A várban (3.rész)

Jól megebédeltem. Bőven volt maradék. A szakács egy kicsit megmelegítette, s én ott a konyhaasztal mellett befaltam. Megköszöntem, s kimentem az udvarra. Rá néztem a vár toronyórájára. Láttam, hogy még csak három óra múlt... Tehát van időm sétálni. Körbejártam a várudvart, és közben nem ment ki a fejemből az úrfi huncut mosolya, elválásunkkor.
- No mindegy - intéztem el magamban. Leültem egy kőpárkányra, s egy fűszálat rágcsálva arra gondoltam, hogy egyenlőre jobb sorom lett, mint amire számítottam.
Felpillantottam az órára.
- Már csak öt perc van négyig. Jó lesz igyekeznem.
Kopogás nélkül bementem az emeleti kisszobába, leültem az ágyam szélére. Zörögtem egy kicsit, hogy gazdám hallja oda bent, hogy pontos voltam.
Kijött a tanító. Tisztelettudóan felálltam. Köszöntem neki, és kinyitottam előtte az ajtót.
Bementem az úrfi szobájába, és kérdően néztem rá.
- Szerencséd van. Nem tévesztettem el semmit ma, nem lesz délutáni fenekelés. Lovagolni van kedvem. Ültél már lovon?
- Nem uram.
- No. Akkor is velem jössz.
Lementünk az istállóba, ahol éppen a főlovász tanította be az egyik velem együtt érkezett fiút. Mutatta neki, hogy hogyan kell a lovakat bekötni, és melyiknek hol a helye.
Az úrfit meglátva abbahagyta, és megkérdezte,
- Lovaglás lesz?
- Igen. Kérem a lovamat, s a szolgámnak is adjál egy nagyon szelídet, mert még nem ült soha lovon.
Gazdámnak elő vezetett egy fekete, fényes szőrű pejt. Nekem meg egy barna, láthatóan öreg kancát...
- Ez elég szelíd. Talán nem fogja ledobni.
Az istállófiúnak megmutatta, hogy hogyan kell felnyergelni a pejt, majd rá parancsolt, hogy nekem ő szerszámozza fel a kancát. A fiú tette a dolgát, ahogyan csak tudta. Nem nagyon akart neki sikerülni. A főlovásztól ösztökélésként kapott két nyaklevest. Még egyszer megmutatta neki. A fiú igyekezett csinálni a dolgát. A lovász elővett egy lovaglópálcát, s uram kezébe adta.
- Csak óvatosan! - s a kancám tomporára csapott. Belekapaszkodtam a gyepélőbe, s a ló elindult alattam. Gazdám elvágtatott mellőlem kifelé a vár kapuján. Lassan én is utána poroszkáltam... Messze nem mertem menni. Nem tudtam, hogy a paripám mire hajlandó. Láttam, hogy gazdám a réten fel, s alá vágtat, táncoltatja a pejt.
Később mellém lovagolt, és rám hunyorított... - Nézd meg, hogy hogyan kell egy nyeregben ülni, és mozogni... Én nekem éppen elég volt a nyereg... Megviselt fenekem így is eléggé sajgott. Uram rácsapott egyet a kanca farára a lovaglópálcával, amitől az egy kicsit megugrott nekem éppen elég fájdalmat okozva az eddigiek mellé. Fel jajdultam. A fiatal úr hangosan felnevetett, s megint elvágatott. Körbe körbe a réten.
Én csak léptettem a lovon... Kezdtünk összebarátkozni. Hagytam, hogy legelésszen egy kicsit. A szemem mindig uramon volt. Néha eltűnt a fák között, de hamar visszajött hozzám.
- No. Elég volt mára. Visszamegyünk.
Odaadtuk a lovakat a lovásznak. Láttam a lovászsegéd arcán az irigységet.
Uram intett, hogy felmegyünk.
Beléptünk a lakosztályba.
- Uram parancsolsz valamit? - kérdeztem.
- Menjél le a konyhába, és hozd fel a vacsoránkat. Mondd meg, hogy minden nap két vacsorát, és két reggelit kérünk, s te fogsz mindig lemenni érte.
Felhoztam a vacsorát.
Rám nézett. Tedd oda le az asztalra Zárd be az ajtókat, utána vetkőzz le. Kaptál egy kis fehér nadrágocskát, abba öltözz. Amikor kettesben vagyunk mindig csak az lehet rajtad.
Engedelmesen megnéztem mind a két külső ajtót, hogy be vannak-e zárva. A kis szobámba mentem, és levettem az apródruhát, s belebújtam a kisnadrágba. Így mentem vissza hozzá.
Végignézett - mintha még nem látott volna ennél sokkal kevésbé felöltözve. A szemében furcsa fény villant. Odaparancsolt maga elé.
- Hajolj le!
Nem tudtam először, hogy mit is akar. De aztán észrevettem, hogy felhozta magával a lovaglópálcáját. Már sejtettem, hogy nem úszom meg ezt az estét. Lecsapott feszes nadrágomra csak egyszer.
- Vetkőztess le! A ruhámat rendesen tedd oda az ágy melletti székre.
Oda léptem mellé. Letérdeltem, s először a cipőjét vettem le. Majd a felsőtestét csupaszítottam le.
- Térdelj le elém. A nadrágomat is vedd le.
Óvatosan kibontottam a derekán a kötést, és lassan lehúztam a nadrágját.Már az előbb láttam, hogy erősen megkeményedett a farka. S amint kiszabadult börtönéből azonnal keményen rám mutatott.
Vissza ült gazdám a székbe, és az ölébe húzta a fejemet.
Kezében a lovaglópálca ritmusosan csattogott finoman, nem fájdalmasan a hátamon, mintegy diktálva a ritmust, és a sebességet.
Amikor már a csúcs közelébe ért, óvatosan kivette hímtagját a számból. Rám parancsolt.
- Most te lefekszel ide elém a szőnyegre, s elkezdesz játszogatni a sajátoddal.
Lefeküdtem, és a már úgyis kemény lőcsömön elkezdtem húzogatni a bőrt. Gazdám szemei ki gúvadtak, s erősen figyelt rám, miközben a sajátját sem engedte lelankadni. Amikor már a "határon" voltam szóltam neki...
- Végigcsinálhatom?
- Nem. Térdelj újra ide elém, és közben játszogass a sajátoddal.
Tehát azt akarja, hogy egyszerre élvezzünk el - gondoltam, és szorgalmasan tettem a dolgomat.
Egyszerre jött el mind a kettőnknek a megkönnyebbülés. Utolsó pillanatban kivette a számból, s az arcomra eresztette. Énnekem a szőnyegre ment.
Hálásan néztem fel rá. Láttam rajta hogy elégedetten mosolyog.
- Takaríts fel magad után, és mosakodj meg! Utána lefeküdhetsz aludni. Úgy látom, hogy megfelelsz nekem inasnak...
Amikor dolgom végeztével visszatértem a nagyszobába, Ő már az ágyban feküdt. Odahívott magához. Rám nézett, s megpaskolta meztelen fenekemet.
- Mehetsz aludni. Reggel te keltesz!

vége