Az első nap

Az ébredés folytatása. Az első nap

Úrnője és a maszkos távoztával az újdonsült Seggfej (aki tegnap ilyenkor még Tamás névre hallgatott) egyedül maradt a cellában. Még mindig ott állt láncokkal a falhoz rögzítve. Feneke sajgott. Gondolat most nem járt a fejében. Nem törődve az őt figyelő kamerával, a tehetetlen megalázottság könnycseppjei csorogtak végig arcán.
Aztán teltek az órák, de nem történt semmi. Az ebéd kimaradt, már késő délután lett. Egyre nehezebben állt gyengülő lábain. Éhes volt, de főképp szomjas és elcsigázott. Annyira eltompult, hogy csak a kulcs csörömpölésére riadt fel, ami ajtaját nyitotta.
Az Úrnő jött hozzá. Egy pohár víz volt a kezében, s ő már a látványától is nagyokat nyelt szomjúságában.
- Na mi van, Seggfej? Jól telt a napod? – nevetett gonoszul.
- Igen, Úrnőm – mondta elszántan, mert nem akart gyengének mutatkozni. Ha megtörték is, még férfinak érezte magát, aki nem siránkozik.
- Ennek örülök. De azért szomjas csak vagy, ugye? – folytatta a kajánkodást az Úrnő. – Egyetlen módon segíthetsz magadon.
Ezzel ujjait a pohárba mártotta, és végighúzta a fiú arcán. Aztán a karcsú ujjak a szájához vándoroltak, ő pedig, mivel nem tehetett mást, szopogatni kezdte róluk a nedűt. Belül érezte, hogy ez is a megalázásának a része, de nem volt más választása. Furcsa módon még valahogy jól is esett. Egyre jobban élvezve nyalta az újabb adagokat.
Az Úrnő azonban megunta ezt a játékot. Egy intésére egy másik szolga vacsorát hozott, és lazított a láncain. Amíg evett, magára hagyták.
Az Úrnő aznap este még egyszer megjelent.
- Nehogy azt gondold, hogy minden nap ennyit fogok törődni veled! De mivel új rabszolga vagy nálam, még van egy teendőm. Meg kell tanulnod, hogy mindened az enyém. Mostantól a farkadat sem használhatod kedved szerint. Csak akkor élvezel, ha megengedem és ha rászolgáltál a jutalomra.
A fiú még sosem látott erényövet, olyat meg pláne nem, ami férfiakra készült. Most azonban úrnője egy ilyent rakott fel rá, lakattal lezárta, a kis kulcsot pedig magához vette.
Ezután eloldozta végre láncairól. A rabszolga lábai eddigre már annyira elgyengültek, hogy térdre rogyott a nő előtt.
- Így a jó! Ha előttem vagy, nem állhatsz, ülhetsz vagy fekhetsz, kivéve, ha parancsot kapsz rá. Térdelned kell! Köszönd meg, hogy ma ilyen jó voltam hozzád, és ennyit foglalkoztam veled!
A fiú gyorsan köszönetet mondott. Magára maradva pedig az ágyra mászott, és megpróbált aludni. De nem sikerült. Farka igényelte volna a szokásos esti törődést. Odanyúlva keze az erényövbe ütközött. Önkéntelenül is eszébe jutottak az Úrnő finom és hűvös ujjai. Elképzelte magán ezeket a simogató ujjakat. Merevedni készülő farkába azonban fájdalom nyilallt. Most, hogy megfosztották férfiasságától, végképp megalázott szolgának érezte magát. Még a saját gondolatainak sem lehet ura. Rájött, hogy valóban minden tekintetben Úrnőjétől függ. Vajon mikor látogatja meg legközelebb? Eldöntötte: jó szolga szeretne lenni. Akkor Úrnője talán megengedi, hogy elélvezzen. Ezzel az elhatározással aludt el.

(Majd folyt.)