redmarks (66)
Domináns
Férfi, Hetero
  • Van nyilvános albuma 
  • Van blogja 
Cikkek idő szerint
2023. 02. (15)
2023. 01. (55)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Távoli kedves

2009. 12. 17. 23:54 | Megjelent: 795x
Judit a fürdőszobában, a tükör előtt állt. Még egyszer ellenőrizte a combjai belső oldalára ragasztott elektródákat , majd ragasztószalaggal rögzítette a kissé kúpos, kör alakúakat a mellbimbóin. Ezek is bipolárisak voltak, az egyik középen a bimbó csúcsához, a körülötte futó gyűrű a tövéhez vezette az áramot. A biztos rögzítés kedvéért felvette a szoros melltartót és az öntapadó szalaggal rögzítette a combjain lévőket is, így mér nem tudtak véletlenül leesni. Leengedte a pólót és felhúzta a könnyű, laza tréning alsót is. Elégedett volt a látvánnyal, észre sem lehetett venni, mi van alattuk. Nem mintha számított volna, hiszen egyedül volt.

Mikor végzett az előkészületekkel, megnyomta a derekára erősített dobozon lévő gombot. Egy piros lámpa kezdett el rajta villogni, s sorban áram járta át az elektródákat. Nem volt kellemetlen, de nem lehetett nem észrevenni, így tudta, jó helyen vannak. Azt is tudta, hogy a jelzés igazából nem neki szólt, hanem a készülék ellenőrizte, hogy mindent a helyére rakott-e. A folyamatos zöld fény jelezte, hogy igen.

Bement a hálószobába. Bekapcsolta a hangulatlámpát, elindította kedvenc komolyzenei CD-jét, majd kényelmesen hanyattfeküdt a franciaágyon. Kezeit maga mellett tartva jobb kezével marokra fogta a hengeres kapcsolót a végén, hüvelykujja alatt lévő nyomógombbal, melyre hamarosan szüksége lesz, és várt. Még 6-7 perc volt hátra, így ismét átgondolta az elmúlt hónapokat.

Fél éve kezdődött, amikor Zoltán megkapta a kaliforniai ösztöndíjat és egy évre elutazott. Az egyetemen ismerkedtek össze. Zoltán volt a szakdolgozatának a konzulense és nála öt évvel idősebb. Hamar összeházasodtak. Zoltán biztos kézzel irányította ifjú feleségét, amihez az is hozzátartozott, hogy következetesen megbüntette a hibáiért, s a büntetésbe beletartozott szobafogság és a testi fenyítés is. Judit készséggel alávetette magát ennek. Nem csak azért, mert szerelmes volt a férjébe, hanem azért is, mert tudta, hogy szüksége van rá, ahogy édesanyjának is szüksége volt rá, még akkor is, amikor ő már nagylány volt. Nem véletlen, hogy az előszobai esernyőtartóban most is ott van a lovaglópálca, amiről a rokonok és barátok közül csak kevesen tudják, mire is szolgál.

Zoltán nem csak jó fizikus, hanem bolondja is a különféle elektronikus szerkentyűknek. Így akadt rá erre a szerkezetre is. Első ránézésre pont olyan volt, mint a normál üzletekben kapható elektromos masszírozó vagy fogyasztó készülékek, azonban ennél sokkal többre volt képes. Arra tervezték, hogy szinte tetszőleges formájú és erősségű elektromos jeleket tudjon előállítani, olyan „ütéseket” amik nagyon fájdalmasak is lehetnek, ugyanakkor nem igazán veszélyesek. Ezek nagyon változatosak lehettek. Hasonlíthatott egy pálca ütéséhez, utánozhatta egy kéz erős szorítását vagy egyedi, hagyományos büntetésekből ismeretlen, mély izomösszehúzásokat tudott létrehozni, vagy erős bőr felszíni csípő, égető érzést. A legfőbb érdekessége azonban az volt, hogy távolból is lehetett irányítani, és előre is beállítható volt, hogy egy teljes, bonyolult programot végig tudjon vinnie, s az eredményt el is tudta küldeni az Interneten keresztül.

