A várban (2.rész)

Besiettem a hátsó épületbe, ahol a gazdaasszony volt. Megmagyarázták, hogy hol kell keresni.
Kopogtam az ajtón. Belépve egy mosolygós, terebélyes nőt találtam ott.
- Mit akarsz?
- Én leszek az úrfi szolgája. Ide küldtek, hogy öltözzem fel, és itt meg is mosakodhatok. Bár reggel otthon a kútnál már elintéztem.
Végig mért.
- Van is rád való apródruha... Ott hátul van egy kút. Rendbe teheted magad. Elhiszem, hogy már otthon megtörtént. Csak egy kicsit frissítsd fel magad!
Itt a ruhád, ezt vedd fel. A saját ruháidat tedd ide. Kimossuk, s ha hazamész, akkor visszakapod.
Átöltöztem. Ilyen szép ruha még nem volt rajtam. Kezembe adott a gazdasszony egy dolgozóruhát is.
- Ha takarítanod kell az úrfinál, ezt használd!
Megköszöntem mindent Neki. Megsimította a fejem...
- Vigyázz magadra! Lesznek nehéz perceid, de mindentől függetlenül jó helyed lesz. Biztosan könnyebben fogsz élni, mint a többi fiú, és mint ahogyan eddig éltél. No. menjél! S ha valami bajod van, ide mindig jöhetsz kisírni magad. - s játékosan a fenekemre csapott indításként.
Felszisszentem... Érzékeny volt a fenekem. Azonnal emlékeznem kellett rá, hogy az inasi munka mellett még mi vár rám.
A főépület felé indultam. A lépcsőn felmenve tanácstalanul megálltam. Éppen jött egy szolgálólány. Megkérdeztem tőle, hogy hol van az úrfi szobája. A lépcső folytatására mutatott. Mondta, hogy csak az Úrfi szobái vannak ott.
Felmentem a lépcsőn, s bekopogtam az első nagy fehér ajtón. Nem hallottam választ. De mivel más ajtót nem láttam, hát benyitottam. Egy elég nagy előszobában találtam magam. Ágy volt a fal mellett pokróccal letakarva, meg egy szék. A másik oldalon egy nagy szekrény. Csak a következő ajtó üvegablakán szűrődött be némi fény. Megálltam, körbefordultam... Odaléptem az üvegezett ajtóhoz, bekopogtam. Bentről egy morranást hallottam. Bizonyára azt mondták - gondoltam, hogy jöjjek. Lenyomtam a kilincset, s az ajtó kinyílott. Ilyen szép szobában még nem jártam. Az egyik sarokban baldahínos ágy, mellette szék.
A másik sarokban az ablak előtt asztal, mellette két szék. Süppedős szőnyeg mindenhol a padlón.
Az úrfi az ablak előtt állt, és nézett ki a várudvarra.
Beléptemre megfordult. Intett felém, hogy jöjjek közelebb.
Megálltam előtte két méterre.
- Hogy hívnak?
Mondtam neki a nevem.
- Mindegy a neved, én apródnak foglak nevezni. Azt várom, hogy engedelmes legyél.
S ha rendesen viselkedsz, és megcsinálsz mindent, amit parancsolok, akkor csak ritkán foglak megpálcáztatni. Figyeltelek oda lent. Bírod a csapásokat. Ha rendesen viselkedsz, nem bánod meg. De ha szemtelenkedsz, nem leszel engedelmes, akkor naponta fogok módot találni arra, hogy a hajdúk kezére adjalak. Gondolom, nem szeretnéd!
- Nagyon köszönöm uram! Igyekszem mindenben a kedvedre tenni.
- Most pedig fordulj meg, told le a nadrágodat. Meg akarom nézni, hogy milyenek is azok a csapáshelyek a fenekeden!
Megint elpirultam. Erre most nem számítottam. De parancs, az parancs. Megfordulva letoltam a nadrágot, s mutattam megviselt fenekemet.
- Gyere idébb, hajolj le
Nagyot nyeltem, de nem volt mit tenni. Lehajoltam, s ő először csak úja hegyével simította végig a fenekemet, majd tenyerével is. Végezetül nyitott tenyérrel rám csapott.
- Szép. Ha nem akarsz naponta kapni, akkor legyél engedelmes. Felhúzhatod a nadrágodat!
- Gyere, megmutatom a helyedet. - Vissza mentünk az első szobába. - Te itt fogsz aludni. Ott, abban a szekrényben vannak a ruháim. Minden este megmondom, hogy másnapra mit készítsél elő.
