Földön túl 1.rész

Sokadik állásinterjú. Kosztümben feszítek, ráérősen állok a liftre várva. - Mi a fenének egy panel hetedik emeletére nyitottak irodát?
Megérkezik, egy idős bácsi száll ki. Udvariasan tartom a nagy vasajtót, majd megköszöni és halad mindenki a dolgára.
Beszállok megnyomom a gombot, az öreg vacak lift ráérősen elindul. A tükörben igazgattam a hajam, miközben nyugtáztam, hogy a kosztüm-topánka kombó teljesen nevetségesen fest, még sose volt rajtam, még a táska se megy hozzá.
Úristen, már fel is ért ez a szar? Frankó, pedig most akartam kicsit eldörzsölni az alapozót.
Kiszálltam és körbenéztem a folyosón, nem sokára ki is szúrtam az egyetlen nyitott ajtót. Megindultam, de csaknem felestem a magassarkúban (ó, csak érjek haza), de végül sikerült komolyabb sérülés nélkül belépnem.
Egy muja sápadt fejete hajú titkárnő fogadott, olyan foghegyről beszélt-
- Hogy írják a nevét?
- Két S-sel.
- Parancsoljon befáradni, az igazgató Úr Önre vár.
Ennyire fontos nem lehet egy felvétel. Nincs itt HR-es?
Beléptem a kipárnázott hófehér ajtón, nem sokat várva a szituációtól, ha már munkaügyese sincs a cégnek.
Kellemeset csalódtam. A középszerű előtérből igazi luxusirodába nyitottam. Minden hófehér és gyönyörű. Hát ez egyszerűen...
A rikító fehér íróasztal mögött egy 20-as évei végén járó, maximum a 30-as évei elején lévő férfi ült. Jóvágású, széles vállú, kissé pocakos. Galambszürke öltönyt viselt, halványkék inggel. Tekintete rám szegeződött, mikor beléptem, s bizony úgy megfogott az élénk kék szempár, hogy köszönni is elfelejtettem, csak álltam földbegyökerezett lábakkal az ajtóban.
Nézése nagyon furcsa volt, olyan rámenősséget mutatott.
Egyszerre nyitottuk a szánkat, de gyorsan be is csuktam, hogy megadjam az elsőbbséget. Teljesen letaglózott ezzel az egyperces jelenettel.
- Üdvözlöm! Kérem, foglaljon helyet - kezdte kimérten, mintha az előbbi meg se történt volna.
Még mielőtt a székhez értem volna, felpattant és elém állt és bemutatkozott. Kézfogása nemhogy határozott volt, fájt. Egy gyors mozdulattal kihúzta nekem a széket, hogy üljek le, majd belekezdett mondandójába.
- A cégem már 3 generáció óta működik, más cégek üzletkötéseit kivitelezzük számukra minél előnyösebben, ez hatalmas felelősség. Szeretném a flottát bővíteni, ezért is kerestük meg, Kisasszony. Önt egy marketing cég ajánlotta nekem: azt mondták sietősen távozott, de rendkívül tehetséges volt abban, amit csinált.
Annyira határozottan beszélt, hogy még levegőt se nagyon mertem venni, nehogy a szuszogásom megzavarja monológját, majd kínosan nyugtáztam, hogy levegő után kapkodom.
- Így van, sajnos nem úgy álltam anyagilag, hogy jutalékért tudjak dolgozni és inkább fixbéres munkát vállaltam. Nem tudom, hogy miért gondolta így a vezetés, hiszen, nem is volt kötésem az egy hónap alatt - feleltem halkan.
- Ezzel nincs is gond. Szerződésem van egy oktatás központtal, ahol továbbképzik. Kettő hónap alatt Ön profi üzletkötővé válik. Én fizetem. Annyi a dolga, hogy hétfőtől csütörtökig bejár és jegyzetel, pénteken pedig elviszi valamelyik alkalmazottam egy gyakorlati megfigyelésre, ott tapasztalatot is gyűjthet, Kisasszony.
Kisasszony,kisasszony... az agyamra megy ez a hűvös, kimért stílus.
- A két hónap, mint próbaidő is szolgál, erre az időszakra, Ön havi bruttó 260 ezer bruttót fog kapni, miután levizsgázott én ezt az összeget a vizsgaátlagával szorzom be, szóval érdemes lesz tanulnia és odafigyelnie.
A szám nyitva maradt.
Még mindig fölöttem állt és a tolltartó pohárról, amit addig vizslattam, felnéztem rá. Elégedetten mosolygott, sikerült elkápráztatnia.
Ha már nyitva van a szám, gondoltam kinyögök egy annyit, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, de egyszerűen nem ment.
A pasi egyszerűen két ujjával az állam alá nyúlt és helyére tolta az állam, hogy csukjam be a szám a forró ujjbegyeivel gyengéden.
- Kisasszony? - nézett sziporkázóan a szemembe.
- Tessék - válaszoltam zavartan. Rendszer: error 808.
- Odakint felveszi az adatokat a titkárnőm és megadja a központ címét, hétfőtől Ön egy bejelentett gyakornok a cégnél.
- Rendben - vágtam rá. - Köszönöm!
- Ha kérdése lenne - indult az asztalához. - A nap bármely szakában állok rendelkezésére - tolt elém egy névjegykártyát.
Biccentettem és elvettem majdhogynem remegő kézzel. Felálltam és kezet nyújtottam.
- Menjen haza és pihenje ki magát, kisasszony - mosolygott elégedetten. - Elég sápadt.
Azon nem csodálkozom - morfondíroztam.
Amilyen gyorsan csak lehetett elhagytam az irodát és megváltás volt lehuppannom a lekezelő titkárnő asztalához az adatok miatt.
Ahogy kiléptem a folyosóra, fellélegeztem. Még csak akkor kezdtem felfogni, hogy van munkahelyem.
Ettől az igazgatótól a hideg futkos a hátamon, ha visszagondolok rá. Annyira kimért volt, mégis annyira rámenős. Mintha csak azt élvezte volna, hogy zavarba hoz és megijeszt azzal amit mond és tesz. Rémisztő jelenség, az egyszer biztos. Remélem nem kell vele találkoznom túl sűrűn.
Otthon végül elhagyott a maradék erőm. Csak feküdtem és néztem a plafont. Röpködtek a fejemben a számok és a titokzatos fiatal igazgató szúrós, tiszteletet parancsoló tekintete...