A kolléganő I.

Az ebéd végén jártak. A férfi bort töltött, felkínálta a poharat Margitnak. Koccintottak.
A nő kortyolt a borból, majd komoly tekintettel a férfira nézett.
- Szeretnék valami fontosat mondani. Egy kolléganőmről van szó.
A férfi érdeklődéssel pillantott a nőre a pohara fölött. Margit játékosan elmosolyodott, de a szeme komoly maradt.
- Mondhatod.
- Nem biztos, hogy örülni fogsz neki!
- Miért?
- Háááát... úgy gondolom... Réka eléggé furcsa dolgot kért tőlem... ha beleegyeznél. Elmondhatom?
- Csak ki vele! Ha már belekezdtél... a kollégina neve Réka?
- Igen. Nos... háát... nem is tudom... Réka szeretné kipróbálni a fenyítőszéket...
A férfi meglepetésében majdhogy ki nem löttyintette a bort. Ivott egy kortyot. Összeszűkült szemmel a nőre nézett.
- Te meséltél a fenyítőszékről egy idegennek? A MI fenyítőszékünkről? Netán arról is, hogy miket játszom veled? Az intim életünkről?
Margit megrettent, a mosoly megmerevedett az arcán.
- Igen... De mentségemre szolgáljon, hogy... nem idegen.
- Mentség? Kíváncsi vagyok, mit tudsz felhozni mentségedre! Tudod, mit fogsz kapni ezért? Méghogy nem idegen?
- De... engedd meg, hogy elmondjam. Aztán büntess meg, rendben... de hadd mondjam el...
- Rendben, hallgatlak! Azután gondolkozhatsz azon, hogy mi legyen a büntetésed. Rád bízom. Ítélkezel önmagad felett!
- Nos, Réka... Réka is szub. Kedves, fiatal kislány... nagyon fiatal. Pár hónapja dolgozik nálunk, gyakornok. Nagyon összebarátkoztunk.
- Hány esztendős ez a te kolléganőd? Remélem, már nagykorú...
- Huszonegy éves.
- Hm... és mi lenne az óhaja? Gondolom, meséltél neki egy-két dolgot a Székről... és kedvet kapott rá...
- Hááát... igen, ilyesmik. Egy cégbulin voltunk, kicsit ittunk, felszabadult volt a hangulat... beszélgettünk... valahogy erre terelődött a szó...
- Valahogy? Kiprovokáltad belőle, ismerlek már annyira...
- Hát... nem is én, ő hozta elő a témát.
- Nők, egymás közt... érdekes lenne végighallgatni egy ilyen beszélgetést! - nevetett a férfi. - Oké, gondolkodom a dolgon! - mondta.
A nő hálásan tekintett rá.
- Van egy képed erről a Rékáról? Nem lenne hátrány, ha szépecske lenne!
A nő elővette a telefonját.
- Ő az.
Vajszőke, rövid hajú, kék szemű, talán kissé szögletes állú, vékony ajkú de mégis bájos, félénken mosolygó lány volt a képen.
- Egész alakos képed nincs róla?
- Nincs. De magas, vékony, kicsi a melle...
- Ezt nem kérdeztem. Mármint a melle méretét... azt amúgy is meglátjuk! Ha elvállalom a "megnevelését"! - nevetett.

- Kapsz egy fél órát, hogy gondolkozz a büntetéseden. Azalatt én is gondolkodom, hogy igen vagy nem. A verdiktumot közlöm veled, miután megkaptad a büntit. Elvárom, hogy szigorú légy önmagadhoz. És azt is elvárom, hogy először engem kérdezz meg, hogy mesélhetsz-e a játékainkról! Fél óra múlva találkozunk a fenyítőhelyiségben: az eszközöket te választod meg.
Margit kiment a szobából, zuhanyozni indult. Sápadt volt, de kellemes izgalmat érzett - és pici félelmet - mint a fenyítése előtt mindig.

A férfi még töltött egy pohárral. Hátradőlt a székben, elgondolkozva ivott. Hallgatta a fürdőszobából hangzó vízcsobogást.
Aztán átöltözött a szokásos selyemköpenyébe. Természetesen, szinte azonnal döntött: elvállalja. Érdekes lehet - gondolta. A lány szép, izgató. Élvezetes lesz...