- Értem uram
- Este segítesz levetkezni, reggel ott az oldalt lévő fürdőkamarába megmosakodnom. Felkeléskor te gondoskodsz arról, hogy az oldalsó kisajtó nyitva legyen, hogy a szolgák be tudják hozni a meleg vizet. Csak Te láthatsz engem fürödni, de Te ott állsz mellettem és adogatod a szappan, illatosítót, langyos törülközőt. Más nem jöhet be addig a lakosztályomba, amíg nem készültem el teljesen. Megengedem, hogy az én fürdő vizembe te is utánam beugorjál, megmosakodjál. Utána segítesz nekem felöltözni, és te is felveszed a ruhádat
Délelőtt tízkor jön fel a tanítóm. Addigra nekem készen kell lennem. Neked kell be engedni a tanítót. Tízig az ajtók zárva vannak. Amíg a tanítóm itt van, te lemehetsz a várudvarra. Nézelődhetsz. De délre fel kell jönnöd. Előtte mész a konyhába, és ott ebédelsz. Én az apámmal étkezem pont déli tizenkettőkor a lenti ebédlőben. Neked ott kell mögöttem állni, tányért cserélni, vizet önteni a poharamba. Apám mögött is ott lesz az apródja. Mással nem kell törődnöd., csak velem.
Ebéd után megint jön a tanító, és untat... Addig ismételten szabad vagy, ha csak nem bízlak meg valamivel. Ha valamiért büntetést kapok, akkor ezután hasalsz neki a deresnek. Feltétlen engedelmességet kérek minden szempontból.
Hallom delet kongatnak lent az órák. Megyünk le. Ma neked elmarad a korai ebéd. Majd később eszel. Mert ma már kettőkor jön a tanító...
Beléptünk a fényes, úri pompával berendezett ebédlőbe. Tudtam, hogy az a dolgom, hogy az uram alá toljam a széket, és láthatatlanul segítsem mindenben.
Pont egy óra hosszat tartott az ebéd. Az uram elindult kifelé az ebédlőből. De az apja megállította.
- Jó lesz az inasod?
- Egyenlőre azt hiszem megfelel.
- Csapass rá még tízet - emlékeztetőül.
Az úrfi intett nekem. Lefelé mentünk a várudvar felé.
- Még éppen elég az idő van a tanító érkezéséig, hogy megkaphasd azt, amit apám kiszabott neked.
Bementünk a pajtába. A deres ugyan ott állt, mint reggel.
- Vetkőzz meztelenre!
Gyorsan eleget tettem a parancsnak. Ott álltam gazdám előtt teljesen meztelenül.
- Feküdj fel a deresre!
Rátette a kezemre, és a lábamra a vasakat. Az odébb álló polcon válogatott a pálcák között. Egy vékony suhogós pálcát vett a kezébe.
- Nem kell ide hajdú. Megcsaplak én magam. Élvezem, ha hallom a nyöszörgésedet az ütéseim nyomán. Már délelőtt is kedvem lett volna nekem kézbe venni a pálcát, de apám előtt nem akartam. Tudd, hogy mire számíthatsz na nem teszed meg azt, amit én parancsolok.
Odalépett a deres mellé, és már süvített is a vékony pálca.
- Érdekes - gondoltam - ez nem fáj annyira, mint a délelőtti. Ez inkább csíp. No persze ezt sem fogom kívánni, de ezt jobban ki lehet bírni.
Amikor megkaptam a tízet, uram mellém lépett, és megsimította a fenekemet...
- Jó forró... Ha éntőlem kapsz, azt mindig meg kell köszönnöd! Kelj fel!
Most voltam csak bajban, mert megkeményedett a dákóm.
- Mozogj már!
Nem tehettem mást, felkeltem.
- Állj csak elém! Hát ez meg hogy lehet, hogy felállt? Csak nem élvezted a fenekelésemet? Ezek szerint jó szolgát választottak nekem.
Odalépett elém, és megmarkolta a farkamat. Összerezzentem. Még senki nem fogta meg eddig... Viszont határozottan jó érzés volt, de az arcom pirosságát nem titkolhattam.
- Szép darab... No most öltözz, mert mindjárt jön a tanítóm, s ha kések újabb büntetés szab ki... nekem. S tudod? azt megint te kapnád.
Felvettem az apródruhát és elindultam uram után a lépcső felé.
Uram hátrapillantott rám, s a szemében huncutság villant.
- Jól megleszünk mi egymással. Nem kell felkísérned. Menj a konyhára, és kérjél magadnak ebédet. De négy órára legyél fent a szobámban. Ne késs! - és a szemében még mindig ott volt az a huncut fény...


folyt köv.