Bdsm a Természettel

Reggel, amikor a nap sugarai még nem égetnek, de már elég melegek ahhoz, hogy kellemesen felmelegítsék a testemet, kifeküdtem a fűre a kertünkben.

Élveztem, ahogy az apró sugarak gyengéden adják át az energiájukat. A bőröm már hetek óta éhezett a napra, most habzsoltam volna a fényt, a meleget a hasammal, a combommal... Ha engedi..., de még csak óvatosan érintette meg a testem, még kíváncsian nézelődött, hogy ki vagyok, mennyit tudok elfogadni belőle... Nem erőszakoskodott, szinte percről percre éreztem, ahogy egyre melegebben ölel át. Egy idő után az egész testem ellazult ebben a meleg simogatásban. Egyre mélyebben hatolt belém. Aztán egy-egy helyen kezdtem érzeni, hogy mintha már túlságosan égetne. A combomra tettem a kezem, érezhetően forró volt... A hasamon izzadságcseppek készülődtek megszületni... Megfordultam. A hátamon és a fenekem is napsugarak cikáztak, játszadoztak... és égettek... most gyorsabban éreztem meg a nap erejét, mint amikor a hátamon feküdtem...

Az egész testem felforrósodott. Már-már gondolkodni kezdtem azon, hogy visszamegyek a házba, amikor egy kellemes szellő hűtötte le a hátamat, a lábamat. Nem volt túl hideg, éppen jól esett... Újra a hátamra fordultam, hogy a hűvös fuvallat a hasamat, a cicimet és a lábaimat elölről is lehűtse egy kicsit. Jól érzés volt, ahogy a langyos szellő szárítgatja a bőröm. Ahogy a kicsit erősödő szél megmozgatja az apró pihéket a karomon, a lábamon. Szeretem, ahogy a levegő áramlása simogatja végig a testem, mintha kíváncsian végig akarna tapintani minden egyes négyzetcentimétert rajtam. Az egyre hűvösebbé váló érintése a mellbimbómat is megkeményítette, vágyat éreztem. A szél még jobban felerősödött, már szinte fájdalmat okozott suhanásával. Éles hideg leheletével pedig a bőröm alá hatolt.

A nap még sugározta melegét, de a széltől már fáztam, amikor az eső tétova cseppekkel esni kezdett. Itt. Ott. Egy-egy csepp. Izgalmas volt, hogy nem tudom, hol ér a következő vízcsepp a testemre. Azután sűrűsödtek az esőcseppek, de még érzékenyebb lett a bőröm, szinte várta, hogy egyre több eső essen rá. Érezni a vizet. Ahogy végigfolyik a combom belső oldalán, a mellkasomon... Megfordultam, hogy a hátamat is érhesse az eső, hogy a popsimon is érezzem, ahogy az összegyűlő vízcseppek végigsimítanak. Végül már mindenhol egyszerre éreztem a rámhulló nagy, hideg cseppeket. Kihűtötte a testem.

A nap már nem melegített, csak a háttérből figyelt. A szél erősen hasította a levegőt körülöttem. Az eső egyre sűrűbb cseppekben, szinte fájdalmat okozva hullott rám.
Se meleg, se kellemes hűs szellő, se vidám esőcseppek nem táncolnak a testemen...
Vissza kellene mennem a házba..., hiszen már nem érzem jól magam, már nem jó...
És ekkor: mintegy varázsütésszerűen: kisüt a nap, rögtön teljes erejével, hogy gyorsan átmelegítsen; langyos fuvallat lágyan szárítja a bőrömet; és egy-két eltévedt, kósza esőcsepp még érzékien játszik velem...

Hogy tudjam: mindent tud adni a természet.
Vadságot, lágyságot, félelmet, fájdalmat, gyönyört, boldogságot...

Ahogy Ő akarja...
És még meg sem mutatta igazi erejét nekem, hisz oly kicsiny vagyok hozzá képest...