Belépett a fenyítőhelyiségbe.
Éles világosság fogadta. Margit a fenyítőszék mellett állt, majdnem teljesen meztelenre vetkőzve, szinte vigyázzban. Csak egy áttetsző, fehér, bokáig érő tüllszoknyát viselt, mélyen a csípővonala alatt lazán rögzítve egy selyemövvel. Alatta semmit. Pirosló puncija, telt combjának vonalai átsejlettek a vékony anyagon. Az erős fény kiemelte, szinte áttetszővé világította finom bőrét a sötétszürke betonfal előtt. Vörös haja ziláltan omlott gömbölyű, fehér vállára - a férfi így szerette - kezében hosszú, vékony vesszőt tartott.
Mellette a kisasztalkán két "nagy" korbács, a szokásos, elmaradhatatlan puncikínzó kicsi korbács és a vasalókábel mellett vastag, fényes acéllánc volt összetekerve - ez tűnt fel a férfinak leginkább.
Még sohasem használtak láncot.

- Halljam! Milyen ítéletet hoztál?
- Harminc csapást kérek.
- Részletesen, hogyan, hová?
- Korbáccsal, a fenekemre.
- Rendben, oda kapsz tízet. A hátadra szintén, de oda a vasalózsinórral. Ötöt.Tovább!
- A... mellemre is... kérek! - Margit megborzongott. Legalább... ötöt. Vesszővel.
- Rendben. Természetesen a talpadra is kérsz, ugye?
- Ii... igen.
- Ötöt-ötöt?
- Hááát... igen, tíz... legyen!
- Öt mindkét talpadra, megegyeztünk. És természetesen, a puncidra kérsz ráadásnak még tízet, ugye?
- Neeem... de a... a kicsi... korbáccsal... lehet?
- Nem, azt vesszővel kapod. És nincs csiklóvédő! Ez most büntetés! Persze, ha elélvezel közben, az a te szerencséd! Kezdjük!

Margit az asztalkához lépett, letette a vesszőt és felemelte a nehéz láncot. Átnyújtotta a férfinak.
- Kötözz meg, kérlek!
A férfi ráhurkolta a láncot a nő keskeny, áttetsző bőrű csuklójára. vastagon, többször áttekerte, jó erősen rögzítette. Székre kellett álljon, hogy átvezesse a mennyezetről függő karabineren. Nehezebben ment, sokkal nehezebben, mint a kötél.
De végül sikerült.
A nő lazán összehurkolt karokkal függött a láncon, csak lábujjai érintették a padlót. Meztelen mellei felhúzódtak, kifeszültek. Gyönyörű volt!

A korbács első csapása a tüllszoknyán keresztül érte Margit fenekét. A csapás erős volt, a nő hangosan felszisszent.
A következő néhány csapást igyekezett ugyanoda elhelyezni. Sikerült. A nő a harmadiknál már hangosan sikoltott. Lábait összezárta, a tüllszoknya rásimult a szeméremdombjára.
- Számolod, ugye, Margit?
- Iii... igen. Néééégy... jajjhhh...
De már reszketett az izgalomtól...
Az ötödiknél nedves folt jelent meg a szoknyán Margit lábai között, a puncijánál.
A hetedik csapás nagyon erős volt. A nő elvékonyodó hangon sikított, a tüllszoknyán vékony, halvány rózsaszín elszíneződés látszott. A nő finom bőre felhasadt a csapás erejétől...
- Auuu... jajjj... ez... nagyon fájt!
A férfi a nőhöz lépett, átölelte, jobb kezével belemarkolt a vörös hajzuhatagba, hátrafeszítette a nő fejét. Belenézett a fátyolos, könnyes kék szempárba és erőszakosan, szinte durván szájon csókolta a nőt.
- Nagyon, nagyon fájt, kérlek, ne...
- Ne?
- Ne... ne... hagyd abba...
- Ezt akartam hallani!
A nyolcadik csapásra a nő vinnyogva sikított. A lánc hangosan csörgött, ahogy rángatózott, a lábait összezárta. A könnyű tüllanyag felhasadt, a nő finom bőrén vastag, lilás hurka éktelenkedett.
A férfi kioldotta a vékony selyemövet. A szoknya halk zizzenéssel hullott a padlóra.
A nő puha, rózsás-fehér combja belső oldala nedvesen csillogott a puncija nedvétől.
Az utolsó két csapást a Margit a meztelen fenekére kapta. A nő fájdalmas, lihegő visításától a férfi annyira izgalomba jött, hogy szünetet kellett tartania.

- Mindjárt folytatjuk, Margit!

(Folyt. köv.)