Stoppoltam

Később lett vége az előadásnak a főiskolán, mint számítottam. Ez az előadó nagyon körülményes volt mindig, és soha nem figyelt az idő múlására... Érdekes volt amit mondott. Ott hagyni az előadást nem mertem, mert a szemeszter végén Ő fog vizsgáztatni, s ki tudja, hogy mennyire jegyez meg magának.
Nem sokkal tartott tovább az előadás, de éppen lekésem az utolsó vonatot. Az állomáson meg semmi kedvem nem volt éjszakázni.
Mit lehet ilyenkor tenni? Kimentem a város végére, s rá bízni magam a jószerencsére. Hátha jön egy autós, aki megszán és felvesz.
Már vagy fél órája ott álltam a város végén, és integettem az elrepesztő autóknak, de senki nem állt meg...
Már kezdtem elveszteni a reményemet, amikor egy piros merci lelassított mellettem. Túl ment. A vezető visszanézett. Végigmért, s aztán intett, hogy jöjjek!
Meg könnyebbültem, sietve az autóhoz mentem, s a kilincsre tettem a kezem. Egy negyvenes mosolygós férfi nézett bentről rám.
Beültem a kocsiba, s a biztonsági öv után nyúltam.
- Ezt is fel kellene tenni. A kesztyütartóból elővett egy fénylő bilincset, s a bal kezem felé nyúlt.
Meglepődtem.
- Miért?
- Mert én így akarom. Vagy tovább akarsz szobrozni itt az országúton?
- Nem.
- Akkor pedig fel kell tenni, mert én csak így szállítok stoppost!
Csodálkozásomat látva, rám mosolygott, és intett.
Odatettem a sebességváltó mellé a kezemet. Ő megfogta, rázárta a csuklómra a bilincs egyik karikáját, a másikat pedig a sebváltó rúdjára.
- Honnan tudtad, hogy nem maszatolok egyet be az arcodba, és nem ugrok ki a kocsiból azonnal...
- Jó emberismerő vagyok, s sejtettem, hogy neked is lenne kedved egy kis mókához.
Egyébként hova indultál?
Mondtam a városom nevét. Erre még nagyobb lett a mosoly az arcán...
- Oda megyek én is. Na induljunk!
Sebességbe tette a kocsit, s az nekilódult...
Az utazás elején nem sokat beszélgettünk.
El voltam foglalva a gondolataimmal... Vajon mi lesz ennek az utazásnak a vége?
Azt láttam rajta, hogy egy DOM az útitársam... De vajon mit akar, s meddig akar elmenni? Mert én nagyon szívesen benne vagyok egy ilyen játszadozásban, de vannak bizonyos határok.
- Azért azt jó lenne tudni, hogy mit is akarsz tőlem... Sok mindenben benne vagyok, de azért nem mindenben...
- Nyugi, Nem vagyok harapós. Amit látom, hogy nem szeretnél, azt nem csinálom... Nekem is vannak tabuim. Amikor megálltam neked, azonnal láttam rajtad, hogy sub vagy. Szolgálni fogsz engem, aztán reggel szépen elviszlek haza.
Megbeszéltük a a feltételeket, s már is közeledtünk városunk felé.
Nem voltam teljesen nyugodt, mert ki tudja... De azért egy kicsit megnyugtatott. Kedvelem az olyan Domokat, akik letisztázzák előre, hogy mi lesz. Nem szeretem a meglepetéseket ebben a témában.
Amikor már városunk fényeit láttuk, azért jobban elfogott a félelem... Hogy mi lesz ebből a "kaland"-ból?
A helység táblánál elkanyarodott a kertvárosi rész felé.
Egy jó nagy ház kapujára fordult rá. A távirányító jelzésére kitárult a kapu, s a másik jelzőkészülék jelzésére felemelkedett a garázskapú.
Ahogy begurult a kapukon az autó, autómatikusan bezárult mögöttünk az ajtó, és felkapcsolódott a belső világítás. Egy jól berendezett garázsban voltunk.
Kiszállt a kocsiból, s átjött az én oldalamra. Levette a sebességváltóról a bilincs egyik karikáját. Rám szólt, hogy szálljak ki, s hátul össze
bilincselte a kezeimet...
- Nincsen erre szükség. Nem szököm meg...
- Nem is félek attól, hogy megszöksz, de nálam a szolgának a keze meg van kötve. Sőt a nyakára nyakörv is kerül.
Már nyúlt is a bőrnyakörvért, amin hosszú fényes láncpóráz volt.
Annálfogva egy kisajtón bevezetett, egy lépcsőházba.
