Vallomás

Imádlak, Királynőm, álmaimnál jobban..
Tenélküled lelkem apró darabokban,
Teremtsd újjá, kérlek, a felfénylő egészet!

Térdet, fejet hajtok – szívem néked hódol,
Immár tiéd lettem, ajkam lábat csókol,
érzem közelséged, perzsel és megéget.

Parancsaid félem, bilincseid áldom,
Kötözz trónusodhoz nehéz acél láncon,
Hagy boruljak porba méltón teelőtted!

Hűséges rabodként szökni sose vágyom,
Szabad szívem így is, szerelmes pórázon,
Hosszú vándorúton nyomodba szegődhet.

Tarts meg engem, Úrnőm, soha el ne engedj!
Nevelj, büntess, ha kell, vágd arcomba : szenvedj!
Erre teremtettem, örök rabszolgádnak.

Nélküled a létem oly gazdátlan, árva,
Ha nem tömlöcödbe, önkínjába zárva…
Engedd, hogy rajongó jobbágyoddá váljak!