Reggeli idill

A férfi az ágyhoz volt kötözve. Keze is, lába is, kötelekkel volt rögzítve. Ha tudott is mozdulni, az csak milliméternyi volt. A nő mosolyogva ült az ágy szélén, közel hozzá, fegyverrel kezében.
- Miért csinálod ezt?
- Tudod jól, miért. - szabad kezével megsimította a férfi arcát. Tekintete kissé felhős volt.
- A fegyverek miatt? De hiszen azelőtt is csináltam már ilyet.
A nő sóhajtott, kezét elhúzta, és kibiztosította a fegyvert. A férfi összerezzent. Egyszerűbb revolver volt, de a golyó, az bizony golyó.
- Régebben sosem loptál.
- Most komolyan, ezért? Ezért kell lekötöznöd, és így bánnod velem? Hát számítok én itt egyáltalán?
Végignézett rajta. Egyszerre volt szánalmas és kívánatos. De kár érte… a fegyver csövét a mellkasára helyezte. Várt. Feszült volt a csend, a férfi arcán verejtékcseppek jelentek meg. Nem mozdult egyikük sem.
- Azon gondolkozom, vajon melyik a gyorsabb? A szívednél, vagy az agyadnál? Hogyan ér el a halál előbb?
- Ennyire gyűlölsz? –kérdezte a férfi. Szemében döbbenet. Szerette a nőt.
- Nem, szó sincs erről.
- Akkor mégis mi ez az egész?
- Nem tudnám megmondani, mit érzek.
Mélyreható, zöld szemek, édes ajkak… és hányszor harapdálta a nyakát, miközben a férfi ölelte, és nem akarta elereszteni, bármi történjék. E pillanatban is úgy tűnik, mintha nem akarná elereszteni. Pedig az életéről volt szó. A fegyvert elvette a mellkasától, rákacsintott, és várt. Csak nézte, s nézte őt, aztán hirtelen kioldotta a kötelet.
A nő felnevetett. – Talán legközelebb szorosabbra kössük, vagy másik csomó kell, kezded kitanulni a trükkjeimet.
- Vagy csinálhatnád keményebben. Bár el kell ismerni, azért ijesztő voltál. – derekánál fogva magához vonta, és megcsókolta.
- Honnét tudtad, hogy blöffölök? Meg is ölhettelek volna…
- Volt néhány gyanús mozzanatod. Emiatt nem pánikoltam be annyira, bár tény, ez a revolver a frászt hozta rám.
A nő oldalt a magasban tartotta, és meghúzta a ravaszt. Halk kattanás. – Üres volt a tár. Legközelebb egyet azért belerakok, hátha megkedveled az orosz rulettet. Vodka nélkül, persze. – Elmosolyodott, eldobta a fegyvert, és leszedte a maradék kötelet a férfihoz, majd hozzábújt.

- Azért elmondod valaha, mit érzel irántam? – szorította magához a nőt. – Tudom, hogy nem az erősségeid az érzelmek, legalábbis a pozitívak, de azért előbb utóbb szükség lesz erre.
- Szükség? Úgy mondod, mintha ez valami házi feladat lenne.
- Ugyan már, nem csak te tanítasz, azért én is tanítottalak egy-két dologra.
- Igen. Vadászni.
- És az nem számít? Mit mondunk az öcsémnek?
- Ha megölelem, mikor találkozunk, sosem kérdez semmit. Ellentétben veled. –megbökte az oldalát, majd kissé fölegyenesedett. –Ha megint randizni akarsz, mint régen, kapni fogsz.
- Vadászat utáni randizás se ér? Nem hozok virágot, ígérem.
- Talán. De most pofa be, másra vágyom.
- Ezt is csak azért csinálod, mert beindít, ha a nyakamat harapdálod…-kissé dühös volt még, de azért mosolygott is, amiért a nő ennyire ismeri.
Válaszul beleharapott a szájába.
- Mintha te egyáltalán nem élveznéd…