Ki szelet vet...

…kemény és szellemileg fárasztó nap után kissé álmatagon érkeztem meg Hozzád. Belépve a lakásba láttam, hogy a fürdőt épp birtoklod…így miután kabátom, cipőm levetettem magamról, a mellékhelyiség kézmosójánál mostam arcot-kezet. A nappaliba belépve lágy szantálfa illat és gyertyafény fogadott.
„- Mire készülsz? – kérdeztem magamban elmosolyodva, s végighordoztam tekintetemet búvóhelyünkön. A hálószobában és a nappaliban mindent elborít a félhomály, gyertyák sorakoznak a padlón s a polcokon. Lágy szantálfa illat lengi be a teret, az asztalon még vígan húzza csíkját a levegőbe a füstölő rúd. A füstölő tartó mellett a laptopomat találom kikészítve: mellette a mikrofon, rajta egy levél: „kapcsolj be…”
Most már nem csak magamban mosolygok. Komótosan letelepedem kedvenc fotelembe, amit most az ajtó felé fordítottál – fáradtságom immár a múlté. Oldalt nyúlok, s bekapcsolom a gépet. Belemosolygok a beépített webkamerába. Az életre kelt képernyő teljes egészében a fürdőszoba képét mutatja: bent nálad, a kád szélén ott a te géped is.
Te épp széles mosollyal nézel kényelmesen a kamerába, két kezeddel mintegy szemérmesen kényeskedve mellkasod felé húzol egy tetemes hab mennyiséget, hogy csak az állad látszódjon ki, s a vízből kiemelt lábikóddal integetsz.
„- Szia…” – csilingel a hangod – „ játssz ma velem…”
Nagyot nyelek, te nem látod, de valahol tudom…tisztában vagy a hatással. Hasra fordulva feltérdelsz a kádban, feneked kidomborítod a habok közül. A kád széléről előveszed egyik kedvenc játékodat: egy plugot. Félig hátrafordulva szemeddel-lényeddel belemosolyogsz a kamerába, s lassan, nagyon lassan elkezded magadba tolni a játékszert. Hirtelen nagyon szűknek érzem a nadrágomat, miközben te tovább hergelsz. Félig engeded csak magadba kis barátodat…ki-be kezded húzogatni, néha csavargatod. Félig le-lecsukódó szempilláidon keresztül látom kéjesen villanó tekinteted. Ha valaki azt mondaná, hogy a látványod felajzó…hát, én tudom, a közelében sem járna az igazságnak. Nem is bírom tétlenül: nadrágomon keresztül magamra fogok…csak, hogy érezzem, valóságban vagyok. Halk sóhajjal fogadod be teljesen hátsó kapudon a játékodat, majd huncut mosollyal visszaülsz a habok alá…
„- Mit kívánsz édes Gazdám?” – kacagod a kamerába – „ mit tegyek, hogy jó legyen neked?”
Nem várt, de érdekes fordulat. Mit is kívánhatok egy rakoncátlan, huncut teremtéstől, akit oly rég láttam (hisz ez a nap nekem az örökkévalóságig tartott)? Jó válasz: bármit…
„- Rosszalkodj nekem kicsit Drága…” – mondom, s teszed. amiket sorolok szépen sorban. A kád szélén lévő sárga „gumikacsádat” használva szépen lassan hegyesedő állapotba hozod a mellbimbóidat. Hangjából ítélve a kacsád most igencsak simogatón rezeg. Minden önuralmamra szükségem van, hogy ne rontsak be a fürdőszobába, ne kapjalak fel és hurcoljalak át a hálóba, hol aztán…
Megrázom a fejem… visszakoncentrálok a látványodra. A kacsa épp most tűnt el a vízvonal alatt. Találgatnom sem kell, merre jár, hátrahajtott arcod rándulásaiból, abból, ahogy az ajkad harapod, tudok mindent. Elsimulsz a kádban, egyik lábad átveted a pereme felett. Lábfejed mozgása árulkodó, közeleg…
„- Állj…” – szólok határozottan s pár pillanattal később landol is a kacsa a kád szélén. Pár facsipeszt kezdesz feltenni igencsak érzékennyé vált melleidre. Halkan szisszensz minden egyes darabnál, de nem állsz meg. Legvégül a bimbóidra helyezel egy-egy darabot. Hátaddal homorítasz, hátul a tarkóddal támaszkodsz a kád szélén: így nyomod ki magad derékig a vízből. Kezeiddel kitapogatod az általam megnevezett két gyertyát, s lassan, meg-megremegve magadra locsolod a belsejükben felgyűlt viaszt. Látványodtól majdnem a nadrágomba élvezek, így gyorsan abbahagyom önmagam stimulálását.
