A művész. 1

A kora hajnali felkelő nap első sugarai utat törtek a műterembe a tetőablakon keresztül, megvilágítva a művészt amint bambuszszékén ülve kezében a rajztáblával épp a mű befejezésén dolgozott. Körötte ceruzák hada hevert szétszórva az asztalon, s épp az árnyékolást fejezte be szénnel mikor a lépcső nyikordulására lett figyelmes. A nemrégiben befejezett műterembe az alsó szintekről egy fenyőlépcsősor vezetett fel. Ahogy a földszinti ajtót kinyitotta a belépő, a fal mentén rajzok hada kifüggesztve, korai és későbbi munkák másolatai, próbarajzok, minták és tervezetek sokasága, a jobbak keretezve akevésbé jók parafa burkolatra tűzve egy-egy rajzszöggel. Felérve pont szembe a bonsai található, évek óta a rajzoló gondozza kedvenc szobanövényét.
A tetőtér födém része lecekkel burkolt, a falak fehérre festve, más-más témájú rajzokkal tartkítva. Bilincsek, meztelen nőalakok, cipők almák s növények, portrék, minden rendszer nélkül kifüggesztve. Serény gyakorlás eredményei ezek.
A széken ülve a zaj forrása felé fordult, a zenét nem halkítva, várva szolgáját ahogy bekukucskál. A korlát felfutásánál először a haj, majd a kukucskáló arc jelenik meg. Óvatosan, mint aki tudja, hogy rosszat tesz, kukucskál körbe a szempár.
A rajztábla mögül azonban már az érzelmeket nem mutató szemek figyelik a jövevényt.
-Tudod, hogy nem szeretem ha munka közben zavarnak!- hangzik el az ellentmondást nem tűrő hang.
-Igen gazdám. Tudom, de olyan egyedül éreztem magam mikor az ágy mellett ébredve nem feltekintettem, s nem találtalak ott.
-Ha már itt vagy legalább hasznodat veszem. A te szemeddel is látni akarom a munkát.
-Ahogy parancsolod gazdám.
A szolga óvatosan odalépdel Ura mögé, s az alkotó mögé állva csendesen szemléli a már majdnem befejezett képet.
-Gazdám, igazi mestermunka, de ki ez a nő a képen?- mondja érezhető féltékenységgel és kis irígységgel a hangjában a nő.
-Ezerszer mondtam már, nem szeretem mikor féltékenykedsz, semmi okod rá, hogy féltékenykedj, s engedélyt sem kaptál rá!
-Mindemellett sokadjára szeged meg a szabályt, mely szerint a műterembe belépned csak engedéllyel szabad! -mondta megrovólag
-Uram, hisz tudod,rajtad kívül senkim sincs, s nem bírnám elviselni, ha elzavarnál, vagy lecserélnél valakire akit szebbnek látsz nálam.
-Tudod,hogy utálok magyarázkodni, ezredszer is elmondom neked, nem áll szándékozok megválni tőled, míg engedelmes vagy, azonban a mai tetted bűntetést érdemel. Ezenfelül szükségem lessz rád, hogy ma modellt állj nekem, gyakorolnom kell, rengeteget gyakorolnom, most egy igazán nagy munka áll előttem, amire fel kell készülnöm.
-Ahogy óhajtod Gazdám!
-Nem óhajtom, Parancsolom!-mondta kellő határozottsággal, de mégis szelíden s gyöngéden.
-Azonban most hozd fel a pálcát, s egyúttal egy kávét is, miután elfogyasztottam, büntetésed első része következik.
-Miközben a főzőben fortyogva lejött az élénkítő ital, a szolga azon gondolkozott, reggeli első engedetlenségéért vajon mit fog kapni bűntetésül. Mivel a gazdája ma igen jókedvű, mint általában mikor kora reggel megszállja az ihlet, nem számított nagy szigorúságra.
-Felérve a lépcsőn már érezte a tekintetet. Ekkor jutott eszébe, hogy a pálcát nem hozta, hirtelen ötlettől vezérelve ijedtében gyorsan megfordult, s a kávé a nagy kapkodásban a falra, s a kifüggesztett rajzokra löttyintette, s ijedtébe felsikoltott.
-Jesszusom, mit tettem, ezért most nagyon kapni fogok!
Hatalmas kávéfolt volt a falon a lépcsőn s körülbelül hat rajz biztosan menthetetlen lett.
Állt ott dermedten, mint aki karót nyelt, kezében a bögrét szorongatva, szíve hevesen dobogott, hallotta a közeledő lépteket amint Ura közelít, hogy megtudja a sikoltás okát. A léptek abbamaradtak, ami azt jelzi, hogy gazdája már látja a történteket. Félelmében nem mert megfordulni, csak állt és nézett, formás lábai remegni kezdtek, s semmi kétsége nem támad afelől, hogy a történtek helyrehozhatatlanok, s ezért a legszigorúbb szankciókat fogja kapni.
Gazdája számára váratlanul letérdelt, s lábai elé borulva könyörgött bocsánatáért.
-Könyörögve kérlek bocsáss meg! Bármit megteszek amit csak parancsolsz! –S ekkor legnagyobb meglepetésére Ura lehajolva állát gyöngéden megfogva, hüvelykujjával beléfojtva a szót, másik kezét odanyújtva felsegítette a térdeplő nőt, s ennyit mondott:
-Ideje van már a festésnek s amúgy is le akartam cserélni a képeket, s eltenni őket dossziéba, hisz életünk során fő a változatosság, mert gyönyörködtet.
-Mégis kapkodásodra már több alkalommal rávilágítottam, így hát jogos, hogy megbüntesselek. Jelen pillanatban semmi nem jut eszembe, ezért most készíts reggelit, együtt megreggelizünk, bízva benne, hátha felsejlik agyamban egy szikra, mégis mi lenne hatásos módszer arra, hogy hirtelenkedéseidről leszokassalak.

Folytatás következik.