A mennyből angyalok zuhannak

Az idő ,mint állóképek véget nem érő fonala vánszorog előttem,
s meg-megállva kajánul belevigyorog arcomba.
Okkal teszi,hisz ő már tudja ,mit én csak sejteni vélek.
Érzem, lelkem hamarosan örökre elhagyja vásott testem.
Nemsokára bekövetkezik az elkerülhetetlen…
Meggyötört, fáradt lényem örökre elveszítem.

Elbuktam!Cserben hagytalak és elárultalak…
Várom hogy megbüntess…
Vágyom ,hogy megbüntess!
Áhítom haragod!
S Te jól tudod ezt…
Hisz senki sincsen ,ki jobban ismerne engem.Ki ennyire jól tudná,mi kell nekem.
Mi az mi éltet,mi életben tart….
Te tudod jól…
Szemem sarkából félszegen arcod lesem.Szúrós tekinteted minduntalan keresem.

Fogalmam sincs , mióta térdepelhettem a lábaid előtt.
Arcom a jéghideg padlón.Orrom előtt pár centire fenséges lábfejed,melyről pár perce vette le éjfekete lakkcsizmád alázatos szolgád,ki egykoron férjed volt,s most csak szánalmas játékszered,ki minden méltóságát és férfiúi mivoltát magáról ledobva ül e kies szoba fénytelen,árnyakkal teli sarkában.
Remegő kézzel,gyermeki riadtsággal igazgatja nyakát fojtogató bőrpántját,melyet oly régóta visel,hogy az szinte egybeforrt meggyötört testével.
Riadtan pillant felém,majd félszegen Reád.
Játékszered ő , mint ahogy én is,ki most itt heverek méltóságteljes alakod előtt oly reményvesztetten.

A szobába,mely vesztőhelyem lett, néhány kósza,bátortalan fénycsóva szűrődik be csupán átrágva magukat a levegőben szállongó porszemcsék fáradtan hömpölygő tömegén.
Ezen kóbor sugarak fakó fénye világítja csak meg a helyet,mely már évek óta börtönöm.
Önként választott rabság ez.Nem is panaszkodom.
Itt élek,szolgálok,s most minden bizonnyal elporladok.
A fénysugarak tompa,szürkés karja áttörvén a több évtizedes fadeszkák idő rágta lyukain
átkúsznak a keskeny szoba rideg padlóján és felszaladnak tökéletes lábfejedre.
Milyen csodás lábfejek ezek!
Mennyi kéjt ,s hőn áhított kínt okoztak már nekem!
Oly sokszor toltad arcomba.Számtalanszor nyomtad ágyékomba.
S én mindannyiszor hörögve élveztem bársonyos talpad forró érintését csakúgy ,mint őrült dominanciád egyéb manifesztációit is.

Élveztem aranyló sugarad sós folyamát
Törékeny kezed határozott szorítását.
Pálcád suhogását,égő érintését,
A kenderkötél húsba maró szorítását,
Bilincseid zavarba ejtő zörgését,
Rabtársaim éjbeszökő hörgését...

Még érzem,ahogy forró viaszod sziszegve dermed meg mellbimbómon,
Érzem,ahogy a fémfalloszod betolod lüktető fenekembe,
Hallom sorstársam esdeklő könyörgését,
Látom vörösre vert testét,fényes bőrbe burkolt fejét.

De nem látom a megbocsátást,sem könyörületet szemedben!
.
Bukott angyalok sírását hallom!

Messzi távolból halk hörgést,
Végeláthatatlan szenvedést.
Kárhozott lelkek moraját,
Vérszomjas Démonok kacaját.

Agyam elzsibbadt,testem ernyedt,
Élveztem itt minden percet!
De eljő,mi el kell érjen,
Te vagy,ki szét kell tépjen!

Börtönöm falai rám omlanak,
Kezemről béklyóim lefoszlanak.
Felettem árnyképek suhannak,

A mennyből angyalok zuhannak...