Végezvén a gyertyákkal elfújod őket s visszahelyezed őket oldalra. Tartod magad kint a vízből, mert így kértem. Tested meg megrándul, ahogy a viasz kezdi összehúzni a bőröd, de halk sóhajokon kívül más hangot nem hallatsz.
„- Simogasd most le magadról a gyertyákat…” – kérem s te nekiállsz… két kezeddel óvatosan simítod melleid. Óvatosan, mert a csipeszek ott vannak még rajtuk.
„- Ne csak cirógasd, úgy nem jön le…” – kuncogok, mire te nagy levegőt veszel, s engedelmeskedsz. Határozottan kezded magas simítani, már-már masszírozásnak beillően. Fájdalmasan rándulnak arcizmaid, mikor egy-egy csipeszt megdöntesz, de a levegő kéjes sóhajként szökik belőled. Nekem pár perc, neked kisebb örökkévalóság, míg kebledről úgy ahogy leszeded a gyertyák maradványait, majd ahogy megengedem, szépen egyenként eltávolítod magadról a csipeszeket…a bimbóidról kivéve.
„- Gyere hozzám mondom, s kikapcsolom a gépet…ma már nem lesz rá szükség.
Kisvártatva megjelensz az ajtóban…hosszú, fekete hajad vizesen tapad hátadra, tested csillog a rajta lévő cseppektől…s megannyi habpamacs tapad rád lelkesen, egyfajta hiányos öltözéket adva neked. Kezed fejed fölé emelve végigsimítod az ajtófélfán, ahogy nekidőlsz s pózolsz nekem. Tekintetemmel egy huncut habgombócot követek, mely szép lassan, játékosan lecsúszik a derekadtól a lábadon a földre. Lassan már egy kisebb tócsában állsz, de ez egyikünket sem zavar. Szerintem a legendás Arthur király nem látta ilyen igézőnek a vízből előlibbent tündért, mint én most Téged.
Tekintetedet az enyémbe fúrod, s arcodon a letörölhetetlen huncut mosolyoddal lassan négykézlábra ereszkedsz. Mint a zsákmányát cserkésző fekete párduc, olyan eleganciával haladsz felém. Mozdulatlanul ülök, tekintetemet fogva tartja tekinteted, mosolyod, lényed…lassan hozzám érsz, s feltámaszkodsz combjaimra. Lassan kicsatolod az övemet, kihúzod, majd negyedre hajtva a szádba veszed, úgy haladsz fel a mellkasom felé kezeiddel. Arcomtól alig pár centire állsz meg: lábaim közt előttem térdelve, kezeid mellkasomon, fejeddel nyújtva nekem a szíjamat. Elveszem, amit felkínáltál, s ajkunk hosszan egybeforr. Vad szenvedélyes csókot váltunk, nyelved lándzsaként fúródik számba, s játékosan kergeti enyémet…ritkán vagy ilyen követelődző, mint ma. Szenvedélyes csókunk végén alsó ajkamat beszívod ajkaid közé, s ráharapsz picit…kezem a derekadra kulcsolódik, s ahogy távolodsz , meghúzod számat feléd fogaiddal, majd elengedsz. Miközben megnyalom fogaid helyét kibontakozol combjaim közül…négykézláb, feneked ringatva s domborítva – még benned a játékod, konstatálom – vállad felett incselkedve vissza-visszanézve elindulsz a hálóban lévő ágyunk felé. Mikor eléred az ágyat felállok s fejcsóválva végig nézek vizes nadrágomon s ingemen. Eközben te felkúszol az ágy keretéhez, rám pillantasz: lábaid megfeszítve, lábujjhegyen állsz, hátaddal homorítasz, derék és comb közt domborítasz, s ráhajolsz az ágykeretre…
Mosolyra szökik a szám, ahogy elindulok Feléd…melléd érve egyik kezemmel lentről felfelé végig simítok combodon, megállva feneked hajlatánál, amit úgy szeretek.
„- Ma nagyon huncut vagy…” – hajolok a füledhez – „ biztos egész nap lélekben rosszalkodtál” – mondom, mire felkuncogsz.
Fenekeden lévő tenyerem beléd markol, a másik kezemben félreismerhetetlen hanggal csavarodik le a bőrszíj…