Zoltán az elutazása előtti este mutatta meg Juditnak, és ki is próbálták. Igaz, csak a legegyszerűbb dolgokra került sor, de ez is elég volt ahhoz, hogy Judit tudja, nem kell lemondani a megszokott büntetésekről Zoltán távolléte alatt sem. Ez megnyugtatta, de a szerkezet azért némi félelemmel töltötte el, hiszen nem tudta, mi mindenre képes.

Nem kellett sokáig várnia a tapasztalatokra. Azt a rítust alakították ki, hogy hetente, itthoni idő szerint szombat este hatkor került sor a használatára, ami Kaliforniában reggel kilenc, így mindketten szabadok voltak és nem borította fel a napi egyéb programokat. Zoltán előtte email-ben megírta mire számíthat és miért, de a részleteket sosem árulta el. Többnyire maga irányította a készüléket és kamerán figyelte a történteket. Ezen a szombaton viszont egy konferenciára utazott. Így szólt a levél:

„Drágám,

bocsáss meg, de ma egy konferenciára kell utaznom, ezért nem lehetek ott a gépnél. Azt viszont nem akarom, hogy kimaradjon a mai alkalom. Már csak azért sem, mert többen láttak vasárnap a kedvenc bárunkban egyik közös barátunkkal összebújva.

Az egyezségünk szerint ezért fenyítés jár; most először kipróbáljuk az AKTÍV MÓD-ot. Ügyes kislány légy, nem szeretném, hogy a szükségesnél több büntetést kapj. A harminc önmagában is elég lesz.

Csók, Zoli”

Remélte, hogy Zoltán nem fogja meg tudni ezt a kis kalandját. Igaz, tulajdonképpen ártatlan ügy volt és nem is történt semmi, de megérdemli a következményeket, mert nem ezt ígérte. Azt, hogy Zoltán is komolyan gondolta jól mutatja, hogy nem halasztotta el későbbre. Ebben azért az is benne volt, hogy ki akarta próbálni az AKTÍV módot, amikor a fenyítést a készülék önmaga végzi el, Judit közreműködésével.

Várva, hogy elteljen az idő azon töprengett, milyen meglepetést szánt neki kedvese. A levélben említett harminc önmagában semmit sem jelentett, hiszen nem tudta, hova és milyen erővel kaphatja. Lehet enyhe és lehet az eddigi legkeményebb is. A gondolatait mégsem ez, hanem az AKTÍV MÓD kötötte le, amit még nem használtak. Itt minden egyes ütést, ahogy hívták neki kell kezdeményeznie, és ha elrontja, büntetést kap.

A készülék hosszú hangjelzése tudatta, hogy kezdődik a fenyítés. Tudta, hogy a rövid pittyegés után meg kell nyomnia a kezében lévő gombot. Ha előtt vagy később teszi, akkor büntetést kap, ami sokkal kellemetlenebb, mint az eredetileg kiszabott fenyítés, hiszen a büntetésnek az a célja, hogy rákényszerítse a fenyítés fegyelmezett elfogadására. Azt tudta, hogy fájni fog, de azt nem, hogy mennyire és előre azt sem, hogy hol fogja érni. Az első a jobb combját érte a belső oldalon, egyetlen nagy, erőteljes ütés formájában. Izmai összehúzódtak, érezte ahogy akaratán kívül megfeszülnek és térde a levegőbe emelkedik majd visszaesik. Majd jött a második és a harmadik, utóbbi a bal combjában, így ment ez a hatodikig.

