Vidáman a szabadban (6)

Bandita és Zivatar egymásra nézett, majd lassan lefelé és szinte egyszerre vették a kezükbe, markukba a saját farkukat. Előbb Zivatar, majd jóval később Bandita is elspriccelt. Félix elismerően bólintott, látva azok mennyiségét. Én pedig csak néztem a többiekre, merőn. Azok tétován álltak egy darabig, majd Encsi, Niki is kezdte már húzkodni a sajátját. Végül Encsi volt a gyorsabb s nagyobb adag is spriccelt ki belőle. Niki lassabban ért célba, de végül is célba ért. Ő is elspriccelt a fűre.
A négy srác elégedetten állt egymásra nézve várt, mert még ketten nem tették meg. Erre vártak ők, talán Félix is, de én nem, s a két srác sem. Tétován néztek inkább rám, de én rádörrentem Félixre, hogy minek a kezében a vessző, ha nem használja semmire. Félix kicsit zavarba jött, mert először úgy értette, hogy csapkodja meg azzal – bíztatásul – kis Ádi és Mars dorongját, s már mozdult is volna, mikor ezt hallotta tőlem: - Nem félreérteni! Használd a vesszőt, de annak valódi céljára!
Most már ez Félix számára is egyértelmű volt, így nem melléjük, hanem mögéjük lépett és a kezébe fogott bottal nagyokat csapott, felváltva, a két delikvens popójára. A csapások kicsit váratlanul érték azokat a fenekükön, mert ők is – ezek szerint – a farkukra várták azokat. Kicsit meg is billentek álltukban, de Bandita Mars elé és Zivatar kis Ádi elé lépett s kinyújtott karjaikkal megtámasztották azok vállait, így Félix már alaposan elláthatta a „bajukat”. Jó ideig csak a pálca suhogása és a csapások hangjai hallatszottak, míg lassan már kezdett halk sziszegés is társulni az eddigi hangokhoz. Ekkor leállítottam Félixet. Mutattam Zivatarnak és Banditának, hogy álljanak négykézlábra és ekkor rájuk mutattam. Mars azonnal értette, míg kis Ádi csak követte Mars ténykedését, aki ráhasalt Bandita hátára, de kicsit széttette a lábait, annak lábai mellé a földre. Most értette meg Félix és a vidéki fiúk is tervemet.
Először Félix lépett oda és már csapott is újra le Mars és kis Ádi popójára a vesszővel, s pár ütés után kicsit jobban célozva felváltva a „zsemléket” találta el a vessző végével. Erre már Mars és kis Ádi is hangosabban sziszegett és néha Zivatar és Bandita karjai is meg-megcsuklottak az erőfeszítésről, a másik test tartásától. Közben Ercsi és Niki csalánt szedett intésemre és visszatérve felváltották Félixt s azzal csapkodták már a delikvenseket. De nem csak azok, néha a „tartók” is felkiáltottak, ha mellé ment a csalános ütés.
Lassan már látszottal a fiúk bőrén, különösen a fenekén az eddigi csapások, de különösen a csalánnal okozott csapások nyomai. Így leállítottam ezt a részét a büntetésnek és mindenki felpattant, ahogy a: - Vigyázzba! – parancsot meghallotta. Ott álltak előttem sorban, kis terpeszben s mereven néztek maguk elé. (Magamban azon nevettem, hogy még Félix is kihúzta magát, ha a tartása nem is volt olyan merev.)
- Futás, egymás után, le a forráshoz! –hangzott az újabb parancsom.
Láttam el is indultak, de négyen is megtorpantak, hiszen nem tudták merre a forrás, hiszen még sohasem voltak ott. Bezzeg Niki és Encsi trappolt is egyenesen a tisztás széléhez és hamarosan el is tűntek a fák között.
- Mire vártok? Csak utánuk! – dörrentem a tétovázókra, de Félixnek intettem, várjon.
- Igenis, Uram! – hallottam a srácoktól, akik eltrappoltak a két fiatal után.
- Félix, várj! Te lágy szíves fuss utánuk s ott a forrásnál fürödtesd meg a srácokat. Arra ügyelj, hogy fröcskölés ne legyen! Menj! – szóltam s mikor Félix is már elindult: - Banditát küld vissza hozzám! Köszönöm. – szóltam utána. Láttam Félix kicsit megtorpant, de bólintott és ügetett utánuk le a forráshoz.