A lépcső tetején nagyon nagy, ablak nélküli helység volt. Úgy gondoltam, ebédlőnek használhatják, mert nagy asztal volt benne hat székkel körülrakva. S még öt ajtó nyílott belőle.
Csak egy kis hangulatlámpa égett a sarokban. Ott álltam hátrabilincselt kézzel.
Odalépett hozzám, s végigsimította a pulóveremet, majd a nadrágomat is. Hosszan időzött a lábam között. Nem volt rossz érzés.
Kezdtem megbarátkozni a helyzetemmel.
Láttam az arcán, hogy elégedett.
Odavezetett az egyik oldalajtóhoz, s kinyitotta. Lefelé vezető lépcsősort láttam.
Elindult, s a póráznál fogva vezetett engemet is.
Egy szobába értünk, ahol három szekrény volt csak, meg középütt egy hatalmas fotel, s az egyik sarokban zuhanyfülke.
Beült a fotelbe, levette a kezemről a bilincset
- Vetkőzz le egy alsóig! -szólt rám szigorúan.
Gyorsan teljesítettem a parancsot. Nem sok ruha volt rajtam, hiszen már benne jártunk rendesen a tavaszban.
Hamarosan ott álltam előtte egy fehér sportnadrágban, nyakamon a bőrnyakörvvel.
Újra rám tette a bilincset, s maga elé parancsolt... Ismét végigsimította a testemet, s amikor a derekamhoz ért, egy mozdulattal az alsómtól is megszabadított.
Addigra már a dákóm is megmozdult. Nem túl erősen, de kezdett rendesen keményedni.
Újra levette a bilincset, és most a nyakörvet is. A zuhanyzóba parancsolt.
- Hagyd nyitva a fülke ajtaját! Látni akarlak végig.
Elpirultam. Nem szoktam mások előtt zuhanyozni, maximum a barátom szokott meztelenül látni. De hát a parancs az parancs.
A fotelből élvezettel, mosolyogva végignézte, amint megmosom a testemet, és azt is látta, amikor felhúztam a bőrt a farkamon, s ott is rendesen megmostam. Oda volt készítve a törülköző a kabin mellé. Finom puha érintése volt. Élvezettel megtörülköztem, s újra elé álltam.
Tudtam, hogy mi a dolga ilyenkor egy szolgának.
- Végeztem. Parancsolj velem uram!
- Gyere, állj elém! - Újra végigsimította a testemet, s hosszan elidőzött most már merev férfiasságomnál.
- Nyisd ki a szekrényeket!
Odamentem, s sorra nyitottam azokat.
Az elsőt kinyitva egy nagy andráskereszt bukkant elő. A legnagyobbik ajtaját kitárva egy deres ereszkedett ki. A harmadik - viszonylag kis szekrény különböző eszközöket rejtett.
A szoba azonnal egy jól felszerelt kínzókamra lett.
Nyeltem egyet... ilyent még nem láttam.
Uram felkelt, s odalépett a kis szekrényhez. Kivett onnan egy kendőt. Bekötötte a szememet, és rám parancsolt.
- Vetkőztess le!
Nagyon gyorsan megtettem. Készakarva nem nyúltam a testéhez, tudtam, hogy ehhez engedély kell.
Odavezetett az andráskereszthez, és a lábaimat, kezeimet odabilincselte. De még a derekamra is rátette a rögzítőt. Kezével megpaskolta a fenekemet, s megjegezte, hogy jó kemény fenekem van, élvezet lesz majd munkálkodni rajta.
Vártam a a további csapásokat, de csak azt hallottam, hogy megereszti a zuhanyt, s Ő is lezuhanyozza magát. Nemsokára a törülközés hangját hallottam.
Odajött hozzám. Újra megsimította hátulról a fenekemet, s levette a szememről a kendőt. Oldalt néztem, s láttam, hogy az egyik kezében egy lovaglópálca, a másikban pedig egy korbács van.
Megsuhogtatta a pálcát, és lecsapott nem túl erősen a fenekemre.
Majd a korbáccsal is rácsapott a hátamra.
- Hogy bírod a fájdalmat?
- Nem túl nagy a fájdalomtűrő képességem, de azért bírom... Ha kérhetem, ne nagyon maradjon nyom rajtam, mert nem tudom, hogy mit mondjak a barátomnak: hol szereztem...
- Rendben. Nem leszek kíméletlen. DOMod van?
- Nem uram... A barátom nem kedveli az ilyen játékokat. De tudomásul veszi, hogy nekem szükségem van néha erre. Csak most nem tudja, hogy egy mesterhez mentem. Ez tényleg véletlenül jött össze. Máskor erre mindig engedélyt kérek.

folyt.köv.