„jobb, jobb, bal” - mondogatta magában felkészülésül. A hetediknél aztán a bal megtörte a ritmust. De ez nem volt elég. A pittyegés egyszer korábban, egyszer később jött, mint ahogy azt sem lehetett előre tudni, mennyivel a gombnyomás után. A felborult ritmus megzavarta s a következő jelzésre nem válaszolt időben. Kis szünet után, amíg a gép rá várt, szirénaszerű hangot hallott, majd éles fájdalom hasított a bal mellbimbójába. Éles lüktetés, ami nem hasonlított ahhoz, amikor kézzel csípnek bele vagy a csipesz szorításához, mivel a lüktetés belülről jött, ahogy az áram hatására másodpercenként sokszor összerándultak és elernyedtek az izmok. A rándulások egyre erősebbek lettek, majd amikor szinte elviselhetetlenné vált, gyengébbek lettek. Majd anélkül, hogy abbamaradt volna ismét erősödött, majd újra gyengült, de mindig magasabb csúcsot érve el. Már rögtön az elején megnyomta a gombot, de csak később maradt abba a büntetés.

Ezután sikerült visszatérnie az eredeti fenyítéshez, követve a szerkezet diktálta ütemet. A combjait érő ütések alatt mellbimbója sajgott a korábbi megpróbáltatásoktól. Érezte, hogy megmerevedett és tudta, hogy jóval nagyobb a jobboldalinál, amit eddig sikerült megkímélni, ki tudja meddig.

Valahol a tizenharmadiknál járhatott, amikor a kelleténél korábban nyomta meg a gombot. A büntetés azonnali volt és az, hogy ismét a bal mellét vette célba, különösen kegyetlenné tette. Ezúttal nem volt meg a lassú hullámzása, az enyhe indulás, hanem azonnal az eddiginél is erősebb és állandó volt, abbamaradt majd újraindult. Összeszorított az ajkait a fájdalomtól és a nyugtázó gombnyomásról is elfelejtkezett az elején, így tovább tartott, mint kellett volna. Eltévesztette a következőt is. A büntetés ugyanolyan kellemetlen volt és szadista módon ismét a már megkínzott és túlérzékeny bal mellet érte. Végül sikerült visszatérni az eredeti fenyítési módhoz, elkerülve a további büntetéseket. Ezek azonban nem múltak el következmény nélkül, mert a combjait érő áramimpulzusok jóval erősebbekké váltak.

Ahogy a huszadik ütéshez ért, az egész ösztönössé vált, mint a levegővétel. Pitty, gombnyomás, ütés, pitty, gombnyomás, ütés majd megint pitty, gombnyomás, ütés…

Már nem számolta, mennyinél jár. Miközben jobb kézzel erősen markolta a kapcsolót, bal kezét a mellére szorította és elképzelte, ahogy Zoltán ujjai a mellbimbóját morzsolgatják, egyre nagyobb, de egyben egyre édesebb gyötrelmet okozva, miközben az áramtól átjárt combjainak fokozódó összerándulásai fájdalomból kezdtek átalakulni egy másfajta izgalommá.

Egy hosszú, egyenletes sípolás vonta magára a figyelmét, mely a fenyítés végét jelezte. Már csak annyi teendője maradt, hogy nyugtázza a gépnek a gomb megnyomásával, hogy ott van, figyel és tudomásul vette. Ha nem teszi, megint csak jön a büntetés, azt pedig nem akarta. Nem is igazán a fájdalom miatt – nem mintha nem akarta volna elkerülni – hanem sokkal inkább félt a rá váró dorgálástól és megszégyenítéstől, amikor kedvesével közösen kiértékelik, hogyan viselte a fenyítést, mennyire volt aktív és elfogadó, vagy mennyire volt szófogadatlan. Miközben tenyerét sajgó mellbimbójára szorította, jobb kezét a bugyijába csúsztatta és előbb egy, majd két ujjal csiklóját simogatta. Ahogy egyre gyorsabban és egyre durvábban dolgozott rajta, félig nyitott száján át egyre gyorsabban vette a levegőt, és előbb halk, majd egyre erőteljesebb nyögdécselés töltötte be a szobát.

Amikor vége lett, hasra fordult középső ujját még mindig ott lent tartva és már aludt is…

Hozzászólások (2)

A hozzászólások belépés után olvashatók.