A várban. (1.rész)

kidobolták a faluban, hogy a 18 év körüli suttyó legényeknek holnap reggel 8 órára fel kell menniük az urasági kastélyba... Szolgák, apródok, mindenesfiuk lesznek.
Elbúcsúztam szüleimtől, mert ismert volt, hogy az ilyen válogatások nem egy-két napig tartanak.
Máskor is volt ilyen. Szerencsének számított, ha valaki az uraság szolgálatába kerülhetett.
Nem kellett naponta a földeken görnyednie, valamelyest meg is fizették - tudta segíteni a családját.
A mi családunkon volt is mit segíteni. Apáméknak tíz szájat kellett naponta betömni. És, ha jól láttam, szaporodni is fog nemsokára a családunk.
Reggel nyolckor 10 fiú gyűlt össze az urasági udvarban.
- Álljatok oda nagyság szerint a szín oldalába, és várjatok! - parancsolt ránk a tiszttartó. - S ha majd az uraság jön a fövegeteket vegyétek le, és tisztelettel köszöntsétek!
Egy fél óra múlva mozgolódást támadt a grádicson. Piros huszárruhában, hosszú szárú pipával a kezében ballagott lefele az uraság. Mellette egy velünk egykorú fiú jött, mögöttük pedig a többi udvarbéli. (Tiszttartó, főszakács, főlovász, fő szobalány, a borospince gondnoka, és a srác tanítója.)
- Ennyi tizennyolc éves van a falumban? - kérdezte az uraság a tiszttartótól.
- Igen nagyságos úr. Ezek jöttek fel. Kettőt nem engedtünk be, mert azok kelekótyák.
- Jól van.- mondta, és közelebb lépett hozzánk. - inget levenni, hadd lássam, hogy milyen izmosak vagytok.... Ki milyen munkát fog bírni!
Gyorsan lekaptam én is a fehér daróc ingemet. Végig néztem a többieken, óhatatlanul össze hasonlítottam magam velük. Úgy a középmezőnybe tartoztam.
De a falubeli fiuk között is többször hagytam el a verekedések színhelyét, mint nyertesen.
- Vajon milyen munkára osztanak be? Az istállóba nem szerettem volna menni, az állatok szaga miatt. Az urasági földre sem szívesen jártam volna melózni, mert ott nyáron mindig meleg van, és ha esik az eső, nincsen hova elbújni. A konyha... igen az lenne nekem való... Mindig finom ételszag, és bele is lehet kóstolni mindenbe.
Az uraság el indul a sor elejétől... Megfogja az éppen előtte álló izmait, és rendelkezik. Ezt istállóba, ezt a földekre... Engem kihagy, továbblép...
- Úgy látszik én semmire nem leszek jó - gondolom - mehetek vissza a szüleimhez kenyérpusztítónak.
Akit már beosztott azt azonnal kikapja a sorból a főnöke. Már csak én állok ott egyedül.
- Te leszel a fiam szolgája.
Megfordul velem a világ. Ilyen szerencsére nem is gondoltam.
- Az lesz a dolgod, hogy rendben tartsd a dolgait, utána rendet rakj, és ha a tanítója meg akarja büntetni, akkor te tartod oda a pofádat, fenekedet. Mindig tisztának, rendezettnek kell lenned. És mindig készen arra, hogy megverjenek.
Indulj a pajtába. Ismerkedj meg a deressel, ahol most meg is kapod az első olyan büntetést, amit már tegnap kiérdemelt az úrfi.
- Hű a mindenit... ez nem is lesz olyan kényelmes, könnyű szolgálat - gondoltam, de az uraság döntése ellen nem lehet tiltakozni.
A pajta hűvösében ott állt a félelmetes deres. Az elején két fémkarika a kezeknek, hátul pedig egy rögzítővas a két lábnak.
- Nadrágot le!
Szégyenlősen hátat fordítottam az úri társaságnak, Ami akkor már nem is volt olyan nagy, mint az előbb. A főszakács, a lovász és a többi léhűtő már elment a hozzájuk beosztott fiukkal. Csak én maradtam ott az Úrral, a fiával, a tanítóval és egy hajdúval. Mit tehettem mást, letoltam a nadrágomat, s lehető legkisebbre összehúzva magamat vártam a továbbiakat.
Nem is késlekedett az újabb parancs.
- Fordulj meg!
Nagyon piros lehetett az arcom. A már jól pihésedrztt hasam alja elé tettem a kezem, és megfordultam.
- Kezeket a tarkód mögé!
Mit tehettem, felemeltem a kezemet, s lesütött szemekkel ott álltam előttük. Nem szoktam levetkőzni otthon sem. Amikor ki megyek mosakodni a kúthoz, akkor a többiek még alszanak, és nem láthat senki. És most egyszerre több ember előtt itt állok mezítelenül, piros arccal, felemelt kezekkel.
Szerencsére rövid ideig tartott...
A hajdú megfogta a nyakam, s rálökött a deresre. Beleigazította a kezemet,lábamat
a vasakba. Szorosra állította a bilincseket, és megpaskolta kézzel domborodó fenekemet. (még soha sem ért hozzám senki gyerekkorom óta) Hű de szégyelltem magam... Szerencsére az arcpirosságom már nem láthatta senki, mert az arccal voltam ráborulva a deresre.
- Úrfi! Miért érdemeli ezt a büntetést? - szólt szigorúan az apa fiához.
- Nem csináltam meg a leckémet, inkább labdáztam helyette.
- Ismerkedésül tíz pálcaütést kap a szolga. De, hogy ne legyen olyan egyszerű, odamegy a deres mellé és hangosan számolja az ütéseket.
Odaállt a fejem mellé, és számolta, ahogy a hajdú kiméri a tíz botütést.
- Tanuljon ebből... Ezt most magának kellett volna kapnia. Tanuljon rendesen, ha nem akarja, hogy az inasának állandóan piros legyen a feneke. Menjen közelebb, meg is simíthatja... Látja a csíkokat ott? A maga fenekének kellene olyannak lennie, de az apródja kapta meg maga helyett.
A hajdú kinyitotta a bilincset, s a hajamnál fogva felállított háttal az uraknak.
- Felveheted a rongyaidat. Menjél a gazdaasszonyhoz és kérjél tőle apródruhát! Mosakodás, és öltözés! Mindig tisztának, és rendezettnek akarlak látni. Jelentkezz az úrfinál, ha készen vagy. Az Ő parancsait kell teljesítened...


folyt köv