ez a kedves fiú behívott a sátrába, és ott vészeltem át a zivatart.
- Nem is azért kapod a büntetést, mert elmaradtál. Hanem azért, mert engem a frász kerülgetett, hogy mi van veled... Hiába mondtam, hogy vigyél magaddal telefont, nem akartad elvinni.
- Az is elázott volna az esőben...
- Nem kérdeztelek. Csak akkor beszélsz, ha én megengedem. Indulj!
Tamás kinyitotta az ajtót és előre engedte Jánost, akinek a kezében ott volt a
póráz. Legvégén Péter ment.
A folyosóról egy oldalajtón keresztül (amit Tamás nyitott ki) lefelé vezető lépcsősoron egy alagsori helységbe értek.
Most csodálkozott csak el igazán Péter. Az egyik falnál andráskeresztet látott.
Középütt egy kényelmes fotel állt. A másik fal mellett egy fapriccs volt, s rajta szíjjak. De volt ott egy bak is, és pár kisszék. A sarokban pedig egy zuhanyzófülke.
János leült a fotelbe. Tamás azonnal a másik fal mellett lévő szekrényhez ment, s kinyitotta. Péter csodálkozva látta a szekrény tartalmát. Pálcák, korbácsok, szíjjak voltak benne.
János intett Péternek, hogy üljön le egy ott levő kisszékre a sarokba.
- Tamás! Hozd ide a korbácsot!