süti 3. avagy francba a kiflivel

Szuggerálom a telefont. Megjelenik a kis pipa. Úúúristen, kézbesítve az üzenet! Nem vagyok normális...nem kellett volna írnom. Azt hiszi, futok utána...most biztos diadalittas képpel vigyorog. Nem is érdekel az egész...ott egye meg a fene, a telefont a táskámba dobom, gyerünk dolgozni. Pár perc múlva rám tör a pánik. Mi lesz ha válaszol? Vagy neadjisten felhív? Kiturkálom a telefont, lenémítom, visszadobom a táskába. Háhá, így lesz a legjobb. Amíg beérek a munkahelyre, rádöbbenek, percenként sandítok a telefonra. De semmi. Az égvilágon semmi. Jobb is így. Ne is írjon. Ezen is túl vagyunk. Eltelik a délelőtt. Már csak ötpercenként lesem a kijelzőt. Jól van. Nem válaszol. Remek!
Dél. Ebéd a kollégákkal. Na, a szub-szerelő is biztos ebédel...közben meg arra gondol, jól beetettem ezt a kis hülyét, forogjon csak a saját tengelye körül.

Délután már mintha csalódott lennék...elkenődve indulok haza, franc essen az egészbe...ez is csak egy disznó a sok közül. Hazafelé beugrom a kedvenc pékségembe, persze sor van, hát beállok a végére. Észreveszem, hogy mögém is beáll valaki, és ebben a pillanatban egy ismerős hang hátulról:
-Szia, M!
"A" az, megismerem a hangját. Fél pillanat alatt döntök.
Félig hátrafordulva odadobok foghegyről egy sziá-t rá sem nézve igazán és már fordulok is vissza.
-Morcos vagy már megint?
Hahh, és még van képe megkérdezni! Odafordulok:
-Nem. Miért lennék az? Azt hiszed, mert nem válaszoltál, az én napom el van szúrva? Hát vedd tudomásul, nem érdekel!
-Hm. Nem válaszoltam?
-Nem!
-Mikor nézted a telefonod utoljára?
-Egész nap, ha tudni akarod...vagyis...délben.( francba, lebuktam, hogy mennyit lestem a telefonom)
-M, a kedvemért megnéznéd a telefonod?
-Hogyne! De egész nap meg sem nyikkant...
Unottan kezdem bányászni a telefonom a táskámban...amikor beugrik...hoppika, hiszen reggel lenémítottam, istenem de ciki, ha közben meg....ott a kis boríték...Ott van! Felpillantok zavartan A-ra, aki kaján vigyorral az arcán várja, hogy megszólaljak. Visszanézek a kijelzőre, rátapicskálok a kijelzőre.
Küldő: 06/20.....
Üzenet ideje: 2005.03.09 13:06
Szöveg: Ezt kifejthetnéd szóban. Iszunk egy kávét, mondjuk holnap?

Ohh...én balga, lenémított telefonnal hiába vártam a pittyenést. Egy ökör vagyok...egy hülye liba...egy...
Töprengésemet A hangja szakítja félbe:
-Nos?
-Hááát...nem vettem észre...szóval ez a vacak le volt némítva és így nem hallottam, hogy....
-Hogy?
-Hogy írtál...
Zavaromban a telefonom bámulom...és igen, már sajnálom, hogy olyan...olyan bunkó voltam vele. Már megint.
-A...ne haragudj.
-Nem haragszom, de csak ha végre rám nézel és nem lefelé bambulsz.
Felpillantok a szürkéskék szemekbe, amelyek úgy mosolyognak, mintha bíztatnának.
-Tényleg sajnálom...idiótának érzem magam.
-Nem vagy az. Csak labilis. És bizalmatlan. Gyere, beszélgessünk.
Ezzel hátat fordít és kiballag a pékségből. Én meg pár pillanatnyi töprengés után kullogok utána. Ott egy meg a fene a kifliket!
Mosolyogva konstatálja az utcán, hogy kijöttem a pékségből. De rögtön elém is áll.
-Figyelj rám, M. Nem kell megbíznod bennem rögtön. Azt nem lehet és nem is szabad erőltetni. Csak beszélgetünk, kötetlenül. Te csak magadra figyelj, milyen érzés velem beszélgetned. Így rendben van?
-Igen...
-Rendben. Gyere, sétálunk egyet. Közben elmesélhetnéd, hogyan értetted az üzeneted. Van most időd?
-Igen, van.
-Oké, hallgatlak.
Elindulunk kényelmes tempóban.
-Szóval...este akartam neked írni, aztán nem írtam. Fáradt voltam...és elaludtam. És a névjegyed...szóval...
-Igen? Figyelek.
-Szóval...ott maradt az ágyban. Véletlenül! Nagyon fáradt voltam...és elaludtam...és ottmaradt (istenem, de ciki az egész!)
-Hm. Kár.
-Kár? Miért?
-Én azt hittem, velem álmodtál.
-Jajj, már csak az kellett volna! Így is...ööö...
-Így is, mi?
-Ne nyúzz, kérlek.
-Rendben. Majd elmondod, ha szeretnéd.
-Huhh, köszönöm.
-Mit is?
-Hát hogy....türelmes vagy.
Felsandítok rá...mosolyog...de a szemei fürkésznek. Zavarbaejtően. Elkapom róla a tekintetem.
-M, vártad, hogy válaszoljak az üzenetedre?
-Hát...végülis...igen.
-Azért némítottad le a telefonod, gondolom....végülis, logikus lépés.
Nevetni kezd...Egy pillanatra bedurcázok, de kibuggyan belőlem is a nevetés...végig gondolom, mennyit idétlenkedtem egész nap az üzenetére várva. Milyen bolond voltam...
-M. Többet kellene nevetned. Jól áll.
-Ööö...köszönöm.
-Zavarba jöttél?
-Kicsit...
-Várj egy picit. Egy pihe van a hajadban.
-Egy pihe? Hol?
-Kiszedem, rendben?
Megállunk. Akaratlanul is lejjebb hajtom a fejem előtte. Felsandítva látom, hogy széles mosollyal az arcán nyúl a hajamhoz, majd óvatosan húzza ki a pici fehér pihét a hajamból. Majd a mutatóujja hegyén egyensúlyozva az orrom alá dugja.
-Köszönöm.
-Szívesen. Gyere, beülünk ide. Eszünk egy sütit. Mit szólsz?
-Együnk.
Betérünk a cukrászdába, A kiválasztja az asztalt, leülünk.
-Mit kérsz?
-Hát...nem is tudom.
-Válasszak neked?
-Igen...légyszíves.
-Rendben. Köszönöm a bizalmat.
Odaér a felszolgáló.
- 2 Rákóczi túróst kérünk!
Majd odafordul hozzám:
-Látod, óvatos vagyok, nem kockáztatok.

folyt.köv.