L nek mesélem azt, amit Ő nem tud., és nem is sejt..

- Köszönöm uram még egyszer, s egy hónap múlva jelentkezem...
Józsi becsukja utána a külső ajtót. Megint hallom a nyikorgást.
- Ideje, hogy a Józsi megkapja ezért a magáét!
Kinézek az ablakon, s látom, hogy Laci odamegy a buszmegállóba. Már többen állnak ott... Nem látszik a gyereken, hogy nemrég kapott egy jó adag verést. Felugrik a beálló buszra, s még egyszer feltekint az ablakomra. Intek neki, és Ő visszaint. A busz elfüstölög vele...

*

Észreveszem, hogy Józsi áll az ajtóban és kajánul figyel...
- Várjál csak.... Majd le törlöm én a kaján mosolyt az arcodról...- gondolom.
Megfordulok, s magam elé intem.
- Mióta ugrál egy rabszolga előttem felöltözve? S már is emelkedik a kezem. Csattan is a pofon.
Abban a pillanatban felismeri, hogy hol is van a helye.
Le kapkodja magáról a ruhákat, s ott áll egy szál alsóban a fogas előtt... Ránézek, és meggusztálom... Óhatatlanul az jut eszembe, hogy Lacinak sokkal jobb teste van, csinosabb, és legalább tíz évvel fiatalabb... De hát Lacinak van egy nagy hibája Józsival szemben... Aszexuális... legalább is én nem tudok arról, hogy lenne valakije... és arra viszont emlékezem, hogy kikötötte: szexet semmilyen formában nem kíván.
- Azt is - morranok Józsi alsójára mutatva. Odaintem a deres elé. Felparancsolom..
Engedelmesen felfekszik. bedugja a kezeit és a lábait a bilincsbe, nekem már csak össze kell csatolni. - Engedelmes rabszolga... néha egy kicsit szemtelen, de ez legyen a legnagyobb hibája. Ezt úgyis megtorlom. De az ágyban viszont nagyszerű társ. - gondoltam. - És Ő is szereti, ha büntetést kap.
- Mennyit érdemelsz a mai viselt dolgaidért?
- Mi volt a bűnöm?
- Sorold csak! Tudod ezt Te nagyon jól...
- Élvezetem, hogy a gyerekkel foglalkozhatok. Igen. Bevallom egyszer kétszer megsimítottam. Hozzáértem feleslegesen, de nagyon jólesett... Meg szemtelenül vigyorogtam akkor, amikor láttam, hogy Te Uram is szívesen nyúlsz hozzá, és gusztálgatod... s arra gondolsz, hogy milyen kár, hogy a gyerek csak ennyit szeretne... - sajnos
- És még?
- Nem tudom, többre nem emlékezem.
- Már több napja megmondtam, hogy nyikorog az ajtó, s meg parancsoltam, hogy olajozd be a sarkokat.
- Igazad van Uram
- Mindezekért mennyit érdemelsz?
- Hááááááááát...
- Igen a hátadra fogod kapni méghozzá korbáccsal.
Kiveszem a kisszekrényből a korbácsot. Megsuhogtattam... És lecsapok vele.
A vékony szíjjak erős csattanással érik el a hátát...
- Számolj tizenötig egyenlőre. Ezt a mai szemtelenségeidért kapod.
Tudom, hogy a korbácsot kedveli... Ez nem igazán büntetés neki. Direkt kéjesen nyújtja mindig oda a hátát. Nem is kellene deresre húzni, de ma más tervem is van vele. A korbácsolásra hetente kétszer szüksége is van, akkor is, ha semmi bűne sincsen. Ezt én csak figyelmeztetésnek, emlékeztetőnek szánom olyankor. Nem is kötöm ki, csak az inget vetetem le róla. Nagyon elégedett vagyok vele. Kellemes társasági ember. Nem lehet unatkozni a társaságában. No és az ágyban sem utolsó... Hogy érzek-e irányában valamit? Nem tudom. De már több éve együtt élünk és eddig mindig jól kijöttünk egymással minden szempontból. Én élvezem ha a hatalmamban van valaki, megalázhatom... Ő pedig a kiszolgáltatottságot igényli...
- Tizenöt... Köszönöm gazdám a figyelmeztetést.
- Akkor most jön az, amivel a munkád elhanyagolásáért meg akarlak büntetni.
Tizenöt a fenekedre, de nem korbáccsal, hanem azzal a pálcával, amivel a gyerek kapott. Láttam milyen nyálcsorgatva nézted, amikor csattogott a fenekén a pálca - gúnyolódok. Tudom, hogy a pálcát nem kívánja, de hát a bünti az legyen büntetés. De azért is húztam meg a bőrbilincseket szorosabbra. Mert tudom, hogy fészkelődni és szabadulni akar majd.
Odalépek a kisszekrényhez, és kiválasztom a pálcát...
megrettenve néz oldalt, s látja kezemben a pálcát...
- Számolj hangosan... és ne téveszd el, mert minden tévesztésért még plusz öt bünti jár a pálcával.
- Igenis... rebben meg a szeme, és félelmet látok benne...
Megsuhogtatom a pálcát, majd lecsapok... Nem érdekel, hogy marad-e nyom utána. Úgysem látja senki, maximum én. Nem túl halkan viseli a fájdalmat. Egyre hangosabban nyög, és szívja a fogát. Sziszegve de érhetően mondja ki a számokat... Ahány csattanás, annyi szám. Egyébként csend van a szobában. Csak a pálca suhogós csattanása és Józsi nyögései és számolása hallatszik.
- Tizenöt végre... hallom.
- Nem mertél téveszteni, úgyhogy elengedlek.
Meglazítom a szíjakat Visszaülök kedvenc helyemre az ablakhoz a fotelembe.
Odajön mellém. Letérdel, és egy szolgához illően a kezem után nyúl, Kézcsókkal megköszöni a nevelést.
- Köszönöm uram, nem felejtem el - tapintja meg a fenekét.
- Állj elém!
- Fordulj meg, lehajolni!
Végigsimítom a fenekét. Érezni tűzforróak a csíkok rajta...
Magam felé fordítom. Térdre parancsolom. Az ölem felé húzom a fejét.
Tudja a feladatát... Engedem neki egy ideig , de a kiteljesedés előtt a hajába túrok, s talpra állítom.
Átvezetem a háló szobába. Tudod, hogy mi is következik. Levetkőztetsz szelíden, s befekszünk az ágyba...

vége