R. élete (1. rész)

Minden reggel ez van, – gondolta a lány – nem elég, hogy muszáj korán kelni, itt az irodaházban, annyian sorakoznak minden áldott reggel a lift előtt, hogy alig van esélyem beérni nyolc órára. Megint sokan vannak, ismét tornyosul a sor; jó, ha a negyedik, vagy ötödik lifttel fel tudok majd menni…
Persze ilyenkor senki sem udvariaskodik, pedig máskor majd’ összetörik magukat a pasik, hogy előzékenyek legyenek velem. Mondjuk szerintem is nagyon jól nézek ki, tetszem magamnak, és látom a pasik felcsillanó szemében, hogy mennyire kívánnak. (Azt szokás mondani, hogy felfalnak a szemükkel. Hát engem nem falni akarnak, ahogy nézem; vagy inkább elképzelem, ahogy megragadják keményen a karomat, hátrafeszítik a testem mögött, megtapogatják a melleimet, fogdossák durván a fenekemet, erőszakosan betolják a nyelvüket a számba…. Jaj, ne, ezt nem gondolhatom tovább, máris érzem, hogy kissé elgyengülnek a lábaim, beleremeg az alhasam a gondolatba, érzem a hüvelyem finom mozgását. Szóval elég, vissza a valóságba!)
Most reggel, hogy mindenki siet, egy pasinak se jut eszébe, hogy előreengedjen. Jellemző…
– Tessék kisasszony, parancsoljon – így szólt hozzám az előttem álló férfi és kézmozdulatával jelezte, hogy lépjek be előtte a liftbe.
Talán hangosan gondolkodtam és meghallotta mit mondok? Többször felfigyeltem már rá, ő is alaposan meg szokott nézni, valahogy olyan vesébe látó szemmel, de ugyanakkor hamiskás mosollyal. És most is így néz rám, mintha hallotta volna a gondolataimat és erre reagált volna.
Gyorsan egy alig hallható köszönömöt rebegek és sietve lépek be a liftbe, mert mellettem már nyomulnak be az emberek, egymás hegyén-hátán. Kicsit csodálkozom, hogy nekem hátulról nem nyomódik senki sem, de sietek a lift sarkába – a 7. emeleten úgyis a másik oldalon is nyílik a lift, és nekem arra kell mennem. A fejemet kissé elfordítva a szemem sarkából látom, hogy a férfi jött be mögöttem, de ügyel rá, hogy ne érjen hozzám, de más se kerüljön közénk.
Ahogy beállok a sarokba mégis nekem nyomódik a férfi egész testtel – úgy tűnik hátul valaki egészen agresszívan nyomta be az embereket. A férfi egyik tenyere a fenekemnek nyomódott.
– Oh, pardon, kisasszony, elnézését kérem! – mondta a férfi a háta mögött és elhúzta a kezét.
– Hölgyeim és uraim, kérem, ennyire ne tolakodjunk. Nem is férünk be már ennyi ember a liftbe. Kérem uram lépjen ki, hogy elindulhassunk! – szólt rá határozott, erélyes hangon a többi embert eltaszító pasira a mögöttem álló férfi.
A pasi kelletlenül kilépett, az ajtó bezáródott és végre elindult a lift.
Túl közel kerültem a lift falához, így kicsit hátraléptem, ám így a fenekem nekifeszült a férfi ágyékának. Valahogy nem sajnáltam, az előbb, amikor nekinyomódott a tenyere a fenekemnek, kifejezetten nem sajnáltam. Ha belegondolok, hogy előtte miről ábrándoztam, talán nem is meglepő. Hányszor álmodoztam már arról, hogy szűk helyen bezárva tartanak, meztelenül, bekötözött szemmel… Na, ne térj már magadhoz, már megint hol járnak a gondolataim.
Úristen, ez a férfi a fenekemhez dörzsöli a farkát. Érzem, hogy megkeményedett és a fenekemnek feszül, hát mit képzel ez… Jaj, ne, ez nem lehet igaz, önkéntelenül az én csípőm mozog… Nem ő dörzsöli nekem magát, hanem én dörgölődöm hozzá. Ezt nem hiszem el, nem is figyeltem oda, elterelődtek a gondolataim, és máris ez van?! Mi van velem?! És ráadásul ez nagyon jó érzés, megint érzem, hogy elgyengülök, önkéntelenül beleharapok az alsó ajkamba. Már nemcsak a hüvelyem finom mozgását érzékelem, hanem azt, hogy egyre jobban nedvesedek… Csak abban reménykedem, hogy nem jött ki egy halk sóhaj se a számon…
Gyorsan visszahúzódtam a fal elé, hogy ne érjek hozzá. Mit gondolhat most rólam?
Ebben a pillanatban nagy zökkenéssel megállt a lift, és mivel nem készültem rá, hátrahanyatlottam. A férfi tartott meg.
– Kis híján belém esett, kisasszony! – mondta a férfi, és hallani véltem a hangszínében a gúnyos mosolyát.
Többen kiszálltak, előrenyomakodva, így ismét szorosan egymáshoz ért a testünk.
– Még egyszer, ezúttal utoljára az elnézését kérem, kisasszony – mondta a férfi és hátralépett, mert már volt hely a félig megüresedett liftben. – Remélem, nem okoztam semmi bajt Önnek.
Én próbáltam kimérten csak annyit mondani, hogy nem történt semmi sem, de alig jött ki hang a torkomon, így csak elrebegtem ezt a mondatot. Hála az égnek a lift megállt a hetediken, így gyorsan kislisszantam a liftből. Úgy terveztem, hogy vissza se nézek a szégyenkezésem miatt, de még mielőtt becsukódott volna az ajtó hátrapillantottam. Igen, ő engem nézett, és egy pillanatra mélyen egymás szemébe feledkeztünk.