Hamarosan visszaérkezett Bandita s mivel nem látott a tisztáson senkit, a ház mellett, feljött a lépcsőn és bekopogtatott az ajtón.
- Bújj be! – kiáltottam ki és így belépett.
- Ne csodálkozz, hanem segíts! – szóltam rá. – Most nem vagy szolga, sem Sub, csak jó barát. Figyelj!
- Igenis, Uram, nem tartozol nekem beszámolással, sem magyarázattal. – szólt az.
- A két srácnak volt oka, amiért nem tette meg, amit Ti igen. Majd elmagyarázom, de nem most. Erre most nincs idő. Bízz bennem! – hadartam el. Bandita bólintott.
- Míg Ők lent fürödnek, addig mi gyorsan összepakolunk pár fontosabb cuccot mindenkinek s lehetőleg két csomag készüljön. Az egyikbe kerülnek a személyes cuccok: fejenként két póló, egy sportnadrág, zokni, cipő és törülköző. Ez a Te reszortod! A másik csomagot én rakom addig össze. – mondtam s már kezdtem is.
Gyorsan haladtunk a pakolással és hamarosan ott állt már a két csomag, illetve három, mert a sok személyes cucc nem fért el egyben.
- Mehetünk. Le a többiekhez. – szóltam s kilépve már zártam is az ajtót és futottunk együtt Banditával a forráshoz.
Odaérve láttuk, hogy Félix „foglalkoztatja” a többieket, hol be a vízbe, hol ki vezényli azokat, de volt, hogy közben a parton felemelt térdekkel futást is rendelt el, majd fekvőtámasoztatta azokat. Kicsit távolabb megálltunk és néztük, amit láttunk. Mikor észrevettek, akkor odatrappoltunk és Bandita is beállt közéjük a sorba. Félix rám nézett, én intettem, hogy vezényeljen csak tovább, amit akar, míg én is megfürödtem a forrásnál lévő kis tavacskában.
Akkor átvettem Félixtől a vezénylést és most Ő ment fürödni. Mikor visszajött, akkor már újra sorban álltak, kis terpeszben és vártak. Félix melléjük állt s ekkor megszólaltam:
- Míg ti itt loptátok a napot, addig mi dolgoztunk Banditával. Futás fel a házhoz úgy, amilyen sorrendben jöttetek le.
- Igenis, Uram! – hangzott mindenkitől és már indultak is.
Mi is utánuk ügettünk, de lemaradva és közben Félix-nek elmondtam mi következik. Csodálkozva nézett rám, de nem kérdezett semmit. Felérve ott vártak a srácok a ház előtt.
- Megfogtok egy-egy csomagot két oldalról és lassú, de futólépésben irány a parkoló, ahol a kocsit hagytuk. – szólt a parancsom.
Mi ellenőriztük a házat, a bezárását és indultunk a többiek után. Közben észrevettük, hogy a háztól már jó messze, a másik domboldalon, ahol szintén haladt egy turistajelzés, pár fiatal gyalogol, és közben hangosan vitatkoznak valamin.
Ahogyan minket megláttak, megtorpantak és ránk néztek át, csodálkozva.
- Aha, látták a futó srácokat mezítelenül, a csomagokkal előttünk és most mi jövünk, de már felöltözve. – nevettem el magamat hangosan.
- Kíváncsi lennék, mire gondolnak. – morfondírozott hangosan Félix.
- Kérdezd meg Tőlük! – szóltam rá. Félix kicsit tétovázott, majd átkiáltott a másik csoportnak:
- Nem láttatok ezen az úton, előttünk, pár srácot, anyaszült mezítelenül futni, csomagokkal, lefelé?
- De, igen. Alig pár perce találkoztunk azokkal. Erősen csodálkoztunk is. Miért, mi történt?
- Azt mi is szeretnénk tudni, mert mellettünk is csak eltrappoltak, se bú, se bát nem mondva, de nagyon siettek valahova. – válaszolta magát feltalálva Félix.
- Igen, lehet, hogy csak melegük volt, bár itt az erdőben azért nincs olyan meleg. – szólalt meg az egyik srác. Egy másik hozzátette:
- Én már hallottam olyant, igaz eddig csak külföldön, hogy a túrázók mezítelenül haladnak az erdőben. De itthon azért ez még kicsit fura. – mondta.
- Majd meglátjuk, ha lesznek követők, mások is. Jó utat! – szólaltam meg én is és indultunk tovább mi is.
(folyt. köv.)