A művész. 2

Reggelire vajas pirítós tojásrántottával, narancslével,egy kis pirított szalonnával, és egy bögre finom tejeskávéval, egy személynek terítve. Lafalé lépdelve a lépcsőn, tudva, hogy a portré elkészült, s hétfőn reggel, első dolga lesz leszállítani a rajzot nem a konyha hanem a bejárati ajtó felé vette az irányt. Kinyitotta a műhelyt, metszőollója a polcba vert szegre akasztva, kezébe vette, s megindult vissza a ház felé. Mi mindenre jó egy metszőolló, gondolta magában. Pár méter még a bejárat. Közben ellenőrizte az ollót, szemrevételezte az élét, bár tudta, ugyanabban az állapotban van, mint ahogy a helyére akasztotta a legutóbbi metszéskor. Az ajtó vészesen közeleg, fülét megcsapta a madárdal, arcát csiklandozta a reggeli szellő, s a rózsa mámorító illatát hozta magával. Imádta a rózsákat,kedvenc növényei közé tartozott. Igazi békés vidéki csend. Elhaladva az ajtó mellett a virágoskertbe érkezett. Belépett a bokrok közé, gondosan szemügyre vette őket, kiválasztotta a 7 legszebb szálat egyesével gondosan lemetszette a bokrokról, majd csokorba fogta. Valami hiányzik, gondolta elmélyülten. Vett még egy kis zöldet, eligazgatta, így máris sokkal szebb. Visszaindult a műhelybe, a helyére akasztotta az ollót, majd bement a házba. Levett egy vázát a szekrénytetőről, friss vizet engedett a csapnál, bele helyezte a virágokat, szépen eligazgatva, az asztal közepére tette a vázát. Szolgája csak állt és nézett, szemében egyre inkább kíváncsiság tüze lobogott, mivel gazdája nem asztalhoz ült, hanem még egy terítéket pakolt az asztalra, szemben a saját székével. Kihúzta a széket, majd felfelé fordított tenyérrel a székre mutatott, jelezvén, hogy mit szeretne, szemében melegség tüze lobbant, teste árulkodó kedvességet mutatott. Miután szolgálónője az asztalhoz fáradt, még egy bögrét vett elő, töltött még egy adag tejeskávét. Az ételt gondosan megfelezte, és felszolgálta egy szó nélkül. A másik terítékhez ült,s jó étvágyat kívánt társának. Csöndben elfogyasztották a reggelit. Miután mindketten befejezték, a nő állt volna fel, hogy összeszedje a terítéket. Ekkor a művész ma már sokadjára meglepő módon lefelé fordított tenyerével mutatva, s békés ellentmondást nem tűrő hangon, határozottan közölte:
-Hagyd csak, maradj csak, majd én elrendezem a konyhát. Evés után 20 perc emésztés az egészség kedvéért.

Miközben Ura mosogatott a nő fejében egyre más-más gondolatok kavarogtak.

-Nem értem mi történt, ilyen kedves és figyelmes még sohasem volt, ezidáig az eltelt hosszú időben kevés alkalommal reggeliztünk együtt. Nem fér a fejembe, romokban a műterem feljárója, és büntetésről szó sincs. Mi lelhette elképzelésem sincs. Ki érti a művészeket???

Mikor végzett és mindent elmosott, elpakolt, leült vissza az asztalhoz. Tekintetét mélyen a nő szemébe fúrta, bal kezével párszor végigsimította szakállát, s ennyit mondott.
-Kitaláltam mi legyen a bűntetésed.
-Mivel folyvást kapkodsz, így türelmes bűntetésed lessz, s mivel én is eléggé szétszórt vagyok így hát ez a bűntetés engem is türelemre és az alkotó tiszteletére fog tanítani. Mindkettőnknek jó lecke lessz ez.
-Ma én ülök modellt neked, te választod a helyszínt, az eszközöket, az öltözéket, módszert. A legfontosabb, hogy úgy láss mindent, ahogy neked tettszik. Amíg én rendet teremtek a lépcsőn gondold át mivel, hogyan s mit gondoltál.