Airbus XIX.

A ház földszintes volt. A nappali az épület egyik szárnyában, a kétszárnyú ajtó pedig egy folyosóra nyílt, ami nyilván a másik szárnyba vezetett. Egyik oldalról üvegfal határolta, a másik oldalon pedig páncélok és más középkori relikviák sorakoztak – kiváló bevezetést kínálva a majdan következőkhöz.
Érdekes látványt nyújthattunk, amint így édes hármasban végig vonultunk a folyosón, elöl Vanda , teljesen meztelenül, egy szál kalodában – persze, ha a napszemüveg öltöztet, miért ne öltöztethetne a kaloda is?! Mögötte Peter, álarcosan, hóhér „egyenruhában”, amint korbáccsal hajtja kedvesemet egy még nem látható cél felé, végül én, teljesen normálisan öltözve – ám teljesen felizgultan az eddig történtektől – és attól, ami várhatóan még történni fog!

Nem volt hosszú a távolság, amit megtettünk, de kedvesem hátsója már eddig is ki volt téve különféle atrocitásoknak, így meglehetősen érzékenyen reagált az „ösztökélésre”.
Elmentünk egy, az előbbihez hasonló kétszárnyú ajtó mellett, de semmi sem történt – előttünk pedig már csak a folyosó végét teljes nagyságában határoló tükör állt.
Kedvesem – öszökélés ide-ösztökélés oda – megállt a tükör előtt, láthatóan teljesen tanácstalanul, ám ekkor Peter megmozdította az egyik falikart és a tükör ajtóként kinyílt előttünk, egy vak sötét nyílást tárva fel.

Egy újabb csípős invitálás hatására Vanda – meglehetősen bizonytalanul – belépett a sötétbe. Apró léptekkel, lassan haladt, azt sem bánva, hogy ezáltal újabb és újabb korbácsütéseknek teszi ki magát, amikor a tükör halk kattanással bezárult mögöttünk és tökéletes sötétség ölelt körül bennünket.
Furcsa hatással van az emberre a tejes sötétség. Tökéletesen elveszíti tájékozódó képességét és agyunk, ha hosszabb idő elteltével sem kapunk vizuális ingert, idővel maga pótolja azt. A sötétség valósággal megelevenedik és mindenféle látomásaink támadnak.
Ezúttal nem jutottunk el idáig. Gyufa sercent és Peter, aki időközben teljesen nesztelenül a hátunk mögül elénk került, meggyújtott egy gyertyát.
A gyertya imbolygó, bizonytalan fényében körülnézve egy kőfalakkal határolt kínzókamrában találtuk magunkat. A falakon karikák a bilincsek számára, a sarokban különféle – vélhetően kínzó – szerszámok. Közvetlenül előttünk egy kisebb emelvény állt, deszkából ácsolva, amelyre két lépcsőn lehetett feljutni. Az emelvény közepén egy vastag, fatörzsből kinagyolt, vagy két méter magas oszlop állt.
Peter egy, ezúttal a kedvesem hátára mért ütéssel mintegy feltessékelte Vandát az emelvényre és az oszlop tetejéhez rögzítette két kötéllel a kalodát.

Gyakorló domként kicsit lazának találtam a rögzítés eme módját, hiszen nyilvánvaló volt, hogy az áldozat – ezúttal épp az én édesem – ösztönösen ellép majd a megkínzatás elől és ezáltal egyfajta fogócska kezdődik majd hóhér és áldozata között. Magam részéről sokkal célszerűbbnek láttam volna valami stabilabb rögzítést.
Ám, mint később rájöttem, a szerkezet – látszólagos egyszerűsége ellenére – sokkal rafináltabb volt, mint az elsőre látszott.

Peter újfent kitekerte a pergament és olvasni kezdett.

- Mivel eme bíróság által nem nyert megállapítást, mely gonosz szellemek szállták is meg eme bűnös lelket, a kiűzetés addig folytatódik, amíg a bűnös lelke teljességgel meg nem tisztul és minden, őt megszálló gonosz szellem nevét tisztán és hangosan kimondva hozzá nem teszi: „Távozz belőlem!”

Aztán Peter gondosan kirakta a „kiűzés” szerszámait Vanda szeme elé, aki a látványra halkan felsikoltott. Volt is miért. A szerszámok egy részét hírből sem ismerte, de amit felismert, az rettegéssel töltötte el.

Amit felismert – és természetesen én is – azok között volt egy ujjnyi vastagságú, majd’ két méter hosszú bambusz pálca. Ha ezzel - akár csak félgőzzel is - ráhúznak, azonnal felszakítja a bőrét. A másik rémületes szerszám egy teljesen korhű „kilenc farkú macska” volt, amelyet Peter épp a kezébe vett és akkurátusan, egyenként széthúzta a szálait.

Felhágott az emelvényre és egyik kezében a korbáccsal kedvesemhez lépett. Vanda még mindig csak pihegett az előbbi „bemelegítő” korbácsolástól, meg attól, ami félelmei szerint itt várt most rá. Peter egy gyors, vad mozdulattal megmarkolta a szeméremdombját és középső ujja mélyen behatolt kedvesem puncijába.
Teste ismét elárulta. Peter ujja forró és teljesen lucskos közegbe érkezett. Kihúzta onnan és mint egy véres kardot felemelte, körbe mutogatta a nem létező közönségnek és így szólt.

- Igen! Sok itt a gonosz! – majd hátralépett és meglendítette a korbácsot …