Kalandok a világban egy új ismeretlen világ

Éva: Hiányzik valami, vagy mégsem… Elfogadom hogy a kezem a hátam mögött össze van kötve egészen a könyökömig – kellemetlen de nem fáj, korlátoz mégis mintha szabadságot adna - nem tudok és nem is akarok dönteni egyszerűen vagyok mint a befőtt… Valami hiányzik… Nem félek, pedig kellene, vagy mégsem… minek felesleges… mit olvastam hideg fej, forró pina – jajj ez most nem erről szól elvégre egy furgon végében nézem az oldalfalat – … túl hosszú ideje utazunk, pisilni kellene… már nagyon… szégyellem de ez jól esett… nem érdekel… kezem már nem érzem… nevetésre ébredek, idegen szavak megint. Nem értek belőle semmit. Valami udvaron vagyunk látom az eget de más házat nem. A gatyám teljesen elázott, kellemesen hűt, de büdös. A napfény bántó a szememnek, de gyorsan bekísérnek/lökdösnek a házba.
Megint valamit mondanak, még mindig nem értem. Felpofoznak… talán életem első pofonja… érzem a vér ízét… nevetés… akkor is dacolni fogok… felállok. Végre meg tudom nézni, hogy ki van körülöttem, de csak egy villanás és már görnyedek is össze. Nyílaló fájdalom a hasamba, alig kapok levegőt… összegörnyedek… hányok… valaki szól hozzám. Csendesen szinte súgva: - maradj lent… felnézek.
Évát elrabolták hogy ki és miért nem lehet tudni, talán kiderül. A ház ahova vitték a környék egyetlen háza. Nincs szomszéd amíg az ember a házból ellát vagyis ellátna. Mert az ablakokon való kinézés vagy csak közelükbe való menés csak egyeseknek kiváltsága. Maga ház kívülről teljesen hétköznapi, rendezett kert igaz indokolatlanul magas tömör kerítéssel elektromos ajtóval.
A házban és környékén fegyveres embereket lehetne látni ha valaki olyan botor, hogy átnézzen a kerítésen.
Lényeg hogy ez itt egy másik, egy elzárt világ… valakinek a világa.

Éva… Miután keményen fejbe rúgták csak mint egy élettelen rongy feküdt a földön. Szája sarkából és felrepedt fejéből vér szivárgott. A lány aki az előbb lépett hozzá, leszegett üres tekintettel meredten nézte a földet… várat azt hogy mi történik most. Látott már ilyet nem is egyszer tudta, hogy hamarosan lány elveszíti a dacát és beletörődik a helyzetébe addig meg… nem az én bajom.
- Verj bele életet – és lába elé dobnak egy korbácsot… nevetés. A lány felemeli a korbácsot, de mielőtt lesújtana megfogják a kezét és valaki szemberántja magával. Leszegi fejét, de erőszakkal felemelik…
- Így semmi élvezet benne…
A lány ért szóból. A közben magához térő lányt felsegíti és elviszi, a mocskot eltüntetni róla, életet önteni belé, hogy aztán esetleg halálra kelljen korbácsolnia. Ez már csak így meg itt.

Éva kérdezne, meg mégsem. Fél, erős kontrasztot érez a testéről lekerülő szenny és a fürdőhelyiség luxusa között. Amikor letusolt és a jakuziba terelték, szűkszavú szinte parancsoló, de mégis lágy utasításokkal, már tisztán, zsongó fejjel bár, de meg merte szólítani a lányt.
- Bea vagyok. Szintén magyar, de Romániából.
...
- Nem ne akard tudni jobb így neked, tudatlanul, majd holnap este esetleg elmondom
…
- Törölközz meg ott van ruha. Az első szoba a tied egyelőre pihenj le jobb ha pihent vagy.

Éjszaka Éva csak forgolódott nem értette, hogy mi történik vele. Azt értette, hogy elrabolták, de hogy miért ép ésszel nem tudta felfogni. Folyton vissza visszatértek a furgonban átélt érzések, de az eddigi élettapasztalatával nem tudott mit kezdeni velük semmit. Végül elnyomta az álom.
Reggel hajnalban keltette Bea. Ő már fel volt öltözve… hát igen nem tudom mit neveznék akkor meztelenségnek futott át az agyán.
Reggelinél csak nők voltak, olyan volt mint egy nagy család csak a nevetés hiánya kongott a nagy étkezőben…
Délelőtt egyszer csak minden nesz fojtott beszélgetés mintha elvágták volna megszűnt, helyette a kapkodás zajai hallatszottak… Autók érkeztek. Bea szolt Évának, hogy vigyázzon ha nem akar 'nevelést' kapni. Ez a szó úgy tűnt mintha jeges fürdőről beszélne a lány.
Egy férfi belépett. Látszott rajta, hogy ő itt az Úr, nem tétovázott Beára és Évára bökött és legyintett.

A férfi nem magyarul beszélt, de a fölényes gúny így is kiérződött hangjából. Éva jóval rövidebben és halkabban tolmácsolta a szavakat:
- Téged Tóth Lajos miatt raboltak el. Innen kezdve egy darabig itt fogsz élni és miután megneveltünk meg ott aki a legtöbbet adja érted.

Döbbenet csend, Én nem vagyok árucikk, Én ember vagyok, Én ÉÉÉÉN vagyok. Éva szinte önkívületben nem hallotta, hogy a világ mennyire felfordul körülötte…
Arra eszmélt fel hogy egy maszkos férfi fekete ruhában egy takarót terít rá és földre kényszeríti.

Rendőrség… Kezeket fel… Földre… egy két lövés és utána mély csönd.